16. Bejegyzés

Én…

Hát, én…

Nos…

Én tév…

Na, jó, ez nem fog menni. Nem tudtam magamnak hazudni, meg úgy alapjáraton senkinek. Őszinte leszek, az a klip valami iszonyat.

Nos, elmondom az elképzeléseimet, hogy szerintem hogyan lett volna jó. A számot ugyebár ismertem, sőt, a koreográfiát is, de a klip megdöbbentett. Nekem túlságosan ellentétes volt azzal a Taeminnel, akit megismertem.

Tehát, a klip az én verzióm szerint biztos, hogy valami Barbie-verzumban kezdődött volna. Minden rózsaszín, fehér, a törpök meg szivárványt hánynak az unikornisok hátán. A madárkák csicseregnek, és megjelenik egy Barbie lány szőke hajjal. Ez nem feltétlenül szükséges, de szerintem jól nézett volna ki. Persze, csak hátulról látszódna mindene. Aztán elkezdődne a szám, ami elég béna, de nem baj, elkezdődne. És Barbie lány szaladna Taeminnie elöl, ő pedig szeretné elkapni, és valamiért mindig a lány elé lép, aki megfordul, majd szalad tovább. Közben meg a ház minden szegletét bejárnák, Taemin meg folyton áradozna a lányról, ölelgetve egy rózsaszín szívecskét. A végén meg találkoznak, mert az olyan romantikus. Csók persze nem lenne, csak egy mosoly. Mindenesetre szerintem maga az ötletem zseniális, és ezerszer jobb ennél az agyonpiercingezett utcagyereknél, aki ráadásul a szőke hajas sminkjénél úgy néz ki, mint valami drogos. Ez a személy valami felettébb visszataszító, gusztustalan, ráadásul mindenkit ingerel. Ez nem Taemin volt. Pontosabban nem a Kölyök volt, akit szerettem. Akibe az első pillanattól fogva szerelmes voltam. Ez nem az a fiú volt, akinek anno megkértem a kezét, nem vele szeretkeztem az ágyban, nem őt mentettem ki Jonghyun és Seunghyun karjai alól, nem miatta verettem össze magam, nem ő ösztönzött arra, hogy fejlődjek, nem ő volt az, akinek megettem a borzalmas ételét. Lehet, hogy ő is a Lee Taemin névre hallgatott.

De ez egyértelműen nem a Kölyök volt.

Ennek ellenére, mikor véget ért a klip, akkor feltűnt Kisminho ezredes kilövésre kész állapota. Fasza… felizgultam a klipre, amit az előbb húztam le…

Mondjuk, nem a klipre, hanem csak a Taemin nevű énekesre. Mert legyen akármilyen paraszt, jól nézett ki. Felsóhajtottam. Na, most mihez kezdesz, Choi?

Ki nem mehettem, ennek oka egyszerű volt: kint volt a Kölyök. Azt biztosan hallotta, hogy a dalocskáját hallgattam. Ha kimegyek, és meglátja a merevedésem, akkor az nekem ciki. Ha nem megyek ki, akkor viszont nem tudom megoldani. Reménytelen arccal dőltem vissza az ágyamba. A plafont néztem. Most meglepően fehérnek találtam, ami csak egy dologra mutatott rá: kezdtem belebolondulni abba, hogy nincs partnerem, akivel csinálhatnám. Az egyik még csak az udvarlási szinten tartott, és ahogy jó édes bátyám tanította: négy fokozat van az ágyba vitelhez egy olyan embernél, aki nem jelentéktelen a számunkra: Az első az, hogy kicsit megismerjük, barátkozzunk, nézzük meg, hogy miket tud, miben lehet jó. Ez az ismerkedési fázis. A második az udvarlási fázis, amelyben már hízelgünk az illetőnek, kedveskedünk, udvarolgatunk neki, és leszűrjük a jeleket. A harmadik az a romantikus fázis. Ez egy felettébb összetett dolog, ugyanis itt három részre oszlik a történet. Az első, hogy szeret, de nem akar komoly kapcsolatot. Ebben az esetben rá kell kérdezni az okra. Ha szűz, akkor vissza kell esni egy fázist, és még nagyobb hitet kell beléölni. Ha férjezett, akkor egyértelműen futókalandokat akar, fel lehet ajánlani a negyedik fázist. A második verzió, hogy komoly kapcsolatot akar, de nem akar negyedik fázist. Ez a legrosszabb, az ilyen nőt le kell itatni, és megdugni, vagy nyáladzol neki egy sort, és ha komolyan gondolod a kapcsolatotokat, akkor sokáig kell maradni ebben a fázisban. A harmadik eshetőség az, ha csak egyszerűen látod, hogy akarja. Na, az a legjobb.

Akkor már valahol elértél egy fontos sikert, és szinte azonnal léphetsz a negyedik fázisra.

A negyedik fázis pedig a kedvenc fázisom, ugyanis itt dugjuk ágyba az illetőt.

Szóval, Irene még csak a második szint lelkes tagja, míg Taemin már az ötödiké, amelyben csak testileg kívánsz valakit, lelkileg nem. Na jó, talán lelkileg is, de ő már a múlté.

Kopogtak.

Ijedten pillantottam az ajtó felé.

A kurva életbe!

Nem szoktam káromkodni, de most a kurva életbe! A kurva büdös életbe!

- Egy pillanat - kiáltottam ki, azzal letettem magam mellé a laptopot. A szívem hevesen vert, szinte kiugrott a helyéről. Semmi bajom nem volt azzal, ha valaki be akart jönni a szobába, de most volt egy felettébb nagy problémám, amelyet nem akartam megmutatni senkinek. Így aztán kutakodni kezdtem. Mindent alaposan átnéztem, hogy vajon mi felelhetne meg fedés céljából, de aztán megszállt az ihlet angyala, és az ölembe vettem Herkulest. Ő volt a plüssmacim, amit Taemin adott nekem születésnapomra. Még a debüt előtt. Szerencsétlen azt hitte, hogy haragudtam rá, amiért első alkalommal elfelejtette a születésnapomat. Hát, nem esett jól, de azért nem szóltam semmit.

- Jöhetsz.

Az ajtó kinyílt, és megpillantottam Taemin tökéletesen szőke fejét. Nagy, kíváncsi szemeket meresztett rám, érdeklődően. Azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Köszönjek neki? Vagy ne? Magyarázkodjak, amiért Herkules az ölemben volt? Vagy kezdjek bele valami zseniális témába, mint amilyen az időjárás?

- Szia - hangja rekedtes volt, ami megzavart. Értetlenül néztem a zavart tekintetét, hátha kiderül, hogy mi történt az aranyhangjával. Elvégre neki jobbnak kellett lennie most, hogy debütált.

- Szia - minden bátorságomat összeszedve köszöntem vissza. Ezt pedig jelnek vette, mert azonnal behajtotta maga mögött az ajtót. Csendben be is csukta, mintha valami nagy titkot akart volna közölni, de végül nem mondott semmit. Szőke, rakoncátlan tincsei az arcába hullottak, és amelyik nem, az ezer irányban állt. Kezei maga előtt voltak, a saját ujjait tördelte idegességében, és szorította őket. Néhány ugyanis hófehér volt. A száját is rágta belülről. Néha láttam állkapcsai ideges, zavart mozdulatsorát, amelyek megismétlődtek. Gesztenyebarna szemeit le sem vette rólam. Érdekes módon nem Herkulest nézte, hanem engem. Pontosabban a szemeimet. Igen, feltűnt, ezért szándékosan álltam a helyzetem, és farkasszemet néztem vele. Nem bírta sokáig, azonnal elpillantott. Most a talpamat bámulta. Idegesen, zavartan, elveszve. Ugyanolyan ideges volt, mint amikor bejött. Zavart, elveszett, de azért láttam rajta, hogy akart valamit mondani. Csak bátorsága nem volt. Esetleg ötlete, hogy hogyan kezdhetne hozzá a beszélgetéshez. Egy fekete póló volt rajta, fekete nadrággal, ami jobban kiemelte csontos alkatát. Hát, jobban szerettem, amikor fehéret viselt. Akkor nem látszott olyan gebének, ráadásul bizonyos formákat még ki is emelt. Na ja, az Everybody szériát ezért imádtam annyira. Akkor valami olyan szexi volt, hogy minden fellépés után letepertem szegényemet. Kivéve akkor, amikor We Got Married nap volt. Olyankor nem szóltam hozzá, mert féltékeny voltam. Én is Taeminnel akartam lenni, erre azt a kis időnket is egy lányra pazarolta, aki eközben sajnos szerelmes lett belé.

Felsóhajtottam. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem, minek jött be, de Taemin megelőzött. Szerencsére megtörte a kínos csendet, mert én nem akartam bunkónak tűnni.

- Hallottam, hogy az Acet hallgatod - jelentette ki zavartan, szemeit lesütve. Szóval csak érdeklődni jött, hogy tetszett-e az a borzalom. Felsóhajtottam.

- Csak a klipet néztem meg - válaszoltam gyorsan, és imádkoztam, hogy menjen már ki, mert Kisminho ezredes nagyon kellemetlen érzést adott nekem. Tekintetemmel azt sugalltam, hogy ideje volt távozni, azonban nem reagált a jelekre.

- Tetszett? - kérdezte hirtelen. Remek, megint kezdődött. Megint jött az, hogy hiába akartam lehúzni az egészet, nem tudtam. Nem tudtam hazudni magamnak, sem neki. Lehet, hogy én nem voltam elragadtatva a kliptől, és szellemileg utáltam, azonban a testem minden egyes porcikájának tetszett.

- Másra számítottam - jelentettem ki határozottan. Ebben biztos voltam, és nem is hazudtam. Arca hirtelen megváltozott, szemeiben felcsillant némi kíváncsiság.

- Ezt hogyan érted?

- Meglepett, hogy nem Ken baba vagy, hanem egy drogos piercingpáva - igyekeztem viszonylag higgadtan közölni vele az ilyen tényeket, meg nem mellébeszélni. Nem akartam azt mondani, hogy nem tetszett a klip,

de arra meg képtelen lettem volna, hogy azt mondjam, tetszett.

- Értem. Akkor... megyek is... - még egy darabig ott állt, mintha várt volna valamire. Nos, jól tette.

- Hova mész? - vontam fel a szemöldököm. Ez nagyon érdekelt, ugyanis igazán eldobhatott volna valahova.

- SM.

- Megvársz? Még van egy kis dolgom, aztán felöltözöm, és akkor mehetnénk együtt - komolyan, madarat lehetett volna velem fogatni, hogy tényleg arra a helyre indult, ahova szerettem volna.

- Milyen dolgod van? Kivered magadnak? - vonta fel a szemöldökét. Esküszöm, beragadt a levegőm. Azt is éreztem, hogy minden vér kifolyt az arcomból, és a kezeimből. Csak értetlenül bámultam a maknae-ra, akinek szemeiben megcsillant a gonoszság. Most komolyan látta, hogy mekkora merevedésem volt? Herkules egyáltalán nem is védett, és kilátszott Kisminho ezredes? Ugye, nem? Most erre mit kellett volna mondanom? Azt, hogy igen, kiverem, mert olyan szexi vagy a klipben, meg annyira ki vagyok már éhezve, hogy egyszerűen szűk lett a nadrágom? Ugye, nem? Mert abban az esetben Herkules elég pocsék munkát végzett.

- Ezt honnan vetted? - most én törtem meg a csendet. Egyszerűen túl kíváncsi lettem, az vitathatatlan volt...

- Mi más dolgod lenne? - vonta fel a szemöldökét. Ebben a másodpercben két dolog futott át az agyamon. Az egyik az volt, hogy szerencsére nem gyanakodott, a másik pedig az volt, hogy "anyád".

- Nagyon vicces. Nem te vagyok, hogy folyton csak ezen járjon az agyam - szemeimet forgatva tettem a szabad kezemet

Herkules buksijára. Taemin egy darabig engem bámult, majd megrázta a fejét.

- Nem is tudtam, hogy macizol... ilyen öregen...

- Nosztalgiáztam. Na, kimennél? - igyekeztem rá kedvesen mosolyogni, de ezt sem a merevedésem, sem a jelenlegi kapcsolatunk nem könnyítette meg.

- Ki. És siess a dolgod elvégzésével - kacsintott, majd kisétált, gondosan becsukva maga mögött az ajtót. Még hallottam a távolodó lépéseinek a zaját, majd benyúltam a nadrágomba, és megragadtam Kisminho ezredest. Megállapítottam, hogy ez nem egy leírható dolog, így nem is írom le részletesen, hogy ezt hogyan csináltam. Mindenesetre a nyögéseim kihallatszottak a szobából, miközben kirázott a hideg. Mégis kellemes érzés járta át a testemet. Persze, nem volt olyan kellemes, mint párosban, de azért túl lehetett élni, hiába utáltam. Képzeletemben levetkőztettem Juhyeont és Taemint, egymással csókolóztak meztelenül. Nem szerelemből tették, hanem az én kedvtelésemre. Ez látszott az arcukon.

Aztán a kellemes, meleg folyadék végigfolyt a kézfejemen. Megkönnyebbülve engedtem el Kisminho ezredest, előszedtem a papírzsebkendőimet, majd megtörölgettem mindenemet.

Szuper vagyok... két embert szerettem egyszerre? Ugye nem? Nem szerethettem egyszerre mindkettőt. Taemin bájos volt, kedves, aranyos. Mostanra azonban felnőtt. Már nem volt ugyanaz, de mégsem tudtam elengedni, mert azért mégis ő volt az ember, akit szerettem éveken át.

Azonban Juhyeon új volt. Kicsit bizalmatlan, de amint megismert valakit, egyből kiengedte

az állatot, és akkor viszont nagyon szerettem őt.

Felöltözve léptem ki a szobából. Nagyon reméltem, hogy nem hallgatózott a Kölyök, mert ha kiderül, hogy tényleg azt csináltam, amit mondott, akkor azt hallgathatom egész nap a szájából.

- Kölyök? - kérdeztem. Semmi válasz nem jött, így elindultam a konyha felé. Most komolyan itt hagyott? Egy ideig kicsit ingerülten sétáltam körbe a lakást, majd meggondoltam magam, és inkább levetődtem a kanapéra. Nem fért a fejembe, hogy miért tette ezt velem. Az oké, hogy már nem voltunk olyan jóban, mintha jártunk volna, de akkor sem volt fair tőle, hogy itt hagyott.

- Na, végeztél a felettébb fontos dolgoddal? - a hangra felkaptam a fejem. A kis köcsög az erkélyről lépett be. Biztos cigizett, amíg kivertem őt a fejemből. Szó szerint.

- Aha - biccentettem megkönnyebbülve. Halványan elmosolyodott.

- Akkor jó. Amúgy láttam, hogy össze-vissza mászkáltál. Engem kerestél, cicavirág? - szemeivel az enyéimbe nézett, mintha ennek direkt a megfigyelője lett volna.

- Igen.

- Gondoltam, szólok, de olyan aranyos voltál, hogy inkább nem akartalak zavarni - valami nem volt vele rendben, az látszott rajta. A hangja másabb volt, mint szokott.

- Nagyon rendes vagy - biccentettem. Igyekeztem minden erőmet összeszedni, hogy ne tűnjek mérgesnek, amiért ilyen tréfát űzött velem. Meg amúgy is, meg akartam őt figyelni.

- Komolyan azt hitted, hogy itthagylak? Megígértem, hogy együtt megyünk. Én mindig betartom az ígéretem - arcán egy furcsa mosoly jelent meg.

Oké, valami tényleg nem stimmelt vele. Már épp szóra nyitottam a számat, de folytatta: - veled ellentétben, hyung.

Felvontam a szemöldököm. Nem igazán tudtam ezt a hirtelen kitörést mire vélni. Az meg felettébb zavart, hogy a többiek hirtelen felszívódtak.

- Nem értem, mire célzol. Soha nem hazudtam neked...

Elindult felém, és most legyek megkövezve, de esküszöm, hogy azt hittem, le akart szúrni.

- Azt ígérted, hogy örökké szeretni fogsz - szó szerint belehajolt a képembe, amelynek hatására a szívem őrült sebességgel verni kezdett, szinte kiugrott a helyéről. Vastag ajkai pont úgy voltak, hogy könnyedén megcsókolhattam volna. Azonban nem tettem, ugyanis eltántorított az, hogy lehellete bűzlött az alkoholtól.

- Mennyit ittál?

- Kettő, vagy három doboz sört - kicsit elbizonytalanodott. Oké, az látszott, hogy már nem volt szomjas, de részegnek sem lehetett nevezni.

- Csodás, én vezetek - jelentettem ki határozottan, majd siettem is cipőt venni. Jött utánam, bár neki ez a könnyed feladat négyszer annyi időbe telt, és még így sem sikerült megoldania. Kénytelen voltam bekötni az övét is. Ezek után megragadtam a kezét, nehogy leessen nekem a lépcsőn. Még most is elmosolyodtam a mennyeien puha kezecskéin. Ezek után beültettem a kocsijába. Gyorsan bekötöttem, és beültem én is.

- Téged ki fognak nyírni, ha részegen mész dolgozni - jegyeztem meg halkan. A Kölyök rám emelte a tekintetét.

- Muszáj volt innom. Egyszerűen már nem bírtam. Tudod, nagyon sok a stressz, és most végre

úgy érzem, megkönnyebbülhetek. Hiába vagyok egy fos a magánéletben, de legalább a munkahelyemen lehetek valaki. Az viszont nagyon stresszes, így kellett egy kis megnyugvás - szemeiben könnyek gyűltek össze. Tudtam, hogy nagyon izgatott volt az album miatt, és ezért ivott. Azonban nem akartam, hogy valami baja legyen ebből. Érdekelt az egészsége, hiába szakítottunk.

- Nem vagy rossz a magánéletben sem - halványan elmosolyodtam, közben kikanyarodtam a főútra.

- Ja, azért szakítottál velem... - esküszöm, már majdnem sírt. Igaz, csak fél szemmel láthattam őt, de határozottan észre lehetett venni a szemeiben megjelenő könnyeket.

- Nem, az nem amiatt volt. Csak zavart, hogy megkomolyodtál, felnőttél, féltékeny voltam Kaira meg az albumodra. Ennyi. Nem a személyiséged miatt szakítottunk, hanem mert annyira elhidegültünk egymástól, hogy nagyon...

Fejét elfordítva ült, és egyszerűen bűntudatom lett. Olyan volt, mintha nagyon megbántottam volna.

- Nagyon sürgős bejutnod? - kérdeztem hirtelen. Némán megrázta a fejét.

- Igazából csak egy tükörpróbát akartam - arca rezzenéstelen volt, és mindent lehetett rá mondani, csak azt nem, hogy kifejező.

- Ettél már?

- Nem. Csak reggelit - pillantott rám. Hát, csoda, hogy délután négykor még mindig nem esett össze az éhségtől.

- Na jó, megyünk enni. Meghívlak, mert gondolom, nálad nincs pénz.

Éppen ellenkezni kezdett volna, azonban amikor elő akarta venni a bizonyítékot, nem járt sikerrel. Mondjuk, ezt pont tudtam, mert láttam a cuccait a mikrón.

- Francba...

- Nyugi, láttam őket a lakásban - igyekeztem egy halvány mosolyt is társítani a szövegemhez, de igazából nem tudom, mennyire sikerült - mondom, meghívlak.

Elmosolyodott. Kezét ösztönösen a sebváltón lévő kezemre tette. Egy pillanatra megrezzentem, de nem szóltam érte. Legalább egy kicsit megnyugodott.

- Köszönöm.

- Semmiség - fél szemmel rá pillantottam. Pirospozsgás arca boldogan égett. Na ja, még mindig túl aranyos volt szerintem.

Gyorsan leparkoltam az egyetememmel szemben lévő kis kifőzde előtt. Itt mindig hatalmas adagot adtak, azért is hoztam magammal mindig Taemint, mert rajtam kívül csak ő evett sokat. Azóta ez a törzshelyünkké vált. Csak egyszer hoztam el Juhyeont, de neki túl nagy volt az adag, amit megértettem, de ebből a szempontból Taemin jobb volt.

Miután kikértük az adagjainkat, leültünk a szokásos helyünkre, egy eldugott asztalhoz, amit mi is véletlenül fedeztünk fel.

- Remélem, majd kijózanodsz a levestől - sóhajtottam. Igazából nem tudtam, hogy ez hogyan működött, én mindig alvásig ittam, engem ugyanis az alkohol álmosított.

- Gondolom - láttam rajta, hogy kellemetlenül érezte magát. Nos, én is. Viszonylag gyorsan megkaptuk az ebédünket, és falatozni kezdtünk.

- Köszi a meghívást - mosolygott rám a pici Kölyök teli szájjal. Imádtam őt, amikor ilyen disznó módon evett.

- Nincs mit - mosolyogtam rá vissza halványan, aztán csend telepedett közénk. Nem igazán tudtam neki mit mondani, meg ő sem nekem. Normális esetben mindig itt

enyelegtünk, de most nem. Csak ültünk egymással szemben, mint két szerencsétlen, és néha rá néztem, majd ő rám, mint egy udvarlási szinten levő párocska.

- Hyung, maszatos a képed - rázott fel a hangja. Régebben, ha maszatos volt, automatikusan kinevetett, letörölte, majd megcsókolt, mint azokban a romantikus filmekben, amelyek már nem tudnak mit kitalálni a főhősök összehozására.

- Hol? - kérdeztem, majd felvettem a szalvétámat. Egy darabig elgondolkozott, hogy mit is csináljon, aztán felcsillantak a szemei.

- A tükröd leszek - jelentette ki lelkesen. Így aztán mutogatni kezdett, én meg utánozni őt. Még egyszer felköszöntöttem őt a debütálása alkalmából, aztán folytattuk az evést. Hamarosan pedig az SM-nél kötöttünk ki. Én a lányokhoz siettem, Taemin pedig a dolgára. Mindegyik nagyon örült nekem, amiért nagyon hálás voltam.

Este pedig hazasétáltam, mert nem akartam terhelni a Kölyköt azzal, hogy engem cipeljen.

Choi Minho,

2014. 08. 15.

15. Bejegyzés

 Halihó ^^

Gondoltam, írok egy gyors üzenetet, ugyanis megkezdődik a visszaszámlálás. Már csak 5 fejezet várható (igen, tudom, ez feleannyi lett, mint az első évad) Szóval, jó olvasgatást ^^

 Ma reggel arra ébredtem, hogy Taemin mellettem feküdt.

Összeráncoltam a homlokom.

Most... most ez itt mi?

Csak álmodtam ezt az egészet? Nem is vesztünk össze? Vagy most mi? Felsóhajtottam, és gyengéden megbökdöstem a vállát.

Biztos voltam abban, hogy szakítottunk. Azonban a Kölyök mégis itt volt.

- Franci - szólítgattam őt. Tudtam, hogy ezt a nevet utálta, így azt is, hogy emiatt egyből fel fog ébredni.

- Nem vagyok Franci - morgott. A "Franci" a Francesco névből jött, ugyanis ez volt a keresztény neve, vagy mije. Már nagyon régóta így neveztem, s bár az elején hagyta, mostanra sajnos nem.

- Mit keresel az ágyamban? - suttogtam, mire mormogni kezdett. Normális esetben ezt megmosolyogtam volna, most azonban nem voltam olyan hangulatban.

- Szerencsét.

Valamiért nem voltam vevő a hülyeségeire, így csak unottan felsóhajtottam.

- Na, most komolyan.

- Mennyi az idő? - nyöszörögve felém fordult. Nagy, barna szemeivel a mobilomat kezdte stírölni, hátha az magától jelez neki egy pontos időpontot. Tekintve, hogy ez nem jött össze neki, leemeltem a készüléket az éjjeli szekrényemről. Meglepődtem a számok láttán. Miért keltem én fel ilyen korán?

- Fél négy.

- Na, akkor én sem tudom, hogy mit keresek itt - sóhajtott bizonytalanul. Újabb sokk. Ha ez így folytatódik, infarktust kapok, aztán meg leszidnak, hogy hogy lehetek ilyen önző, hogy majdnem feldobom a papucsom munka közben.

- Miért? Mellém szoktál feküdni, amikor felkelsz? - ráncoltam a homlokom. Hát, ez elég ledöbbentő volt így, a nap elején.

- Persze, mert olyannyira vágyom bársonyos tested kellemes melegére, hogy nem bírok ki nélküled egy percet sem - sóhajtotta unottan. Hát, meggyőzött, még akkor is, ha ez nem volt igaz.

- Igazából ezt kinézem belőled - válaszoltam. Franci szemei elkerekedtek.

- Menj a francba. Ez rohadtul nem igaz!

- Ja, képzelem. Azért vagy az ágyamban - forgattam a szemeimet. Igazából nem tudom, hogy mit keresett itt, de jó volt húzni az agyát.

- Nem tudom, miért vagyok itt! - kiáltott fel ingerülten. Szegény, már kezdtem megsajnálni.

- Persze...

- Choi Minho! Ha mondom, hogy nem tudom, hogy a rohadt életbe kerül... - már ordibálni kezdett, de azt nem engedhettem meg neki, így tenyeremmel befogtam azt a nagy száját. Kicsit furcsa volt, hogy az elején ennyire lazán kezelte azt, hogy egymás mellé kerültünk, de ráfogtam a megszokásra.

- Hyungék alszanak, te csacsi - még mindig ez volt a legtöbb, amit rá tudtam mondani, akármennyire is haragudtam rá. Neki nem tudtam káromkodni. Túl ártatlan kinézete volt ahhoz, hogy bántsam őt. Ekkor azonban valami nagyon éles csípést éreztem a kezemen. Mi az ördögöt csinált ez? Azonnal elkaptam a fájó végtagomat - Au! Baszd meg, normális vagy? Ne harapdálj már!

- Miért, mi lesz, ha megharaplak? - bár nem láttam, biztos ördögien elmosolyodott. Fájó testrészemet simogattam. Éreztem rajta a nyálát, sőt, a fogai nyoma is megmaradt - Megütsz?

Ez egy nagyon magas labda volt, kénytelen voltam lecsapni, bármennyire is hadakoztam magammal.

Egyszerűen bunkóságnak éreztem, de a másodperc töredéke alatt jutottam erre a megoldásra.

- Nem. Ugyanis nem ütök meg lányt - ugyanolyan gunyoros vigyorral pillantottam rá, mint amelyet ő is produkált. Szemei hirtelen elkerekedtek. Biztos megbántottam, de megérdemelte ez a rossz kutyus. Felkapta a párnáját - amit ezek szerint hozott magával-, majd jól fejbe vágott. Felnevettem, ütése ugyanis meglepően gyenge volt. Jaj, cica, csak ennyi telt tőled?

Ekkor azonban újra megütött. Majd újra, újra, megint újra. Röhögve eldőltem az ágyon, s hagytam, hadd verjen kedvére. Igazából ő is nevetett, meg én is, így gyönyörű látványt nyújthattunk.

- Anyád a lány! - kiáltotta dühösen.

- Ez igaz. Szar oltás volt - felnevettem. Olyan kis butus volt néha, de pont ezt szerettem benne egykoron. Az esetlenségét, ami miatt különösen aranyos, és gyenge személynek tűntette fel magát.

- Nekem nem mindig mennek ezek az oltások... - egy pillanatra elgondolkozott, ez pedig pont elég volt nekem ahhoz, hogy finoman lelökjem magamról, mielőtt Kisminho ezredes feléled.

- Persze, mert az okos embernek magától jön, neked gondolkozni kell rajta - nevettem a képébe.

- Menj a picsába... - felsóhajtott, majd újra bebújt a takaró alá.

- Ha a tied, akkor rendben - kacsintottam. Nagyon kíváncsi voltam a reakciójára. Igazából vártam, hogy idefordul, megcsókol, vagy legalább csak zavarában elvörösödik. Egy jelet, ami azt bizonyítaná, hogy nem szabad őt elfelejtenem. Mert még van remény. Egy apró jelet vártam csak, amely megmutatná, hogy kell őt szeretnem, hogy még szeret, és én is szerethetem őt.

- Hülye - csak ennyit mondott. Sóhajtva, aztán elfordult.

Őszintén? Nagyon rosszul esett. Olyan volt, mintha Kibum hazudott volna, mintha a Kölyök már tényleg nem szeretne. Mondjuk, megértettem. Neki már Jongin volt biztosan a pasija, mert nagyon sokat láttam őket együtt. Hiába hitték, hogy nem láttam, vagy hallottam őket, nagyon sokszor elmentek olyan termek előtt, amelyek túloldalán én voltam. Tulajdonképpen sejtettem, hogy Franci miatta változott meg. Még az is megfordult a fejemben, hogy megcsalt. Vagy csak féltem, hogy meg fog.

Mikor oldalra pillantottam, ő már az igazak álmát aludta. Csak szuszogott békésen. Ez pedig arra emlékeztetett, amikor az Everybody alatt Taemin egyszer megbetegedett. Pontos dátumra nem emlékszem, de azért igyekszem valami rendes emléket kreálni.

- Minden rendben? - Jonghyun a homlokát ráncolva stírölte a pasimat. Éppen az autóban ültünk, és mentünk a koncertre. Taemin csak némán biccentett. Semmi más reakció...

A kicsi, mindig életvidám, pörgős maknae csendben bámult ki a fejéből.

- Látom - Key is hátul ült, idegeskedve fordult a maknae felé. Azonban semmi reakciót nem kapott vissza. Aggódva néztem rá, kezemmel végigsimítottam a karján. Hosszúujjú volt rajta, így nem éreztem semmit.

- Kölyök, mi a baj? - kérdeztem. Taemin rám emelte a tekintetét. Rossz volt végignézni rajta. Szemei fáradtak voltak, és könnyesek, arca vörös, ajkai cserepesek.

- Csak

fáradt vagyok - úgy mondta, mintha a halálán lett volna. Nem akartam őt elkeseríteni azzal a ténnyel, hogy másfél órás koncertre tartottunk éppen, így csak megsimogattam az arcát. Olyan volt, mintha forrongó tüzet érintettem volna. Mármint, valami olyan tüzet, ami éget. Jó, tudom, hogy hülye példákat hoztam fel, de tényleg tűzforró volt az arca.

- Basszus, te lángolsz! - nagyon meglepődtem, bár már egy ideje ilyen kis nyomott volt, azt sejtettem, hogy bujkált benne valami.

- Tudom. Megmértem, mielőtt eljöttünk. Harminckilenc fok.

- Hogy mi?! - a banda egyszerre visított fel, mintha fába szorult férgek lettünk volna.

- Már vettem be fájdalomcsillapítót. Majd alszom egy jót koncert után. Csak ne visongassatok, légyszi, mert szétmegy a fejem.

 Szó nélkül magamhoz öleltem. Remegett szegény, de igyekezett ellazulni.

- Az lenne a legjobb, ha ma nem lépnél fel - sóhajtotta a menedzser, majd leparkolt a koncerthelyen - Holnapra már jobban is leszel.

- Nem. Fellépek.

Ezek után heves vita tört ki, de Taemin nagyon jól kezelte a helyzetet, és természetesen fellépett. Még magam sem értettem, hogy hogyan ugrált ilyen jól, de esküszöm, megkönnyebbültem, amikor végre a szobában voltunk pizsamában.

A menedzser adott nekünk lázmérőt, lázcsillapítót, rongyokat és plusztakarót, így viszonylag felkészültünk mindenre.

- Fázom - suttogta egy idő után. Nos, aki fázott, az én voltam, azért is fetrengtem farmerban az elején, majd inkább középre toltam a beteget, és mellé ültem. Amúgy sem tudtam volna aludni. Egyszerűen túlságosan aggódtam érte. Felsóhajtottam.

- Lemegyek, kérek még takarót, aztán kicserélem a borogatásod, mert már megint csontszáraz. Elviszem a kulcsot - adtam neki egy puszit, majd elvettem a kulcsot. Felkaptam egy pólót, belebújtam a papucsomba, és már szárnyaltam is a lifthez. Meglehetősen hülyén nézhettem ki pizsamafelsőben, farmerban - ami alól kilátszott a pizsamanadrágom-, valamint strandpapucsban, de a cél nemesb volt. Ideges voltam. Nagyon aggódtam a Kölyökért. Oké, értettem én, hogy csak lázas volt, de akkor is nagyon féltem, hogy baja lesz. A liftben töltött kemény egy perc egy órának hatott nekem. Közben természetesen csak Taemin járt a fejemben. Olyanokra is gondoltam, hogy meghal, mire felérek. Nevetni kellett a saját hülyeségeimen. Aztán végre leértem a földszintre. Tornádóként söpörtem át mindenen. Már én is fáradt voltam. Nagyon is, így kicsit nyűgösebben viselkedtem.

- Jó estét, segíthetek? - kérdezte a recepciós. Egy darabig elgondolkoztam, hogy mit is mondjak pontosan, majd végül cselekedtem.

- A szobatársam lázas, és nagyon fázik. Esetleg kérhetnék még takarót? - igyekeztem a legjobb formámat nyújtani, de a halálom óráján ez nem ment teljesen. Most lehettem a holtponton.

- Természetesen - a férfi egy pillanatra eltűnt, majd felbukkant két takaróval a kezében - Parancsoljon.

Biztos tudta, hogy a luxuslakosztályból jöttem, különben biztos nem szolgált volna ki ilyen gyorsan.

- Köszönöm - gyorsan meghajoltam, és már mentem

is az emeletre. Igyekeztem nem elesni, és meglehetősen ügyes voltam.

A liftezés ismét egy órán át telt nekem, de most már a célegyenesben éreztem magam. Szó szerint kipattantam az ördögi szerkezetből, amint elérte a kívánt szintet. Ásítottam egyet, de már száguldottam is a szoba felé. Igyekeztem nem elvágódni... nem sok sikerrel. A szépen összehajtott takaró szétesve pihent a kezeimben. Egyik része már a bokámat verdeste. Közben meg rohantam, így a végeredmény egy gigantikus méretű puff volt.

A két takaró a földön végezte, én meg az egyiken hasalva félig.

- A rohadt életbe - suttogtam idegesen. Amint lehet, felálltam, de ez sem volt olyan egyszerű, inkább feltápászkodtam...

Összeraktam a két takarót, felvettem őket, utamat pedig azonnal folytattam is a szoba felé a betegemhez. Miután kinyitottam az ajtót, és a kulcsot is eltávolítottam a zárból, megkönnyebbültem. Azonnal a picimre terítettem a szerzeményeimet, aki még mindig reszketett.

- Köszi - suttogta. Megsimogattam a homlokát. Még mindig nagyon forró volt.

- Próbálj meg aludni, jó? - elvetettem a kötéseket, amelyek már tényleg szárazak voltak.

- Nem tudok - hangja nagyon gyenge volt, és tudtam, hogy még holnap is lesz egy kis hőemelkedése. Ehhez nem kellett agysebésznek lennem. Kisétáltam a fürdőszobába, és megengedtem a csapot. Csendben nedvesítgettem mindent. Ha másban nem is, abban biztos voltam, hogy amint leteszem a fejem, elalszom. Most voltam a holtponton. Az egyik kendővel benedvesítettem a saját arcomat is, aztán újravizeztem. Miután elzártam a csapot, visszasiettem a Kölyökhöz. Csuklóira, bokáira, a homlokára, meg a tarkójára is feltettem egy-egy hűsítést. Nyöszörögni kezdett.

- Nemsokára jobban leszel, Kölyök - suttogtam neki, végül felsóhajtottam.

- Tudod, egyszer nagyon jó szülő lesz belőled. A gyerekeid mázlisták lesznek majd - suttogta. Elmosolyodtam.

- A gyerekeink, Kölyök. És tudom, hogy azok lesznek, mert te leszel az egyik szülő, én meg a másik.

- Az jó lenne - ő is mosolygott, majd lassanként becsukta a szemeit.

Azonban nem aludt. Nem tudott aludni, szemeiből pedig folyamatosan ömlöttek a könnyek. Azonban nem szóltunk egymáshoz. Ő aludni akart, én meg nem akartam őt zavarni ebben. Szüksége volt egy kis nyugalomra. Néha nyüszögött, de meglepetésemre az elmúlt egy óra viszonylag jól telt. Tíz-húszpercenként vizezgettem a rongyokat, félóránként meg lázat mértem. És sajnos harmincnyolc egész négy fok volt a legalacsonyabb. Két órát vártam. Kettőt, de nem hogy lejjebb ment volna, inkább kúszott megint a harminckilenc felé. A szemeim meg folyton csukódtak le. Valamit tennem kellett, így jött a rettegett B-terv.

- Na jó, ebből elég - sóhajtottam fel, majd kiszedtem őt a takarók alól. A Kölyök meglepetten pislogott rám, de nem érdekelt - megfürdünk.

Leültettem a vécére, levettem a pizsamáját, majd felállítottam. Némán tűrte, meg azt is, hogy beállítottam őt a zuhanykabinba.

Ezek után levetkőztem én is, vele szembe léptem, és elindítottam a vizet. Kellemes meleg áldás áradt ránk, amelyet még

ő is élvezett. Elmosolyodtam. Megsimogattam a csípőjét. Tartanom kellett, nehogy eldőljön. Másik kezem pedig a csapnál volt, és hőmérsékletet állítgattam vele. Egyre hidegebb vizet engedtem magunkra, míg végül teljesen mellőztem a meleget, és konkrétan jégben fürödtünk. Ezek után jól becsavartam Taemint a törülközőkbe. Adtam rá valami ruhát, bedugtam az ágyba, aztán megint jött a lázmérő. 37,6°. Megkönnyebbülten nyugtáztam magamban a sikeremet.

- Hyung, már jól leszek, próbálj meg aludni - suttogta. Némán bólintottam. Igazából nem tudtam volna aludni, tekintve, hogy most ébresztettem fel magam jeges vízzel, de nem akartam neki erről beszámolni. Adtam neki egy puszit, befeküdtem mellé, és be is takaróztam egy vékony kis vacakkal. Mellém bújt, én meg viszonoztam az ölelését. Jobb kezemmel átkaroltam őt. Aztán hallottam, hogy egyenletesen vette a levegőt. Gyorsan megnéztem az időt. Hajnali fél öt volt. Felsóhajtottam, aztán én is aludni próbáltam.

Két dolog miatt ért itt véget a visszaemlékezés. Az egyik az volt, hogy nem tudom, mikor aludtam el, így folytatni sem tudtam, a másik pedig az, hogy közben Franci a hátára fordult, és iszonyatos horkolásba kezdett bele. Egyébként mindig is ő volt a leghalkabban alvó, még Key is horkantott néha egyet. Csak akkor horkolt, ha nagyon fáradt, vagy túlterhelt volt. Ami jelen esetben megtörtént, ugyanis elég sok erőt fektetett bele ebbe az albumba. Éjjel-nappal dolgozott, meg ez a szakítás is elég szerencsétlenre sikerült. Sokszor

Megfordult a fejemben, hogy hagyom a fenébe a büszkeségem, és visszakönyörgöm magam. Ennek az volt az elsődleges oka, hogy nem akartam őt lebetegíteni. Elvégre haverok voltunk... vagy valami olyasmi. Csapattársak! Igen, biztos azok voltunk.

Felsóhajtottam.

Talán ki kellene menni inni egy pohár meleg tejet...

Attól jobban el lehet aludni, mert nem lenne jó, ha átaludnám az egész napot. Már csak azért sem, mert az felettébb bunkó dolog lenne, meg ma amúgy is jön az agyturkászom, aki semmihez nem ért, de nem baj, azért néha jó neki pofázni.

Egyszóval meggyőztem magam, és kimásztam az ágyból. Ásítottam egyet, azzal mentem is a konyhába. Még futtában bekukucskáltam a jelenlegi lányszobába, ahol most éppen Jonghyun aludt Taemin helyett. Ráadásul meztelenül.

Tehát, ha minden igaz, ez a két majom azt hitte, hogy dugnak egy jót, addig áthozzák a Kölyköt, majd hamar felkelnek, és visszacsempészik szerencsétlent. Szép terv, mondhatom.

Azt azonban nem értettem, hogy miért nem Jonghyun ágyában kötött ki a vacak. Esetleg nehéz volt nekik, és csak az ágyamig tudták cipelni?

Vagy talán azt hitték, hogy emiatt összejövünk?

Sok barom...

Aztán bekukkantottam a beteghez is. Onew az ágyában aludt, a szokásos kicsavarodásával, ráadásul egy hajszála sem látszott ki. Inkább folytattam az utamat a konyhába. A hűtőt teljes egészében kipakoltam tej után kutatva. Key meg a helytakarékos módszere az agyamra tudott menni néha. Főleg, hogy azokat a dolgokat, amiket ténylegesen használunk, hátra pakolgatja. Bezzeg az olyan dolgok, mint soju, az elöl van. Egyáltalán egy felbontatlan soju mit keresett a hűtőben?

Most komolyan...

Kivettem egy bögrét, majd beleöntöttem a fehér folyadékot. Szerintem kigúvadt szemekkel bámulhattam a folytonos csorgást, de lövésem sincs...

Mindenesetre, amint megtelt, beraktam a mikróba, míg a dobozt visszavarázsoltam a hűtő legmélyére. Ne csak én szenvedjek, hanem más is. A mikróból kivettem a bögrét, és belekortyoltam a tejecskémbe. Kellemes melegség csurgott végig a torkomon. Aztán megint egy korty, s még egy. Aztán kezdtem visszabarangolni a szobába. Letettem az éjjeliszekrényemre az itókámat, a Kölyköt visszalökdöstem a helyére, majd bedőltem mellé az ágyba. Észre sem vettem, hogy milyen hamar elaludtam.

A nap többi része pedig unalmasan telt, így azt le sem írom.

Choi Minho,

2014. 08. 09.