6. Bejegyzés

Szervusz!

Igazából nem is történt mostanság sok dolog. Choi Seunghyun eltűnése óta megállt az élet a dormban, csak én járogattam az SM-be, esetleg nagyritkán a fiúk is. Tényleg túl nagy volt a csend. Minho általában került, és csak akkor szólt hozzám, ha muszáj volt, de akárhova rángattak el minket, tojt a fejemre. Általában Jonghyun társaságában legyeskedett, esetleg Onew beszélgetett vele. Key nem igazán szólt bele a dologba, ő engem pátyolgatott, és ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam. A menedzserek már tudtak a dologról, csakúgy, mint a vállalat, ezért ránk lett szólva. Mi pedig engedelmeskedtünk, így néha egészen normálisan el tudtunk beszélgetni egymással.

Azonban a mai reggelem már azzal romlásnak indult, hogy felkeltem.

Igazából nagyobb körítést akartam ehhez írni, de úgy érzem, hogy inkább belecsapok a lecsóba, és elmesélem az egészet. Nem is tudom, hogy mivel kezdjem, meg úgy eleve nem is akartam felébredni. Csak ki akartam törölni ezt a napot, de nem lehetett. Fel kellett kelnem, és szembe kellett találni magamat a végzetemmel, azaz Choi Minhoval, aki miatt ez a nap valami iszonyat volt.

Kivételesen nem tett semmi olyat. Egyszerűen csak létezett, és ez bőven elég volt nekem. Ma találkoznom kellett vele, és ezzel ismételten lerombolta az egész hangulatomat. A szívem szakadt meg. Hiányzott Minho. Akartam őt. Hozzá akartam bújni, szeretni akartam őt, és vele akartam lenni. Csak szakított velem, mert egy önző dög volt. Neki pedig szerintem semmit nem jelentett ez a nap. Egyszerűen semmit. Pedig azt hittem, hogy legalább egy picit meghatja őt ez a nap. Azonban Minhonak vagy nem volt szíve, vagy túl kemény volt neki. Egyszerűen rezzenéstelenül ült, sőt, ha olyan helyzet volt, fel is nevetett. Ennyire nem jelentett neki semmit ez a nap?!

Nos, megmondom, miről beszélek.

Vagy tudod, mit? Inkább valahogy visszaemlékszem a napra. Jó, nem fogom tudni szó szerint leírni, de nagyjából szerintem menni fog. Arra viszont készülj fel, hogy nem lesznek ugyanazok a párbeszédek. Ez a nap nagyon meg lett jegyezve, így nincs nehéz dolgom, de azért majd beleteszek sablondumákat, vagy várj…

Azt hiszem, nekem valahol megvan a beszélgetéseim között. Nos, ha már van sablonom, akkor kerítek neked hozzá egy párbeszédet, hogy mi történt három évvel ezelőtt.

Időutazásra felkészülni!

2011-et írtunk. Abban az évben pont nem volt koreai albumunk, de akkor debütáltunk Japánban. Pontosan ott is játszódott a történetünk. Egy csodálatos nap volt az az életemben.

Mikor reggel felkeltem, már éreztem az elkövetkezendő órák különlegességét. Talán azért is, mert már Minho nem volt az ágyban. Mindig én keltem előbb, mert neki az egyszerűen nem ment. Szerintem, ha egyszer ő elalszik, és senki nem zavarja, akkor három napig fel se kell, maximum inni vagy vécére menni. Erre most felszívódott.

Pedig imádtam fenn lenni hamarabb. Olyankor láttam az egyenletes szuszogását, a békés arcát, meg úgy eleve Choi Minhot. Szerencsére ma volt a szabadnapunk, tekintve, hogy mindenki dolgozott Japánban, így mi nem mentünk be, hanem utunkra voltunk engedve. Nekünk egy ilyen szabadnap délig tartó alvásból, majd ez utáni lustálkodásból szokott állni. Egyébként csak pisilni keltem fel.

Nyolc óra múlt öt perccel. És Choi Minho sehol.

Először a legrosszabbra gondoltam. Mi van, ha rosszul lett az éjjel? Ha infarktusa volt? Vagy megmérgezte egy antifan?

Mi van, ha éppen az intenzív osztályon küzd az életéért? Mi van, ha már nem is él?! Mert rosszul lett, keltegetett, és nem adtam vissza életjelet.

Szóval, mindenféle ilyen, és ehhez hasonló dolog jutott az eszembe. Még a könnyeim is megeredtek. Kétségbeesetten kerestem őt az ágyból. Nem volt erőm felállni. Egyszerűen csak rettegtem a dologtól, amivel szembesülnöm kellett. Pontosan akkor, mint amikor a Lucifert forgattuk.

Akkor történt egy komolyabb dolog. Éppen táncoltunk.

- Minho-yah, gyere előrébb – ez volt a tánctanár. Minho előrébb is lépett, de ekkor valamit elrontott a táncnál. Azt hiszem, túl nagyot lépett, és elvesztette az egyensúlyát. A következő pillanatban már csak egy puffanást hallottunk. Minho leesett a színpadról.

- Hyung! – fejvesztve rohantam le hozzá, mögöttem a csapat tagjaival, és közben felbukkant a menedzser is a táncoktatóval együtt.

- Gratulálok. Neked is a fellépés előtt két nappal kell kitörni a nyakad mi? – fújtatott az előbbi, de nem foglalkoztunk vele.

- Jól vagyok – Minho felállt valahogy, de tisztán látszott, hogy nem így volt. Elég nehézkesen vánszorgott vissza a színpadra, mi meg csak pislogtunk. Ezt most ugye nem gondolta komolyan?

- Ne hívjak orvost? – kérdezte a menedzser, de a párom nemmel válaszolt. Sajnálatos módon ragaszkodott is a hülyeségéhez. A táncpróba pedig folytatódott, de mindenki nagyon figyelte a páromat.

Nemsokára Minho rejtélyes módon eltűnt. Kiderült, hogy az esés elég csúnya sebet ejtett rajta belül, és kivizsgálás miatt három napra benn marad. Nem is tudom, azt hiszem, ekkorra már véget ért a Lucifer promóciója, azt hiszem. Mindaddig hősiesen kibírta az egészet, és egyszer nem szólt, hogy baj volt. Viszont rontott a saját helyzetén, így a három napból egy hét lett, amiből meg tizenkét nap. Aztán csak azért engedték haza, mert már könyörgött. De nem mozoghatott.

Nos, akkor is pontosan úgy éreztem, mint akkor, amikor eltűnt Minho. Kétségbeesetten nyúltam a telefonomért, hogy felhívjam őt. Azonnal bepötyögtem a számot is.

Kicsengett, nekem meg leállt a szívverésem.

- Halló? – és ekkor beleszólt. Megkönnyebbültem.

- Hol vagy? Mindenhol kerestelek! – már kerülgetett a sírógörcs is. Először az aggodalom, aztán a megnyugvás miatt. Miért csinálta ezt velem?

-A kajáldában. Mindjárt megyek, rendben? Hogyhogy fenn vagy? – teljesen higgadt volt a hangja. Bezzeg, ha fordítva lett volna, akkor már leszidott volna, hogy mennyire ráijesztettem, de persze, csak merő aggodalom végett.

- Aggódtam – jelentettem ki.

- Egy perc, és ott vagyok – ezzel pedig kinyomta a telefont.

Mikor visszatettem a mobilt a helyére, megkönnyebbültem. Annyira aggódtam azért a csacsiért, hogy nagyon. Szerettem őt, és szerintem bekattantam volna, ha baja esett volna. Addig kimentem vécére. Még mindig nem volt tiszta, hogy Minho hogyan kerülhetett a kajáldába. Nagyon reméltem, hogy nem alvajáró. Bár kinézem belőle...

Mikor végeztem, visszafeküdtem az ágyba, és vártam a páromat.

Ekkor kopogtattak.

Mertem remélni, hogy Minho vitt magával kulcsot, mert ő elég rendes ember. Mármint mindig mindene megvan. De jószívű is, az vitathatatlan. Az én kis Choi tökéletességem.

Felkeltem az ágyból. Vagy Jongkey valamelyik tagja, vagy Onew, vagy a menedzser. Más nem lehetett, így csigalassúsággal kinyitottam az ajtót. Minho állt velem szemben, egy olyan takarítós-kocsival maga előtt. Mi a franc? Nagyokat pislogva néztem őt, amint arcán felcsillant az a tipikus ezer-wattos vigyor.

- Szobaszerviz! - kiáltotta el magát, pontosan úgy, mint ahogy azt szokták a pincérek. Meglepettségemben nem is tudtam, hogy melyik kérdésemet tegyem fel az ezerből.

- Honnan van ez a kocsi? - azt hiszem, a legmeglepőbbel kellett kezdenem.

- Lefizettem a szobapincért, hogy három órán át itt legyen. Aztán majd jön érte. Nem kell megköszönnöd - a végén kacsintott, majd betolta a szerkentyűt. Olyan örömittas feje volt, hogy el kellett mosolyodnom rajta.

- Na jó, de mégis mit csinálsz? - érdeklődve figyeltem, amint megterített a kocsin. Minden földi jó volt ott. Volt ramen, ramyum, kimcsi, rántotta, kolbász, sajtok, kemény tojás, felvágott, kenyerek és természetesen innivalók. Tea, kávé, narancslé. Choi Minho reggeli szexet akart.

- Ma szabadnapunk van, és tölthetnénk romantikusan. Ez annyit tesz ki, hogy ágyban reggeli, aztán megyünk a jacuzzi-ba, ez délig, déltől lesz török masszázs, az két órát vesz igénybe, így kettőkor eszünk, az nagyjából háromig tart, ugyanis háromra lefoglaltam a szaunát. Az negyed óra, negyed négykor megnézünk egy filmet, az nagyjából két óra, szóval, nagyjából fél hatkor végzünk, akkor meg kvaddal lemegyünk a nagy kilátóhoz, piknikezünk, megnézzük a naplementét, aztán még elsétálgatunk ott. Na, mit szólsz? - csillogó szemekkel nézett rám. Őszintén? Nem csak, hogy szóhoz nem jutottam, de levegőhöz sem. Ennyi mindent beszervezett titokban nekem? Csak nekem? - vagy túl nyálas?

Nagyokat pislogva figyeltem, ahogy a boldog, lelkes gyermeki arc egy másodperc alatt lelohadt, mintha csalódott volna magában, vagy bennem, vagy az ötletében. Nem akartam őt megbántani, így hagytam, hadd ragadjanak el az érzelmeim. A nyakába ugrottam. Szó szerint.

- Szeretlek - mondtam neki, közben magamhoz szorítottam őt. Óvatosan visszaölelte a derekamat - miért kapom én ezt a sok szuper dolgot?

- Már megválaszoltad. Mert szeretsz, és mert én is szeretlek téged. Na, együnk, mert hosszú nap áll előttünk! – mosolyogva az étel felé hajolt, és kiemelt egy mozzarella golyócskát. A számba nyomta. Kissé érdekes íze volt a bivalysajtnak, de a milliónyi saláta után kifejezetten jól esett. Ezek után kipakoltunk mindent tányérkákra, és szó szerint zabáltunk. Néha kolbászt ettünk, olyankor röhögtünk egymáson, de általában mindent sikerült benyammognunk. A hab a tortán pedig a meglepetés volt, amiket Minho az egyik kaja alá bújtatott. Méghozzá duplacsokis-muffinok. Fejenként kettő. Ekkorra már eléggé jól voltam lakva, de most komolyan, ki ne tudna ellenállni egy ilyen mennyei édességnek? Nos, nem tudom, i ilyen elvetemült, de én nem bírok ennek ellenállni, így teli gyomorral is bemajszoltam.

Minho is pont végzett. Most hülyének fogsz minket nézni, Napló, de mi ketten nagyon sokat tudunk enni. Tehát, konkrétan pusztítjuk az élelmiszert, így meg sem lepődtünk azon, hogy majdnem üres volt az egész kocsi. Mondjuk, elég jóllakottak is voltunk.

- Ez jól esett – jelentettem ki mosolyogva. Visszamosolygott.

- Örülök, hogy sikerrel jártam. Kicsit féltem, hogy annyira nem fog tetszeni ez az egész.

Szerettem ezt az embert. Szerettem a gondoskodását, a kedvességét, a nagylelkűségét és azt, hogy vigyázott rám.

- Felveszem a fürdőnadrágom, és mehetünk - az említett tárgyat kiemeltem a bőröndből, mikor hirtelen eszembe jutott valami - te mikor szervezted le ezt a sok dolgot? Honnan tudtad előre, hogy jacuzzi-zni fogunk?

- A menedzsert kértem meg, hogy foglaljon le nekem dolgokat, mikor ide telefonált szobafoglalásra. Meglepetésnek szántam, és úgy látszik, sikerült - szó szerint ragyogott. Iszonyat büszke lehetett magára, az nem vitás. Én is az voltam rá. Ez sem volt vitás. Szerettem ezt a tökfejt. Nem győzöm mondani.

- Hihetetlen vagy - azzal elfordultam, és átöltöztem. Minho már eleve úszónadrágban volt, csak magára vett egy rövidnadrágot, meg egy pólót. Meglepően hamar készültem el, így azonnal le is tudtunk menni a jacuzziba. Tényleg nem volt ott senki, így csak levetkőztünk, és beültünk. Nem meztelenek voltunk, mielőtt bárki is fantáziálni kezdene. Csendben hozzábújtam. Nem volt egy izomagy, az tény, de a teste elég kívánnivalót hagyott maga után. Mondanom sem kell, hogy azért sajnáltam azt a sok rajongót, akik Minho teste után vágyakoztak. Ő az enyém volt, és kész. Meg úgy alapból sajnáltam az embereket rajongókat. Sokszor belegondoltam abba, hogy én is majdnem csak rajongó lettem, és Kain múlott az egész. Ha ő nem lett volna, meg Sulli sem, akkor soha nem lettem volna idol, főleg nem egy olyan bandában, mint a SHINee.

Egyébként full csendben ültünk egymás mellett, de nem volt kínos, sőt, inkább kellemesnek számított. Minho egyenletes légzése megnyugtató volt, a környezet meg romantikus. Egyszóval; tökéletes.

Nagyon hamar letelt az egész óránk, de a masszázs csak ezután következett, ami komplett ellazulás mindkettőnk számára. A török hölgyek meglepően ügyesen masszíroztak, az meg külön szuper volt, hogy agyon lettünk mosva. Tényleg, csak ajánlani tudom.

A következő dolog pedig az ebéd volt. Nem akarok mindent részletesen leírni, legyen elég csak annyi, hogy tényleg nagyon jól éreztük magunkat. Mindenről tudtunk beszélgetni, és még ha nem is, akkor is remekül megvoltunk egymással. Boldogan, szerelemben.

A szaunában lenyomtunk egy csókcsatát, és izzadtan, de megannyi élménnyel telve jöttünk ki onnan. Hihetetlen volt, hogy milyen romantikusan el tudtunk tölteni egy napot. Normális esetben csak megtömött volna, aztán kész. De a mi kapcsolatunk több volt ennél, és ha a szabadidőnk engedte, akkor tudtunk jól is viselkedni. Meg romantikusak lenni, meg ilyenek. Csak általában hulla fáradtan aludtuk át az egész napot.

A film pedig egy helyes kis horror volt. Nos, ezeket a filmeket Minho tiszta szívből rühelli, elsősorban azért, mert ő túl gyermeteg-lelkű egy ilyen ijesztőbb, véres vacakhoz. Ellenben én nagyon bírtam őket, és szinte csak azokat bámultam. Talán ezért sem néztem vele soha filmet. Túl más volt az ízlésünk e téren. Ennek ellenére most mégis nekem kedvezett a helyzet, és végignéztünk egy horrort. Pontosabban csak én. Minho bevett egy altatót, és elbóbiskolt a film alatt. Hölgyeim és uraim, a világ legromantikusabb embere!

Mindegy, legalább nem menekült el, mint a múltkor. Nem is tudom, talán jobban örültem volna egy csöpögős, romantikus, nyálas filmnek, ha végignézi velem, de ezzel mondjuk egyenlővé tette az egészet. Nagyjából ugyanolyan érzés volt mind a kettő.

Nos, ez után jött az, amit kicsit részletezni fogok.

- Hyung? – kicsit megráztam őt, mire Minho varázsütésszerűen felpattant.

- Nem aludtam el – mentegetőzött. Komolyan azt hitte, hogy nem láttam, amint bevette az altatót?

Nem semmi gyerek volt, az vitathatatlan.

- Tudom – mosolyogva egy csókot leheltem az ajkaira. Mennyire imádtam én ezt az embert? Nagyon.

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, mire biccentettem. Megigazítottam magamon az inget, aztán megálltam az ajtóban. Már meg sem kérdeztem, hogy honnan szedett kvadot. Gondolom, az is a hotel szolgáltatása lehetett.

Csendben mentünk le a járműhez. Minho lehuppant előre, behelyezte a kulcsot, és mikor beültem mögé, elindult. Nagyon király volt, amint a szél belefújt a hajunkba, ahogy a vállára hajthattam a fejem, és ő meg vezetett tovább. Olyan romantikus volt az egész. Annyira jól éreztem magam, hogy bármit megadtam volna egy helyes kis robogóért, amin ketten utazgatunk a vállalatig, meg vissza.

Vagy nem is!

Hanem lenne egy kicsi házikónk, mondjuk nem túl messze a tengerparttól. Meg lehetne egy kiskutyánk is, és békés életet élhetnénk kettesben. Esetleg lehetne majd egy kisfiunk is.

Amíg ezen elmélkedtem, addig meg is érkeztünk egy kilátóhoz. Minho leparkolta a gépet, leállította a motort és leszállt.

- Bocs, hogy kicsit klisés lett – mosolygott rám, aztán közelebb hajolt hozzám. Ismét csókot kaptam tőle. Szerencsére már sötétedett, így senki nem figyelt ránk. Nem ismerhettek fel minket, és ez megnyugtatott. Ujjainkat összekulcsolva mentünk a kilátó legtetejére, ahol Minho kipakolt a táskájából egy pici pokrócot, meg néhány szendvicset. Azokat eszegetni kezdtük, és közben néztük a naplementét. Nagyon romantikus volt, és tényleg jól éreztem magam. Minho csendben ücsörgött mellettem, jobb kezét a bal combomon tartva. Mikor vége lett a naplementének, hozzádőltem.

- Ez gyönyörű volt.

- Ennek örülök. Meg annak is, hogy jól érezted magad – rám mosolygott, hamarosan pedig a szájával már a hajamat birizgálta. Kaptam a fejemre egy puszit.

- Még maradjunk így – kezemmel a karjába kapaszkodtam. Némán bólintott, majd együtt néztük a csillagokat. Csend volt kettőnk között, de ez így is túl meghittre sikerült. Egyszerűen örökké így tudtam volna maradni. Minhoval az oldalamon, akin látszott az, hogy mennyire szeretett engem, hogy mennyire igyekezett csak azért, hogy boldog legyek.

- Kérdezhetek valamit? – olyan hirtelen törte meg a csendet, hogy ekkor tűnt fel: elbóbiskoltam. Vagy legalábbis megpróbáltam. Gondolatban ugyanis már máshol jártam, de azért visszasuttogtam neki.

- Már kérdeztél.

- Jó, de valami mást - rám se nézett, csak bámulta a csillagokat. Mosolyogva pillantottam fel rá. Kíváncsian vártam arra, hogy mit akar mondani.

- Nem hoztam semmi olyan dolgot, amivel ezt igazolhatnám, de szerintem nem is kell valami vacak ahhoz, amit mondani akarok.

- Már nagyon érdekel – kezdtem unni a felvezetést.

- Ha… majd olyan helyen leszünk, ahol a kapcsolatunk legális, és minden úgy alakul, akkor hozzám jönnél? Mármint, lennél a férjem? – itt reményteljes szemekkel rám nézett. Elállt a lélegzetem. Mit mondott fél másodperccel ezelőtt? Azt hogy el akar venni?

- Igen! – kiáltottam, és egyből átöleltem őt. Abban a pillanatban megszűnt a világ. Csak Choi Minho létezett a számomra.

Nos, tulajdonképpen ez rontotta el a mai napom. Azzal, hogy Minho szakított velem, az eljegyzés is felbomlott, nekem pedig annyi lett. Minden évben vártam ezt a napot, mert ilyenkor Minhoval mindig tortát sütöttünk, vagy főztünk, de még akkor is, ha este tizenegykor értünk haza. Most biztosan nem fogunk…

Ez felelt meg az eljegyzési évfordulónknak. Nem hiszem, hogy valaha is házasok lehetnénk, de már arra is van egy terv. Elveszünk két lányt, akiket egyáltalán nem szeretünk, és mi ketten meg együtt leszünk sunyiban. Erről ennyit, ez így lesz tökéletes. Azaz, lett volna, mert mostanra ez már mindegy volt. Minho nem szeretett engem, és ez mélységesen bántott. Mindegy, nálam jobbat amúgy sem fog találni, és ez megnyugtatott valahol. Ennek az egész napnak úgy álltam neki, hogy pocsék az életem, így nem is vártam el sokat az adott helyzettől.

Reggel köszöntünk egymásnak, aztán le is tudtuk az egészet. Én rohantam táncolni, Minho meg járt a saját útjain. A világ legpocsékabb napjának néztem elébe. Még el sem kezdődött, de már át akartam ugrani. Vagy aludni.

A baj csak az volt, hogy nem lehetett. Kérlek, kívánj nekem sok sikert, mert még csak most kezdődnek az órák.

Megint egy halott fához beszélek...

Ügyes vagyok, nem?

De.

Na, most viszont kezdődik a táncórám, úgyhogy elbúcsúzom. Ha még lesz valami a mai nappal, akkor szólok, rendben?

Na, szevasz!