9. Bejegyzés

Szia!

Ne haragudj, hogy úgy elhanyagoltalak, de nagyon sok dolog jött közbe. Egyszerűen nem tudtam írni egy árva mukkot sem, mert hol a tagok zaklattak, hol az albumommal jöttek a dolgozók. Olyan is volt, hogy nagy lelkesen elővettelek, erre felbukkant Key, vagy Onew. Olyankor meg lelkizni kellett, így eléggé elmaradtam a naplóírással. Ne haragudj.

Ma azonban végre senki lényeges nem volt otthon, így az estém majdnem tökéletesen telt, most meg éppen annyi időm lett, hogy írjak neked pár sort.

Nos, az egész úgy kezdődött, hogy Isten megteremtette a fényt s a sötétséget...

Oké, vicc volt, annyira nem megyek előre, csak ma délelőttig. Ma ugyanis egy érdekes napom volt. Először Minho lepett meg, aztán Kai is. Ja, nem is beszélve az egyik gyakornokról. Na, ő felhúzta az agyam, de valami iszonyatosan.

Szóval, ott kezdődött a napom, hogy a szobában táncoltam. Már kellett -volna- tudnom a táncokat, főleg ahhoz a számhoz, amihez a klipet forgatjuk. Szóval gyakorolnom kellett. A többiek kinn voltak, csak én zárkóztam be. Hosszú, és fárasztó edzést tartottam magamnak. Minden mozdulatot négyszer csináltam, és a laptopon a tánctanárom által felvett oktatóvideó már milliószor le volt játszva.

Úgy éreztem, hogy ez menni fog, mert mennie kell. Már a markomban éreztem a sok bezsebelt pénz illatát, és azt, hogy egyedül uralhattam a színpadot. Nemsokára kijön az MV...

Már csak egy kevés kell hozzá. Például még fel kellene venni a videót, megtanulni a táncot, meg ilyenek...

Az már tényleg nem volt sok, ráadásul egy jó táncos lenyűgözi a közönséget, hát még az, akinek hangja is van! Nagyon büszke vagyok Kim Youngminre, amiért engem választott a bandából. Elvégre én vagyok a Dance Machine, szóval, evidens volt, hogy engem választottak. Mondjon akárki akármit, én meg voltam elégedve ezzel a döntéssel. Még mindig iszonyatosan lányosnak érzem magam, amiért egy naplóba firkálom le a gondolataimat. Mintha nem lennének barátaim. Pedig vannak...

Nem is kevesen, mivel sokan szerettek engem.

Az egy dolog volt, hogy én ezt általában nem viszonoztam. Jó, most nem a rajongókra, vagy a bandatagokra gondoltam, de mondjuk Sullit sosem kedveltem igazán. Az, amit megjátszottam előtte, egy színészet volt. Egy szuper színészet. Meg az EXO egy-két tagja sem volt annyira szimpatikus sose. Megjegyzem, a hamarosan debütáló csapat egyik tagja sem szimpatikus nekem.

Nos, egy órányi elmélkedés után úgy döntöttem, hogy felvállalható lett az előadásom, így kimentem a szobából. Legnagyobb meglepetésemre Minho a kanapén ült.

Jó, az nem volt meglepő, mert emberből volt, felmehetett a kanapéra, nem arról volt szó. Hanem arról, hogy valami iszonyatos csend volt. Sehol senki, csak ő, az egyetemi jegyzetei, meg én.

Annak ellenére, hogy elhatároztam, kerülöm őt, valahogy mégis mindig nála kötök ki... már kezdett ebből elegem lenni...

- Szia - félénken köszöntem, majd kicsit közelebb mentem hozzá, nehogy azt higgye, hogy félek tőle.

- Szia - fel sem pillantott, ami meglepett. Mindig arra néz, akinek beszél. Most pedig csak a jegyzeteit bújta.

- Többiek? - vontam fel szemöldököm. Mostanában kísértetiesen nagyon sokat voltunk kettesben. Mikor szakítottunk, mikor lefeküdtünk, mikor mentem a szülinapi bulimra... mindig...  és ez már nagyon gyanús volt.

- Ja, Key vásárol, Jonghyun elugrott a kutyájához, Jinki orvosnál. Csak a szokásos - vont vállat. Kicsit meglepett az információ dús válasza. Honnan tudta, hogy ki hova ment?

- Oké, én erről miért nem tudtam? - kérdeztem.

- Mert elaludtál, és reggelinél mondták. Gondoltam, nem szólok, hogy kettesben maradunk, vagy majd ha kijössz reggelizni, akkor valaki az orrodra köti, de eddig még nem sikerült kijutni a szobából. Ennyire nehéz megtalálni a kivezető utat? - a végén kissé gúnyos hangnemre váltott, ami felettébb gonosz volt tőle. Megráztam a fejem.

- Nem, hülye, próbáltam - válaszoltam neki.

- Jól van na, ne harapd le a fejem, Kölyök - mormogott. Nekem viszont megdobbant a szívem attól az egy szótól. Attól, ahogy hívott. És fájt, hogy már nem olyan lágyan, kedvesen, hízelegve mondta. Apróra tört szívem, amely már lassan kezdett összeállni, most megint Szahara lett. Esküszöm, ez ezerszer rosszabb volt, mint az, amikor először tört darabokra. Te nem tudod elképzelni, hogy milyen rossz, ha együtt kell élned az exeddel, akit te még mindig szeretsz, de ő kihasznál.

- Erről sosem fogsz leszokni? - undorodva néztem rá. Tudta, hogy szerettem, tudta, hogy én nem akartam szakítani, tudta, hogy vissza akartam őt kapni. Éppen ezért ezt kihasználva mindenhol belém taposott. Mert ő ezt élvezte. Mert kegyetlen volt. Mert Kai már az elején igazat mondott: hiába szelídítek meg egy tigrist, az ugyanúgy leharaphatja a fejem, mert vadnak született. Azaz: kutyából nem lesz szalonna.

Minho egy kegyetlen, gonosz, erőszakos ember volt, amikor megismertem. Nem változott, mert nem tud változni.

- Már megszoktam, hogy így hívlak - ismételten úgy beszélt, mintha nem is ismert volna. Rideg volt, tartózkodó és... és nem Minho... ő nem volt ilyen... egyszerűen nem lehetett ilyen...

- Nem tudod, hogy mikor jönnek haza? - kérdeztem tőle. Ez a társalgás valami eszméletlen kínos volt - Mondjuk Kibum hyung...

- De. Este. Onew szerintem olyan hat körül, mert még beugrik papírokért is, Jonghyun meg az se biztos, hogy itt alszik. Szóval, ketten leszünk egy darabig. Miért? Mi olyan sürgős? - vonta fel a végén a szemöldökét. Nem mintha ez tartozott volna rá, vagy valami ilyesmi...

- Nem csak... meg szeretném mutatni valakinek a Danger koreográfiáját - közöltem. Minho biccentett, szemmel láthatóan ez a tény nem nagyon izgatta.

- Azért csalódottá teszel, ha szerinted én még arra sem vagyok jó, hogy megnézzem az albumocskád fő dalát. De nekem mindegy. Ha nem kellek, akkor nem kellek. Menj enni - ellenben egy kicsit tényleg csalódott volt. Látszott az arcán, meg a hangján is. Na, szuper, megbántottam Minhot...

Szörnyű volt így látni, egyszerűen nagyon megsajnáltam.

- Nem erről van szó, csak tudom, hogy nem szereted az albumot, így inkább nem zargatlak vele - igyekeztem kimagyarázni magam. Azt tudtam, hogy Minho naivan állt a dolgokhoz, de nem volt hülye. Eddig többé-kevésbé mindig sikerült átvernem, bár most nagyjából az igazat mondtam. Csak elhallgattam a felét. Ez minden. Tudod, féltem előtte táncolni. Izgultam, és egyszerűen szégyelltem magamat. Ezért nem akartam.

- Tényleg nem vagyok nagy rajongó, de azért érdekel, hogy mit produkálsz - vont vállat, de ismét nem figyelt rám - amúgy délután ráérsz?

Meglepett a kérdése

. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mit akarhatott tőlem délután. Mert még egy szexre biztos, hogy nem tudtam volna vállalkozni.

- Miért? - kérdeztem gyanakodva, mire felnevetett. Még mindig megremegett minden egyes porcikám ilyenkor. Annyira tökéletes volt. Annyira szépen tudott nevetni, hogy mindenkit magával ragadott. Mindenki nevetni akart, amikor Choi Minho nevetett.

- Semmi rosszat nem akarok, te csacsi! Csak be kell mennem az egyetemre jegyzetekért, és arra gondoltam, hogy ehetnénk a kedvenc kifőzdénkben - itt már teljesen felém fordult, én pedig mosolyogva biccentettem. Alap, hogy el akartam vele menni enni.

- Jó, csak még én is beugrom az SM-be. Tudod, fel kell keltenem a Shawolok figyelmét. Szóval bemegyek, majd kijövök - mosolyogtam rá. Minho biccentett.

- Na, most mutasd meg a koreográfiád - kacsintott - már kíváncsi vagyok rá.

Felsóhajtottam, majd beszaladtam a szobába a laptopomért. Hosszas szenvedés után beraktam az akkumlátort, kihúztam a gépet a töltőből. Minho türelmesen várt kinn, a kanapén ülve, közben még mindig olvasgatott.

- Itt vagyok - letettem a gépet a fotelba. Minho kihúzta magát, bejelölte, hogy hol tart, aztán becsukta a papírjait. Mármint egymásra hajtotta őket, érted...

Elindítottam a zenét, beugrottam a nappali közepébe, és táncolni kezdtem. Minden tudásomat felhasználtam, mert nem akartam belesülni. Az valami iszonyat kínos lett volna. Nem is beszélve arról, hogy Minho végig engem nézett, ami miatt még izgultam is. Szerintem a végén ki fog röhögni, vagy legalább beszól valami keményet. Minden egyes lépésemmel igyekeztem magamat nagynak tettetni, hogy elismerjen végre. Kicsit remegtem, minden egyes mozdulat után úgy éreztem, hogy elrontottam.

Az meg különösen zavart, hogy Minho meg sem óhajtott szólalni, vagy valamilyen reakciót mutatni nekem. Csak ült rezzenéstelen arccal, és nézett ki a fejéből. Ez pedig nagyon fájt. Mindegy, készségesen végigtáncoltam az egészet. Egy kicsit olyan volt, mintha a koncertemen éreztem volna magam. Elképzeltem azt, ahogy táncoltam, és Minho ott ugrált az első sorban, Taemines pólóban, és ordította, hogy szeret engem. Ezek láttán szinte boldog lettem, holott sajnos nagyon is jól tudtam, hogy ez egy magvalósíthatatlan álom. Minho sosem látogatna meg a koncertemen. Nem volt olyan rendes, meg azért annyira nem is szeretett. Talán ezért nem akartam előadni neki ezt, mert összetörtem a tudattól, hogy már soha nem lehetek a párja, akit szeret, akit szeretek, akivel boldogok vagyunk. Ez már sajnos lehetetlen volt.

Pedig szerettem őt, és képtelen voltam felfogni, hogy már nem szeretett. Egyszerűen hiányoztak a csókjai, az ölelései. Hiányzott az a tipikus Minho-illat.

Néha énekeltem neki. De csak neki, mintha kettőnké lett volna a világ. Mintha csak mi ketten lettünk volna. Egyszerűen megszűnt a környezet, amely körül ölelt minket. A dal arról szólt, hogy elrabolom az illetőt, mert nehezen enged be a szívébe. Minhoval is így voltam. Azt akartam, hogy csak az enyém legyen, csak engem szeressen. Senki mást.

Aztán véget ért a videó. Csendben álltam vissza a pozíciómból, és Minho szemeibe néztem, hogy mondjon véleményt. Azonban nem mondott semmit. Így voltunk öt teljes percig minimum.

- A szöveget te írtad? - kérdezte hirtelen. Megráztam a fejem.

- Nem, csak elmondtam, hogy milyen hangvételű legyen - válaszoltam. Minho némán bólintott.

- Helyes, mert nem tetszik a szöveg. Valami iszonyatos. Nekünk is vannak pocsék dalaink, de ettől kirázott a hideg. Meg a koreográfiától is. Ilyet tanulnak az oviban - sorolgatta, és éreztem, amint valami iszonyatos düh járta át a testemet. Azt tudtam, hogy nem fog neki tetszeni, de ez több volt a kelleténél - azonban a te hangod, meg mozgásod élvezetessé teszi, amiért nagyon büszke vagyok rád.

Elkerekedtek a szemeim. Komolyan jól hallottam, amit mondott, vagy csak képzelegtem? Komolyan megdicsért engem? Jó, a dalomat és a koreográfiámat leszólta, de legalább valahol jót is mondott… rejtetten…

- Tessék? – döbbenten néztem rá.

- Mondhatni, aranyat csináltál a salakanyagból – mosolyogva megvonta a vállát. Nem tudom szavakba önteni, hogy ez nekem milyen érzés volt. A szívem olyan hevesen vert, hogy majdnem kitört a mellkasomból.

- Kö.. köszönöm – azonnal meghajoltam előtte. Szívem szerint inkább megöleltem volna, de már nem lehetett.

- Igazán nincs mit. Na, akkor majd a büfénél találkozunk, szerintem elintézem gyorsan az egész egyetemi dolgot – mondta. Kiegyenesedtem. Minho még egy bíztató mosoly küldöttt, aztán bement a szobába öltözni.   

Gyorsan én is átvedlettem, majd egy köszönés kíséretében elmentem hazulról. Nagyon utáltam zárni, mert akkor minden az én felelősségemre hárult, éppen ezért amikor csak tudtam, kerültem ezt a helyzetet. Izgatottan pattogtam le a lépcsőn, közben Minhora gondoltam. Mint újabban mindig. Most, hogy szakítottunk, olyan volt, mintha évek óta most lángolt volna fel bennem újra a tűz. Most éreztem magam újra szerelmesnek. Megint olyan volt, mint középiskolában. Minho elérhetetlen bálvány lett, aki bárkit megkaphat. Sokkal jobbakat nálam. Ő olyan biszex, hogy inkább a lányokat szereti. Talán én voltam az egyetlen fiú az életében. Azt azonban tudom, hogy nem szereti az exeit visszafogadni. Egyszerűen nem. Nekem pedig ezzel véget is ért a lehetőségeim tárháza. Ott volt Sulli, akivel még mindig közeli barátok. Szerettek együtt lenni, olyanok voltak, mint egy szerelmespár. Még filmeztek is együtt, ahol szintén meg kellett egymást csókolniuk. Minden azt bizonyította, hogy járnak. Pedig nem.

Aztán ott volt a Yuris ügy. Ők ketten igen közeli barátok voltak mindig is, és Yuri nagyon is képben volt azzal, hogy Minho velem járt, így nem volt olyan rámenős. Ennek ellenére egyszer majdnem megcsókolták egymást, csak valahogy nem jött össze. Minho felállt, hogy engem szeret, majd kiment az öltözőből. Egyből megkeresett, és elmondta, hogy mi történt. Az elején haragudtam rá, de nem történt semmi, így nem is hisztiztem tovább. Minho engem szeretett, és ez nekem bőven elég volt. Aztán jött Krystal, azaz Soojung, aki szerintem minden SHINee tagot már megpróbált maga köré csavarni. Nagyon kedvelem őt, de igazán lemászhatna rólunk. Még Onew is elküldte melegebb éghajlatra, pedig ő az egyetlen hetero a csapatban. Még ott van továbbá Sandara Park, aki a YG egyik bandájának énekesnője. Tudod, Minho nagyon sok lánynak elrabolta a szívét, de valahogy egyik sem kellett neki. Mindig engem szeretett, pedig nem volt rossz a választási lehetősége. Most meg nézz rám, egy csődtömeg vagyok. Hagytam veszni a világ legjobb pasiját, mert nem engedtem neki, hogy okoskodjon, vagy gúnyoljon. Talán hagynom kellett volna, vagy figyelmen kívül hagynom ezeket, erre most szakított velem, és újra bekerült a játékba. Már mindenki járhat vele, csak én nem.

Én már kiestem, és talán soha többet nem leszek már igazán szerelmes, mert elengedtem azt, akit meg kellett volna tartanom. Pedig úgy tartja a mondás, hogy engedjük el azt, akit szeretünk. Én mégis képtelen vagyok abban a tudatban élni, hogy Minho elrepült, és többet nem repül vissza, mert szabad lett.

Észre sem vettem, hogy már az SM előtt voltam. Gyorsan kipattantam a kocsiból, majd amilyen gyorsan csak tudtam, besiettem az épületbe. Szerencsémre a belépőkártyám is nálam volt, így ténylegesen bejutottam. Felsiettem a mozgólépcsőn, onnan az öltözőbe. Gyorsan átvedlettem a ruháimat, felkaptam a papírokat és kisiettem a teremből. Az étkezőnél leültem, azzal olvasgatni kezdtem a szerződéseket, megállapodásokat, egyeztetéseket, mindent a legapróbb részletig.

- Mit csinálsz? - Jongin hangja a fejem fölül jött, de olyan váratlanul, hogy azon nyomban megugrottam. A papírjaim ezerfelé hullottak. Fasza...

- Anyádat ijesztgesd, te nyomorék! - szóltam rá dühösen. Azonnal leguggoltam, és szedegetni kezdtem a lapjaimat.

- Hallod, ne legyél már ennyire sárkány. Mi a bajod? - Kainak esze ágában nem volt segíteni. Csak állt, és baszogatott.

- Ma le kell adnom ezeket a papírokat aláírva. Berohantam, hogy átolvassam őket gyorsan, mert Minho elhívott ebédelni, és gondoltam, sietek. Csak most faszán összekavarodott minden - dühöngtem neki. Annyira ideges voltam, hogy szívem szerint nyolcszor felképeltem volna Jongin beképzelt, idegesítő fejét. Most nagyon haragudtam rá.

- Mi van? Randiztok? - olyan értelmesen tette fel a kérdést, hogy Nobel-díjat érdemelt volna okosságból.

- Nem, idióta, rablópandúrt játszunk - mormogtam - végre normálisan tudtam vele kommunikálni, és elhívott valahova. Egyértelműen szerettem volna élni a lehetőséggel.

A szemem sarkából láttam, amint Kai kissé csalódott lett.

- Buta vagy.

Megálltam. Lefagytam. Mit mondott?

- Ezt hogy érted? - igyekeztem nem bunkóskodni vele, mert mégiscsak a legjobb barátom volt, de valahogy nem sikerült.

- Egy álmot kergetsz, hyung, egy illúziót. Egy olyasvalakit, aki nincs, aki eltaszít magától, aki arra várt, hogy rád kenhesse a szakítás okát. Ne hidd, hogy szeret. Csak nem szereti, ha keseregsz miatta, ezért inkább egy álomvilágba ringat, te meg hiszel neki, és ez hiba. Ő nem szeret téged, és már nem is fog. Legalábbis nem úgy, mint szeretnéd. Csak kihasznál, mert ismer, és tudja, hogy hagyod magad. Egy marionett vagy, hyung, és ő irányít. Legyen eszed, vedd észre a dolgokat! Azt hittem, hogy ha összehozlak vele, akkor tanulni fogsz a hibáidból, meg a tapasztalataidból. De újra és újra ugyanabba a csapdába esel. Még mindig szereted. Ez pedig nem jó, mert tönkreteszed magad.

- Ez az én életem, Minho meg az én döntésem. Szeretem őt, és hajlok afelé, hogy megbocsássak neki - válaszoltam ridegen. Nem szerettem, amikor Kai Minhoval foglalkozott, mert valahol mindig megpróbálta őt bemocskolni. Bár jelen esetben igaznak bizonyult, általában Minho egy rendes fiú volt.

- Ettől függetlenül mondd le a mait. Soha nem leszel kész a rendezgetéssel, meg még át is kell olvasnod az egészet - sóhajtott. Ekkor már eléggé felment bennem a pumpa ahhoz, hogy megforduljak, odamenjek, égy agyonverjem.

- Miért nem segítesz? - kérdeztem ingerülten a szemeibe nézve. Jongin felnevetett.

- Mennem kell EXO próbára. Csak megvárom, amíg helyesen döntesz - kacsintott rám, majd egyből az asztalon található telefonomat kezdte szuggerálni. Mélyen felsóhajtottam. Igaza volt. Fel kellett hívnom Minhot, és le kellett mondanom a randit. Most ritka bunkónak éreztem magam, de Kai igazat mondott. A munka fontosabb...

Hosszasan csengett ki. Ezalatt teljesen levert a víz, a szívem meg ezerrel, őrültek módjára verni kezdett.

- Szia, Kölyök, mondjad - aztán végül beleszólt. Mondani akartam neki, hogy mi történt, de hirtelen egy hang sem jött ki a torkomon, csak valami marta azt. Annyi meg annyi gondolat robbant a fejembe, amiket el akartam neki mondani. Az, hogy megbocsájtok neki, hogy szeretem, hogy kell nekem, mert ő a mindenem. De meg sem tudtam szólalni. Szemeimben könnyek gyűltek össze. Annyira szerettem Minhot.

- Kölyök? - aggódva szólt bele a készülékbe.

- Ne haragudj, több a papírmunka, mint gondoltam, és össze is van keveredve az egész. Nem tudok elmenni veled ebédelni - suttogtam. Jongin bátorítóan a vállamra tette kezét, és együtt vártunk a szívfájdító megalázásra. Minho felsóhajtott a vonal túlsó felén.

- Megkérhetlek valamire? - nem lehetett semmilyen érzelmet kivenni a hangjából, ami megijesztett.

- Persze.

- Van ez a debütálni készülő lánybanda... na, keresd meg őket, és kérdezd meg Juhyeon-t, hogy van-e kedve mégis eljönni velem. Majd felhívom én is, csak így előrébb lennénk. Megbízhatok benned?

Összeszorult a szívem. Komolyan ennyit jelentek neki? Semmit? Ha nem vagyok elérhető, akkor máris lecserél?

- Persze - biccentettem. Megköszönte, és kinyomott. Tudom, hogy nem kellett volna szólnom a lánynak, de Minho megbízott bennem. Ő továbblépett, nekem meg tartanom kellett vele a tempót. Ha ő ezt a lányt szereti, akkor én nem gátolom meg a boldogságát. Azonnal az új csapat öltözőjébe siettem. Szinte nem is láttam, hogy merre mentem, az ösztöneim vezettek.

Azon kaptam magam, hogy bekopogtam az ajtón. Kezeim ezek után magatehetetlenül zuhantak mellém, s közben ezer meg ezer gondolat járt a fejemben. Minhot láttam magam előtt, amint belépett a dormba, kézen fogva egy lánnyal. Ezek után ragyogó szemekkel jelentette ki, hogy eljegyezte a csajt, és hamarosan jön a kicsi Choi.

- Nem! - kiáltottam fel kétségbeesetten. Ekkor láttam meg magam előtt egy lányt állni az ajtóban. Cicaszemei voltak és barátságos, szép arca. Kicsit olyan volt, mint Key női kiadása.

- Igen, feltűnt - biccentett aggódva. Értetlenül néztem rá.

- Tessék? Ne haragudj, nem figyeltem - zavartan megráztam a fejem. Édes kukoricaliszt! Mi a fenét művelhettem?

- Kinyitottam az ajtót, és csendben álltál. Egy darabig szólongattalak, majd amikor megkérdeztem, hogy jól vagy-e, akkor felkiáltottál, hogy nem - magyarázta. Na, sikeresen leégettem magam előtte... gratulálok, Taemin...

- Nem, csak kicsit fáradt vagyok, és mindenféle helyzetben elalszom, meg rosszat álmodom - igyekeztem kimagyarázni magam, bár nem hiszem, hogy a lány elhitte.

- Biztos... miben segíthetek neked?

- Minho hyung mondta, hogy kérdezzem meg Juhyeont, hogy szeretne-e vele ebédelni abban a kifőzdében, ami az egyeteme előtt van - válaszoltam neki készségesen, bár néha összeszorult a torkom.

- Nem veled megy? - a lány felvonta a szemöldökét. Ekkor esett le a dolog. Minho elhívta a lányt, de fontos volt neki, hogy ne marjuk egymást, így inkább engem akart vinni, csak én hülye lemondtam...

- Nem. Nem érek rá vele lenni - igyekeztem határozott lenni, hogy ne látszódjon a fájdalmam.

- Unnie! Minho kérdezi, hogy van-e kedved mégis vele ebédelni - a lány beszólt a szobába. Kihallatszott néhány sikoly, húúú-zás, majd felbukkant egy nagyon csinos lány. Csak elképedve néztem őt. Haja kontyban volt, arcán pedig egy boldog mosoly virított. Szó nélkül elsietett. Még elköszöntem a lányoktól, aztán visszamentem a papírmunkához. Kai még mindig ott állt. Nem bírtam tovább, átöleltem, és hagytam,

hadd folyjanak le a könnyeim. Ezt most nagyon elrontottam. Tudom, hogy jól cselekedtem, de utólag belegondolva hibát követtem el. Nem bírtam már kontrollálni magam.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy az egész napomat elrontottam. Minho meg Juhyeon biztosan összejöttek, nem tudom, mert nem kérdeztem. Azonban nagyon nem akart hozzám szólni, miután hazajött. Még írnék valamit, de ide hallom, hogy Kibum már hamarosan megérkezik. Majd még írok. Szia.