20. Fejezet ~VÉGE

 Sziasztok!

Nos, elérkezett a történetem vége. Remélem, tetszett, és szereztem nektek egy kevéske izgalmat vele ^^ Légyszi, írjatok némi vélemény, kritikát, valamit, hogy kapjak egy kis visszajelzést ^^

Lexyy

Mikor reggel felébredtem, Taemin szuszogott mellettem békésen. Pontosan úgy, mint régen. Elmosolyodtam, és megsimogattam a puha haját. Megfogadtam, hogy vissza fogom őt szerezni, és szerintem volt rá esélyem. Elvégre részegen is engem akart, szóval biztosan kedvel még, vagy valami…

Egy darabig csak gyönyörködtem benne. Olyan természetes volt, hogy az én takarómat húzta magára, és szinte magába szívta az illatomat.

Rádöbbentem arra, hogy eddig azért nem vettem észre ezeket az apró jeleket, mert nem akartam. Egyszerűen igyekeztem figyelmen kívül hagyni mindent, és Juhyeonra koncentrálni. De most már feltűnt, hogy régebben is mennyi minden jelezte azt, hogy együtt kell lennem a Kölyökkel. Azzal az illetővel, aki valószínűleg tényleg az életem szerelme volt.

Felsóhajtottam, majd kimásztam az ágyból. Ma hosszú nap állt előttem, ugyanis áthívtam a volt majdnem csajomat filmezni. Most lehet, hogy nem jártunk, de ettől függetlenül még jól érezhettük magunkat, mint két barát. Meg az is lehet, hogy nem csak Juhyeon jön át, hanem hoz magával egy pár Red Velvet tagot. Ezzel is azt fogjuk szimbolizálni, hogy csak barátok vagyunk.

Így aztán úgy éreztem, hogy ideje volt már felkelni. Vettem egy mély levegőt, és kikecmeregtem az ágyból. Olyan furcsa volt, hogy ilyen testtel meleg lettem, de talán a kettő igazolta egymást. Hiszen lehet, hogy heteroként nem jelentkeztem volna egy virágfiú bandába. Mondjuk, nem is én jelentkeztem, hanem elkísértem Jonghyunt, ott meg mondták, hogy produkáljak valamit, mert jól nézek ki. Nos, így lettem rapper. Még a mai napig emlékszem arra, amikor Jonghyun, Key meg Onew bekerült egy bandába valami Zico művésznevű emberrel. Olyan viták lettek, amelyeket Lee Sooman a mai napig emlegetett.

Ezekre visszagondolva persze nagyokat mosolygom, de ez régen közel sem volt így. Akkor nagyon aggódtam mindenért.

- Jó reggelt – intettem a reggeliző SHINee tagoknak, akik vigyorogva integettek vissza. Nagyon imádtam ezeket az embereket, de komolyan.

- Szia! A szendvicsed ott van a konyhaasztalon. Az, amelyik mellett lévő papírra rá van írva a neved – magyarázta Jonghyun, miközben fejével a két kikészített étel felé biccentett. Némán bólintottam, majd elvettem az adagomat. A szokásos helyemen foglaltam helyet, és eszegetni kezdtem. Most csak azon járt az agyam, hogy vajon mi lesz majd Taeminnel, ha felébred. Mert egy az, hogy totálisan részeg volt, a többiről meg inkább nem is beszélek.

- Milyen volt a Music Core? – kérdezte Kibum. Szúrós tekintetét éreztem magamon, így azonnal felpillantottam. Tudtam, hogy Taemin miatt aggódott. Talán azért, mert az a kis vacak rengeteget dolgozott, így megérdemelte a győzelmet. Valamint azt is, hogy végigszurkoljam az egész műsort. Szerintem, ha nem tettem volna, Key most éppen kinyírt volna engem.

- Hosszú. De Taemin nyert, és kicsit berúgott. Iszonyatos volt hazahozni, főleg, hogy Jongin is jött velünk – mondtam, majd beleharaptam a szendvicsembe. Már elég régen ettem ilyet, főleg, hogy én általában szívesebben fogyasztom az olyan ételeket, amelyek melegek. Mármint… egy reggeli levesnek jobban örülnék, mint egy szendvicsnek, bár megjegyzem, ez még mindig jobb annál, mint amikor kaptunk egy pohár turmixot. Na, akkor kiborultam, és rendeltem pizzát. Általában megértem, hogy ennyi ételt kapunk, mert ők a dietetikusok, akik ezért dolgoztak ennyit, hogy mi jól étkezzünk, de kérlek! Egy turmixszal nem lehet jóllakni!

- Juj, gratulálunk neki – Jonghyun tapsolni kezdett. Olyan volt, mint egy büszke édesapa, akinek a gyermeke valami nagy sikert ért el. Hát, valahol ez így is volt. Key annyit gondoskodott a Kölyökről, amikor megalakult a banda, mintha a második anyja lett volna. Rólam is megpróbált, de én azért annyira nem hagytam magamat. Jinki elővette a mobilját, és pötyögni kezdett rajta. Gondolom, ő is hozzá akart szólni a beszélgetéshez egy hatalmas gratulációval, így csendben várakoztunk, hogy lefirkálja azt, amit akart. Nagyon rossz volt, hogy nem beszélhetett, vagy legalábbis nem olyan sokat, mint szokott. Már ki tudott mondani pár szót, de azt is elég elhaló hangon.

- Ma jön át Juhyeon, ugye? – fordította felém a mobilt. Nem igazán értettem, hogy ez hogyan jött ide, de természetesen készségesen válaszoltam az én kedvenc leaderemnek.

- Igen, de valószínűleg nem egyedül, hanem hoz át más tagokat is, nehogy valaki félreértse.

Már mindnyájan tudtak a visszaszerzési projektemről. Igazából már mindenki tudott róla, csak Taemin nem.

- Mi lenne, ha mi is maradnánk? – ismét a képembe nyomta a gépet. Nos, ez az ötlet remek volt, mert én nagyon szerettem társaságban lenni, és talán némi segítséget is kaphatok majd tőlük, hogy hogyan is kezdjek neki az udvarlásnak.

- Jó kis buli – nevettem fel, mire a banda minden tagja elmosolyodott. Ezek szerint ma szabadnaposak voltak. A három fiú egymásra mosolygott. Értem én, ezek itt konzultálták meg, hogy amint felbukkanok, meghívatják magukat a filmnézős délutánomra. Nagyon kis cselesek voltak.

- Akkor nagyon szívesen meghívjuk magunkat – Kibum büszkén elmosolyodott, majd felállt, és a mosogatóba tette a tányérját. Őszintén bevallom, hogy így még izgatottabban vártam az egész filmezést, mint eddig. Talán azért, mert végre a barátaim is ott voltak. Nagyon hiányoztak a közös SHINee pillanatok. Mostanában mindenki túl elfoglalt volt. Ettől persze nem ment tönkre a banda hangulata, ugyanúgy szerettük egymást, mint eddig.

- Nagyon tudok nektek néha örülni – sóhajtottam. Ismét beleharaptam a szendvicsbe, és közben a két legidősebbet bámultam. Meg kellett hagyni, hogy imádtam őket, Jinki pedig egyenesen a példaképem volt. Valamiért mindig különös vonzalmat éreztem a leaderek iránt. Jó, nem úgy, hogy szerelmi szinten, de valamiért nekem mindegyik olyan volt, mint egy istenség, hiszen kétszer annyit dolgoznak, mint a csapat többi tagja. Jinki pedig most különösen nagyot ugrott a listámon, mert még betegen is megállta a helyét a csapatban.

- Tudjuk – biccentett Jonghyun mosolyogva. Innentől kezdve pedig csend telepedett a konyhára. Jonghyun és én ettünk, Kibum kiment, Jinki pedig bambult ki a fejéből. Mindenki fáradt volt, és unott, és együtt vártuk Junhyeont, meg a lányokat, akiket hoz magával.

Taemin még gondolom, aludt. Nem is csodáltam, szegényem elég fáradt lehetett, meg azért a pia is biztosan hatott. Mondjuk, most nem is bántam, hogy nem volt itt. Ennek talán az volt az oka, hogy most kellett összeszednem minden bátorságomat.

- Majd segítetek Taeminnel? – kérdeztem hirtelen félénken. A fiúk mosolyogva bólintottak, és itt újra megszakadt a beszélgetés. Hamarosan végeztem a szendvicsemmel, így a tányért be is tettem a mosogatógépbe. Igazából kezdett hiányozni az a tipikus, meghitt hangulat, amely mindig belengte a dormot. Valamiért, amióta Taeminnel szakítottunk, azóta nincs ilyen kellemes hangulat a bandatagok között, csak vagyunk, és egyik kínos csendből cseppenünk át a másikba. Persze, az is lehet, hogy ezt csak képzeltem, és eddig is ugyanilyen volt az egész, csak a rózsaszín köd lebegett a szemeim előtt. Mindenesetre akkoriban nem éreztem a kellemetlen, kínos csendet. Egyszerűen túl tökéletes volt minden. Oké, sokat kellett dolgoznunk, de az volt a legkevesebb.

Csendben kisétáltam a konyhából, és felöltöztem. Szemem sarkából láttam Taemint szuszogni az ágyamban, immáron azon a térfélen, ahol én aludtam. Nem is tudom, talán az illatom miatt csúszott át arra az oldalra. Mindenesetre nagyon aranyos volt. Talán ilyenkor szerettem őt a legjobban. Amikor aludt. Olyankor ártatlan volt, pontosan annyira, mint régen. Bájos, nyugodt arcocskája békésen pihent, és az öntudatán kívül látszott rajtam, hogy hozzám vonzódott. Talán a tegnapi sokkomat ezzel igyekeztem nyugtázni, és így mutatta meg, hogy még volt esély a kapcsolatunk újraélesztésére.

Magamra öltöttem egy rövidnadrágot, meg egy pólót, azzal elkészültem. Óvatosan hajtottam be a szekrényajtót, nehogy felébresszem a Kölyköt. Régebben mindig nyafogott, de amióta SM tag, azóta sokat komolyodott, legnagyobb bánatomra. Mondjuk, én is változtam. Én voltam a suli egyik legmenőbb gyereke, most meg virágfiú szerepébe bújva mutatkozom. Hihetetlen változás volt. Csendben odasétáltam Taemin mellé, hogy hallgassam a szuszogását, és asszisztálhassak minden egyes lélegzetvételénél. Annyira szerelmes voltam belé, hogy azt nem tudom szavakkal leírni. Csak abban voltam biztos, hogy vissza akartam őt szerezni. Ezt a kincset, aki az enyém.

- Nagyon szeretlek - suttogtam. Kezeim maguktól vándoroltak a bársonyos arcocskájára, így megsimogattam őt. Lassan áttévedtem a hajára, amibe boldogan túrtam bele. Ugyanúgy aludt, mint mielőtt leültem mellé. Talán majd ma...

Mélyet sóhajtottam. Az volt a baj, hogy a Kölyök már nem volt a Kölyök. Felnőtt, és sok dologban másként gondolkozott, mint azelőtt. Már nem kellett neki minden apró részletet elmagyarázni, de szerencsére a feledékenysége és szétszortsága megmaradt. Talán ezek voltak azok a kapaszkodók, amelyek azt bizonygatták, hogy igenis szüksége volt rám. Nagyon szerettem őt. Túlságosan is. Csak azt nem tudtam, hogy miért. Egyszerűen nem találtam rá magyarázatot. Akármikor ránéztem, nem tudtam megmondani, hogy miért szerettem őt. Csak szerettem. Túlságosan is. Magamnál akartam őt tartani. Emlékszem, mikor debütkor lejöttünk a színpadról, Taemin anyja jött elém. Azt mondta, hogy vigyázzak a fiára, mert tudja, hogy a Taeminnel való kapcsolatom meglehetősen jó.

Hát, vigyáztam rá. Itt volt. Épen és egészségesen. Úgy éreztem, hogy azt a kis babát már soha nem kapom vissza, de nem is kell. Nekem Taemin a szerelmem, és ez az új is van olyan izgató, mint a régi. Úgy döntöttem, hogy össze akarok vele jönni, legyen bármi az ára.

Csengettek.

Kezeimet automatikusan magam mellé helyeztem, és kisiettem. Az ajtót természetesen gondosan becsuktam magam mögött.

- Sziasztok! - üdvözöltem az ajtóban ácsorgó öt lányt. Key segített nekik elpakolni, Jonghyun meg Onew a tévét kapcsolgatták át.

- Hali - köszöntek vissza. Juhyeon volt itt, Wendy, Luna, Amber meg Sooyoung, azaz Krystal.

- Gyertek be - invitáltam őket, Key pedig beszaladt a konyhába nassolnivalókért, meg üdítőkért.

- Hol a maknae? - pillantott rám Irene.

- Alszik. Kicsit berúgott a tegnapi nyerés miatt - válaszolt helyettem Jonghyun - Üljetek le.

Mindenki helyet foglalt valahol. Én a kanapé bal oldalán ültem, mellettem Irene, mellette Seunghwan. Sooyoung a földön akart ülni Amberrel és Lunával, Jongkey elfoglalta a kétfős kanapét, Onew pedig a fotelba került. Azzal elkezdődött a film. Közös megegyezés alapján komédiát néztünk, és nagyon jól szórakoztunk. Úgy éreztem, hogy most már majdnem teljes volt a csapat.

Természetesen Taemin hiányzott innen, hogy velünk együtt nézhesse ő is a filmet, ami összességébe véve nagyon jó volt. A dietetikusok meg fognak minket ölni, az fix, ennek az volt az oka, hogy telezabáltuk magunkat az olyan egészséges dolgokkal, mint a chips, a kóla, a sós mogyoró, a pattogatott kukorica és a gumicukor. Az biztos, hogy emiatt fogunk kapni a fejünkre, de nem érdekelt. Most jól éreztük magunkat, és ez volt a legfontosabb. Aztán hallottam az ajtó nyílását. Taeminnie biztos felkelt, és valószínűleg éhes volt, meg keresett is minket. Szerintem csak én hallottam, mert a többiek mind bambulták tovább a filmet. Egy pillanatra elöntött a bizonytalanság. Nem voltam biztos abban, hogy Taemin még akarta-e ezt az egészet. Elvégre pont akkor hagytam őt el, amikor nem kellett volna. Most már bántam. Nagyon bántam, de már nem tudtam visszacsinálni. Taemin biztosan haragudott rám emiatt. Nem, mintha hibáztatnám, én is utáltam magam. Mosolyogva néztem rá a majdnem csajomra. Bíztam abban, hogy nem tévedett, és Taemin tényleg szeretett engem. Tudtam, hogy most kellett lennie a nagy vallomásnak, de valamiért nem ment. Talán féltem. Igen, ez lehetett a legmegfelelőbb szó. Rettegtem Taemintől, és attól, hogy elutasít. Hogy utálni fog. Igazából, örültem, hogy sokan voltak itt, így legalább abban biztos lehettem, hogy nem fog nagyon balhézni. Legalábbis nagyon reménykedtem benne. Taemin azért elég kiszámíthatatlan volt néha. Nem mindig tudtam, hogy miket művel tudatosan, vagy öntudatlanul. Szerintem ő sem. Ez persze attól függ, hogy aktuálisan kivel beszélt. Voltak olyan szavai, amelyek ösztönösen jöttek az illető kilététől függően.

- Sziasztok - köszönt be a kedvenc kisbabánk. Mosolyogva fordult oda mindenki.

- Szia - intettünk neki mosolyogva. Egy darabig értetlenül nézett körbe. Biztos sok volt neki ez az ember.

- Nem fáj a fejed? - Key aggódva nézte a pici babánkat, aki gyengén bólintott.

- De. Ezért is jöttem be. Kaphatok egy fejfájás csillapítót? - látszott az arcán, hogy nagyon fájt neki, így megragadva a lehetőséget felpattantam, és azonnal mellé siettem. Segíteni akartam neki, mert ő volt a mindenem, és az volt a dolgom, hogy a mindenemmel foglalkozzam.

- Gyere, kiszolgállak - gyengéden megsimogattam a hátát. Olyan pici volt ő, és törékeny, mint egy kisbaba. Ösztönösen meg akartam ölelni, hátha azzal segítenék neki, de nem mertem így cselekedni. Csak finoman magamhoz húztam, és besétáltam vele a konyhába. Minden léptem egyre apróbb volt, pontosan azzal párhuzamban, ahogy Taeminnie lépkedett. Nagyon lassan, de beértünk. A gyógyszeres fiókból kiemeltem a fájdalom csillapítót. Kinyomtam belőle egy pirulát, majd öntöttem egy pohár vizet.

- Tessék, Kölyök - finoman a kezébe nyomtam a két dolgot.

- Köszönöm - hálás szemekkel nézett rám, miközben bevette a gyógyszert. Elmosolyodtam.

- Nincs mit. Jobbulj - finoman megsimogattam a puha arcocskáját. Halványan visszamosolygott. Barna szemeiben csillogott a fájdalom, de igyekezett hősiesen viselkedni.

- Menj nyugodtan vissza filmezni - sóhajtott fáradtan. Azonban látszott rajta, hogy mást mondott, mint amit szeretett volna valójában.

- Maradok, nehogy bajod legyen, jó? - mosolyogva felálltam, és leültem a mellette levő székre. Nagyon szerettem őt, és rossz volt így látni. Persze, tudtam, hogy csak másnapos volt, de akkor sem örültem annak, hogy ennyire nyomott volt.

- Hyung? - tekintetét rám szegezte. Automatikusan odapillantottam. Bájos arcocskáján el volt mosódva a tegnapi smink, ráadásul elég szerencsétlenül. Szerintem annak a párnának új huzatot kell majd vennem. Nagyon nagy áldozatokat hoztam Taemin szerelméért. Túl nagyokat.

- Mondjad - a fáradt szemeibe néztem, hogy lássa, minden figyelmemet neki szenteltem.

- Tegnap nagyon gáz voltam? - kérdezte. Hangja remegett. Biztosan attól félt, hogy leszidom őt olyan dolgok miatt, amikre nem emlékezett. Vagy esetleg csinált valami olyat, amit nem kellett volna. Tudtam, hogy ezt most nem baltázhattam el, így elmosolyodtam. Minden olyat el kellett neki mondanom, amivel közelebb kerülhet hozzám.

- Nem voltál vészes. Bár, amikor már csak ketten ültünk a kocsiban, akkor fogtad magad, és belehuppantál az ölembe. Alig tudtalak kilökni onnan, hogy ne szenvedjünk balesetet. Azon kívül viszonylag rendben voltál - magyaráztam neki. Elkerekedett szemekkel nézett engem. Hát, erre biztosan nem számított. Arról mondjuk nem tehetett, hogy "játszadozni" akart velem, így egyáltalán nem haragudtam a buksijára.

- Én... sajnálom

- zavartan lesütötte a szemeit. Elég kellemetlen dolgot csinált, azt elismertem, de nem tudtam rá haragudni. Talán azért, mert szerettem őt. Eddig azt hittem, hogy ő is szeretett engem, de kiderült, hogy nem. Legalábbis Kim ezt mondta.

- Izé... te meg Jongin... - kezdtem bele. Meg akartam győződni arról, hogy mi is volt közöttük.

- Legjobb barátok vagyunk. Nem több, csak téged idegesít vele. Azt hiszi, hogy így könnyebb lesz túllépnem rajtad - válaszolta. Még nem tette magát túl rajtam? Ez azért meglepett. Valamiért úgy éreztem, hogy fellángolt az a pici remény, így boldogan nyugtáztam magamban a tényeket - És Juhyeon meg te?

Felsóhajtottam. Azzal tisztában voltam, hogy olyat nem mondhattam, hogy Baechu is 2min shipper volt, így mást kellett kitalálnom.

- Izé... nem jött össze. Nem is illünk annyira egymáshoz, mint azt az elején hittem. Tudod, ő inkább benn szeret lenni, én meg kinn. Elütünk egymástól.

- Értem. Akkor... most itt vagyunk mind a ketten pár nélkül - keservesen felnevetett.

- Jó, ennek megvan az oka - mondtam mosolyogva. Taemin rám pillantott. Szerintem kezdett hatni a fájdalomcsillapító, mert most már ragyogott az arca, ami jó jelnek számított.

- Mert egy féltékeny paraszt vagy - arcán megjelent egy kis mosoly, amit automatikusan jelnek vettem, bár megdöbbentett ez a kijelentése.

- Igazán? - felálltam, és mellé lépkedtem. Igyekeztem a lehető legbiztosabban lépkedni, hogy érezze a hatalmamat. Arcomon egy gonosz vigyor jelent meg - te pedig egy öntelt pöcs - leguggoltam elé, hogy a szemeibe nézhessek.

- Sosem találkozhattam a barátaimmal, mert féltékeny voltál.

- Mindig megkaptam, hogy tehetségtelen vagyok.

- Nagyon ritkán hagytad, hogy én domináljak, pedig ugyanolyan férfi vagyok, mint te.

- Soha nem akartad velem tölteni a szabadnapjainkat, amikor nem hagyhattuk el a dormot. Inkább telefonáltál Kimmel.

- Mindig másokkal lógsz, és ez nekem nagyon fájt, mert nagyon jól nézel ki, és én nem adhatom meg neked ugyanazt, mint egy nő. És mivel te vagy nálunk a pasisabb, ezért téged tartottalak annak, aki megun engem.

- Amikor Naeun azt mondta, hogy kedvel, te meg visszaválaszoltad, hogy te is kedveled őt, akkor darabokra hullott a szívem.

- Nagyon hangosan horkolsz. Néha aludni sem tudok.

- A repülőgépen olyan hangosan bömbölteted a fülesedben a zenét, hogy én süketülök meg helyetted.

Ekkor valamilyen oknál fogva megéreztem Taemin puha ajkait. Fel sem tűnt, hogy mind a ketten közeledtünk egymáshoz. Nyelvét finoman a számba tolta, én pedig utat engedtem neki. Nem volt szükségünk szavakra, bocsánatkérésekre, sírásra, vallomásra és hisztire. Semmire nem volt szükségünk, csak egymásra. Mi nagyon jól tudtuk mind a ketten, hogy mindig is összetartoztunk.

- Szeretlek, Kölyök - nyögtem két csók között. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, majd ujjaimmal nekiálltam a hajában turkálni.

- Én is szeretlek, hyung - suttogta.

2014.08.30.

Choi Minho

VÉGE

19. Bejegyzés

- Tökéletes a frizurád - biccentett a fodrászom, mire elmosolyodtam. Én is nagyon szerettem ezt a hajat, szinte ellenállhatatlannak tartottam, pedig a fekete volt inkább az én világom. Nem szerettem ezeket a túl világos színeket, mert azok miatt szinte nem is lehettem ázsiai. A nagy szemeim miatt valahogy nem ment.

- Köszönöm - biccentettem. A fodrász kedvesen elmosolyodott. Vele is jóban voltam, csakúgy, mint a többi itteni dolgozóval. Na ja, én mindenkivel el tudtam beszélgetni. Volt, hogy kártyáztam a takarítókkal is.

- Nagyon helyes vagy - jelentette ki a hölgy, miközben leemelte rólam a nejlont, ami megakadályozta, hogy hajas legyen a ruhám.

- Köszönöm - meghajoltam, majd elsiettem. Még nagyon sok dolgom volt, például a szövegem átismétlése. Jó, nem szóról szóra kellett bemagolnom mindent, de azért nagyjából igen. Mondjuk, az évek alatt megtanultam mindent, és lassanként már minden ösztönösen jött. Kivéve persze a nevek, előadók, ilyenek. Taemin például most közöttük volt, és biztosan lázasan készülődött. Sokat gondolkoztam azon, hogy bemenjek-e sok sikert kívánni neki. Hosszas gondolkodás után végül nem tettem. Nem akartam megzavarni. Egyszerűen nem mertem megzavarni. Úgy gondoltam, hogy csak valamit elrontanék szerencsétlen gyakorlásában. Pedig ha most járnánk, már ott lennék vele, és büszkén puszilgatnám.

Igazából igazat adtam Juhyeonnak. Most, utólag. Tényleg szerettem a Kölyköt, de nem mertem volna magamnak bevallani. Ő olyan volt számomra, mint... mint... nem is tudom. Nincs olyan hasonlat, ami igaz lenne rá. Kibírnám nélküle, de nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy nincs. Azt pedig tudtam, hogy ez az én hibám volt. Nem akartam megbántani, de szerettem őt, és a szakításunk után igyekeztem érzékeltetni vele, hogy még mindig fontos volt nekem. Hátha megváltozik. Hátha megbocsájt.

De utált. Teljes szívéből gyűlölt, és jogosan. Mostanra úgy éreztem, hogy minden az én hibám volt. Újabban sóvárogva figyeltem a csillogó szemeit, vékony testecskéjét, puha ajkait. Amik talán már sosem lesznek az enyémek. Amiket elveszítettem. Tegnap sírtam is. Jó, nem nagyon, de lefolyt pár csepp könny, ahogy rá gondoltam. Arra a kicsi csodára, akit megadatott nekem az ég. Most pedig éppen arra készült, hogy megnyerje a mai Music Core-t. Én pedig teljes szívemből szurkoltam neki. Megérdemelte azt a győzelmet, mert nagyon sokat dolgozott az albumocskájával, ráadásul miattam még nehezebb is volt neki. Biztos szüksége lehetett a segítségemre, támogatásomra, de cserbenhagytam, mert önző voltam. Túlságosan sokat foglalkoztam a saját sebeim nyalogatásával, és közben nem foglalkoztam az én Kölykömmel. Ezzel a kinccsel, aki nagyon sokat szenvedett. Gondolatban már rengetegszer kértem bocsánatot, de amikor odamentem volna hozzá, akkor leblokkoltam.

Juhyeon nagyon sokat segített. Mindig mellettem állt, segített, és igyekezett valahogy összekaparni. Több-kevesebb sikerrel. Most éreztem úgy, hogy teljesen elhagyott a szerencsém. Mintha minden ellenem esküdött volna fel.

Ezt a megállapítást megerősítette a felém közeledő hülye Kim. Most egész normális ruhát választott. Általában úgy öltözködik, hogy a papagájok is kalapot emelnek előtte. Az egykori raszta haja meg csak hab volt a tortán. Most legalább az normális volt. Jó, tudom, hogy ez elsősorban az SM tevékenysége volt, de akkor is...

- Szia - torpant meg előttem. Igen, gondolhattam volna, hogy miattam jött erre. Mi mást keresett volna itt?

- Szia - biccentettem. Nem igazán kedveltem őt. Persze, néha jól megjátszottuk, hogy szeretjük egymást, de általában inkább fújtunk a másikra. Ez most sem volt másképp. Irritáló kis dög volt.

- Kérni akarok tőled valamit - igyekezett szigorúan a szemeimbe nézni, de nem igazán ment neki. azért egyértelműen hatott, hogy én voltam az erősebb.

- Akarni a wc-n kell - jelentettem ki határozottan. Tudtam, hogy Taemin miatt akart valamit, de azért jó volt húzni az agyát. Most különösen jól esett. Kim unottan megforgatta a szemeit.

- Nem magam miatt vagyok itt, elhiheted - mondta. Karba fontam magam előtt a kezeimet. Csak azt akartam, hogy gyorsan legyen már túl ezen, mert még a Super Junior tagokhoz is szándékomban állt beugrani. Így azonban nem fog menni, mert valaki feltart...

- És még ma el is mondod, vagy itt állunk, és gyönyörködünk egymásban? Mert nem bánom, csak dolgom lenne. Szóval, akkor folytatnánk később ezt a játékot, ha nem baj - mormogtam. Nagyon utáltam azt, amikor nem mondja el valaki, hogy mit akar, csak itt van, és azt hiszi, hogy én majd kitalálom a gondolatait. Komolyan, nem értettem ezeket az embereket.

- Meg akarlak kérni valamire. Ezt most vedd kérlek komolyan - most már tényleg sokkal határozottabb hangon beszélt hozzám, nem mondott semmi rosszat, és tiszteletben is tartott. Úgy döntöttem; meghallgatom.

- Mondd.

- Taeminnek nagyon sokat jelentene, ha szurkolnál neki. De komolyan. Biztosan örülne pár jó szónak tőled. Ha pedig esetleg nyerne, akkor kérlek, gratulálj neki. Ne tedd tönkre ezt a napot, rendben? - igyekezett rendesen beszélni velem, és ez nekem elég volt. Mosolyogva bólintottam. Ha Taemin ettől boldog lett, akkor egye fene, megcsinálom neki. Mert szerettem őt, és ezt be is akartam bizonyítani.

- Kösz. Nagyon rendes vagy - forgatta a szemeit, mintha szívességet kértem volna tőle. Én tőle, és nem fordítva. Megállt az eszem ettől a figurától néha. Szerencsére megfordult, és már indult is volna, de ekkor megállítottam.

- Akarok valamit kérdezni cserébe, és szeretném, ha senkinek nem jutna tovább, rendben? - még én is megijedtem a saját hangomtól. Olyan zord volt, mintha éppen meg akartam volna őt ölni. Szinte én voltam a gonosz, aki megállítja a naiv főhőst, hogy aztán megölhesse.

- Mit szeretnél tudni? - hirtelen megállt, és szinte azonnal mellém lépdelt. Büszkén elmosolyodtam, már éreztem a diadalt a kezeim között. Ez a kérdés ugyanis nagyon fontos volt. A válasz megbélyegezhette az egész életemet. Csupán azt nem tudtam, hogy miként kérdezzem meg. Egyszerűen nem jöttek szavak a számra, fejemben üres foltok repkedtek. Egyszerűen nem jöttek számra a szavak, csak álltam ott. Magatehetetlenül.

- Van valakije? - csusszant ki a számon a kérdés. Nem így akartam ezt megfogalmazni, de már elkéstem, nem tudtam visszaforgatni az időt. Jongin hirtelen összeráncolta a szemöldökét, és némán meredt rám. Tudtam, hogy túl felületesen kérdeztem meg mindent. Nem akartam ezt így megkérdezni. Mégis csak így tudtam feltenni a kérdést.

- Mit értesz ezalatt? - kérdezte, mire az alsó ajkamba haraptam bele. Nem mondhattam el, hogy totálisan féltékeny voltam, hogy szerettem Taemint, és azt sem, hogy vissza akartam szerezni. Akkor elmondta volna a Kölyöknek. Így aztán vettem egy nagy levegőt. Valamiért úgy éreztem hirtelen, hogy Taeminnek is fontos lehetek...

- Udvarolnak neki? Vagy ő udvarol valakinek?

Jongin arcán egy gonosz, mindentudó vigyor jelent meg. Tudtam, hogy ebből kilogikázta a dolgokat, és abban is biztos voltam, hogy ezt hamarosan tovább juttatja a Kölyöknek. Pedig pontosan ezt nem akartam.

- Na, mi van, Rómeó? Megjött az eszed, és Júlia kell? - kérdezte.

- Olyasmi. Tudod, talán mind a ketten elbaltáztuk valahol - sóhajtottam. Gyorsan engedtem a tartásomon, így kezeim szinte életlenül zuhantak a testem mellé. Na ja, Kim beletrafált a dolgokba.

- Nagyon örülök ennek. De Taemin már túllépett rajtad. Te egy paraszt voltál, tőle meg ezt kapod cserébe - gúnyos vigyora még gúnyosabbá vált, majd lelépett anélkül, hogy bármit is szólhattam volna. Mintha tudtam volna valamit is mondani. Taemin már elfelejtett.

Szinte hallottam a szívem apró darabokra szakadását. Jongin volt Taemin legjobb barátja. Ha szerinte a maknae túllépett rajtam, akkor ez biztosan úgy is volt.

- Egy barom vagy, Choi Minho. Egy szégyenteljes barom - mormogtam magamnak. Talán most éreztem igazából, hogy azt a kincset elveszítettem. Most éreztem először ürességet a mellkasomban. Most éreztem úgy, hogy tényleg elveszítettem Taemint. Megálltam az öltözője előtt, és benyitottam. A Kölyök a székben ült, az utolsó simításokat végezték rajta. A tükörben tökéletesen láttam, hogy észrevett. Szemei ragyogóan kezdtek csillogni.

- Szia - köszönt csilingelő hangon, de a menedzser azonnal rászólt. Igaza volt, fellépés előtt sosem beszélhettünk, hogy pihentessük a hangszálainkat. Gyorsan odaosontam mellé, és megsimogattam a fekete haját.

- Csak azért jöttem, hogy tudd: neked szurkolok - mondtam, mire a smink alatt tisztán látszóan elpirosodott. Kicsi szívem még mindig elolvadt tőlem, ennek pedig nagyon örültem - Aztán tessék mindenkit elkápráztatni a csodás hangoddal, jó?

Mosolyogva bólogatott. Most nem volt szabad magammal foglalkozni. A Kölyöknek nagyobb szüksége volt erre, mint nekem, hiszen ő volt az, aki most egy díjért versenyzett. Most pozitív energiát kellett felé küldenem, nem pedig bizonytalanságot. Azt akartam, hogy amint meglát, kétszáz százalékos teljesítményt nyújtson. Mert megérdemli ezt a győzelmet, és én hiszek abban, hogy nyerni is fog.

- Köszönöm, hogy itt vagy - suttogta. Kis kezeit kitárta, és megölelt. Most nem azért mondom, hogy kicsik a kezei, mert ő az uke, félreértés ne essék. Csupán azért mondtam ezt, mert Taeminnek valóban nagyon pici kezei voltak mindig is. Ezt pedig imádtam benne, mert ez egy olyan dolog volt, ami azt bizonyította, hogy meg kell védenem azt a kis pufi buksiját.

- Nincs mit, Kölyök. Csak légy ügyes. Mutasd meg, hogy a SHINee a legjobb. Oké? - mosolyogva a szemeibe néztem. Azokba, amelyek reményt, boldogságot és önbizalmat sugároztak. Valamint valami még lángolt ott. Valami kis dolog a sok nagy között. Nem ismertem meg, de sejtettem, hogy egyfajta irántam érzett érzelem lehetett.

- Megígérem - mondta, arcán egy ezer wattos vigyorral. Megsimogattam az arcát, majd kisétáltam. Nem akartam zavarni őt készülődés közben, csak annak örültem volna, ha egy kicsit feldobom a kedvét a babámnak. Innentől kezdve pedig unalmasan várakoztam. Tudtam, hogy be kellene mennem a Super Junior tagokhoz, de nem akartam már. Csak Taemint szerettem volna ölelni. Holott már nem volt az enyém. Nem tudom, kit szeretett, de nem engem, ez pedig nagyon fájt. Kicsit kedvtelenül sétáltam be a forgatásra, és eldaráltam ugyanazt a szöveget, amit minden szombat délután el szoktam darálni. Unottan álltam a szokásos jobb oldalon, és közben félszemmel mindig az én drága Kölykömet kerestem. Sajnos még nem volt a színpadon, de addig is türelmetlenül vártam, hogy megjelenjen. Kivételesen nem is figyeltem annyira a műsort, sőt, semmit sem. Taemint vártam egyedül.

Aztán megjelent. A fények elsötétültek, és elindult az a rémes zene. Taemin kieresztette aranyhangját. A közönség felsikoltott, ahogy ő a begyakorolt mozdulatokat adta elő. Minden egyes lépésénél megdobbant a szívem. Annyira tökéletesen csinálta, mint eddig soha semmit. Léptei biztosak voltak, én meg álltam ott, mint valami szerencsétlen, megbabonázva, mert a világ legcsodásabb angyala varázsolt el.

A szerelmem.

Napokba telt bevallani magamnak, hogy a kapcsolatunkat nem tagadhattam le. Egyszerűen nem tehettem, mert még mindig szerelmes voltam belé. Mindennél jobban imádtam őt.

Aztán véget ért a dal, Taemin pedig elmosolyodott. A közönség éljenezve gratulált neki a sikeres produkcióhoz. Csendben figyeltem, ahogy szemeiben megcsillan a büszkeség. Mosolyogva sétáltam fel az én helyemre, a kamera pedig azonnal a képembe nyomult. Ismét nekiálltunk szövegelni, de csak testileg voltam ott. A többiek nem is érdekeltek, egyik előadás sem volt olyan, mint Taeminnieé. Még a Super Junior sem nyűgözött le, pedig őket imádtam. Egyik sem ért fel Taeminhez. Egyik sem volt olyan jó, mint az én maknae-m, és nagyon reméltem, hogy a nézők is így gondoltak erre. Izgatottan vártam az összesítőt, hátha valami csoda folytán majd megtudhatom, hogy ki nyert, de nem tudtam meg. Izgalom járta át a testemet, mikor kiléptem a színpadra. Taemin mögöttem állt. Nem tudtam, hogy mit csináljak, elvégre a kapcsolatunk még nem tartott ott, ahol kellett volna.

A visszaszámlálás megkezdődött.

- Öt, négy, három - egyre tompult a hallásom, de akkor is mondtam a már betanult szövegemet. Aztán megjelentek a kis képek, megkezdődött a számlálás. Egyre szorosabb volt a mezőny, így végigizgultam az egészet. A szívem egyre jobban vert, de aztán valami elképzelhetetlen módon Taemin szavazatai továbbmentek, és elképedve tapasztaltam, hogy nyert.

- A győztes pedig Taemin! - kiáltottam el magam boldogan. Azonnal megfordultam, hogy láthassam őt. Olyan döbbent képet vágott, hogy azt díjazni kellett volna. A SuJu tagok megölelték őt, meg gratuláltak neki több, különféle módon, így azonnal oda is siettem, nehogy megfojtsák. A díj az én kezembe került. Mikor elengedték a maknaet, Siwon szemei rajtam nyugodtak, s megcsillant bennük egy bíztató fény. Az volt a feladatom, hogy megtegyem. Meg kellett tennem.

Felsóhajtottam. Félénken közeledtem felé, karjaimmal magamhoz szorítottam a vékony kis testét. Pontosabban a nyakát, mert egy komplett ölelés túlzás lett volna. A szívem egyre hevesebben vert, főleg, mikor visszaölelt. Féltem, hogy meghallja. Gyorsan megveregettem a vállát, aztán elengedtem őt. Büszke voltam a Kölyökre. Most is bemutatta, hogy ő egy szuper pasas volt, aki tényleg nagyon sokat fejlődött. Büszke voltam rá amiatt, aki volt, és szerelmes voltam belé. Egyre biztosabban tudtam. Taemin záróbeszédét figyelemmel kísértem végig, aztán még gyorsan elmondtuk a záró ceremóniát. Leállt a kamera. Megkönnyebbülten vettem egy mély levegőt, tekintetem azonnal a Kölyköt kereste.

Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a maknae-t elrabolták a Super Junior tagok. Azonnal rohantam is utánuk. Nem akartam, hogy engem kihagyjanak a buliból. Automatikusan a fiúk pihenőszobájába siettem, és nem kellett csalódnom. Tényleg ott volt mindenki.

- Hali! Csatlakozhatok? - kukucskáltam be az ajtón. Egy pillanatra mindenki elcsendesedett, és a maknae-t nézték. Igaz, ez az ő döntése volt, nem az enyém.

- Gyere - nyögte ki végül, így azonnal be is szárnyaltam a terembe. Jongin is ott lábatlankodott, ő is gratulált a Kölyöknek. Így aztán egyre többen lettünk, és előkerültek a dugipiák is, amiknek hatására elég oldott lett a hangulat. Mondjuk, Donghae sem ivott, meg én sem. Valakiknek haza is kellett juttatni a többieket. Oké, a Super Junior menedzserei itt voltak, de Taeminé tudom, hogy lelécelt.

- Hogy álltok? - fordult hirtelen mellém Donghae. Értetlenül néztem rá. Nem igazán értettem, hogy mit akart ezzel mondani.

- Azaz? - vontam fel a szemöldököm. Pinokkió Taemin felé biccentett a fejével. Amúgy, már nem emlékszem, hogy miért ez volt a beceneve, de régen tudtam. Szerintem az orra miatt. Mondjuk, az enyémek is ilyenek...

- Hát, jártok?

- Nem.

- És fogtok?

- Remélem - sóhajtottam - már hiányzik.

- És mi van azzal a lánnyal? Irene-nel? - Tudtam, hogy ő, mint Super Junior tag, nem foglalkozott nagyon a Red Velvet tagjaival. Nekik ott volt az SNSD, mint testvérbanda, így ez abba is maradt. Nekünk is ott volt az F(x), de a Red Velvet más volt. Ők is velünk lógtak leginkább,

azaz, inkább velem.

- Megbeszéltük, hogy hanyagoljuk. Szerinte is még mindig Taemint szeretem - válaszoltam.

- És szerinted? - Donghae felvonta a szemöldökét. Felsóhajtottam.

- Az a baj, hogy szerintem is. Fülig szerelmes vagyok ebbe a kis vacakba - tekintetem a mulatozó Kölykön nyugodott meg. Kénytelen voltam beismerni, hogy tényleg égett bennem az a tűz.

- Nyert ügyed van - vonta meg a vállát. Csak legyintettem. Nem hittem volna, hogy tényleg lenne esélyünk újrakezdeni.

- Hyung? - toppant elém a maknae. Vagy valami olyasmi, mert szerencsétlen már alig állt a lábán. Az egyetlen szerencse az volt, hogy a Super Junior vetkőztetői vele is foglalkoztak.

- Mondd.

- Szerintem menjünk haza, és legyünk rosszak - egy kaján vigyorral az arcán nekidőlt a mellkasomnak.

- Ha hazaviszlek, akkor aludni fogsz - jelentettem ki szigorúan, mire felnevetett.

- Nem. Dugni fogunk, és nem érdekel Juhyeon.

Felsóhajtottam.

- Előbb hazavisszük Kait, jó? - kérdeztem. Igazából abban reménykedtem, hogy addigra majd kiürül belőle az alkohol.

- Oki - valahogy előhalászta Kai-t, és már száguldott is kifele a kocsihoz. Miután elköszöntem, rohantam utánuk, majd beültettem őket a kocsiba. Taemin ragaszkodott ahhoz, hogy elöl ülhessen, Jongin meg azt sem tudta, hogy fiú volt-e, vagy lány, vagy takony. Megjegyzem, a harmadik.

Mivel azt sejtettem, hogy egyedül nem fogok tudni két részegre figyelni, ezért felhívtam Suho-t, hogy lenn várjon minket.

- Itt vagyunk - pattantam ki a kocsiból, amint az EXO dorm elé értem.

- Csúcs. Hogy viselték az utat? - kérdezte. Egyébként Suho volt az egyik legjobb barátom, egyértelműen tudott mindenről.

- Taemin még mindig énekel. Kétszer az ölembe csúszott, hogy dugni akar, Jongin meg félig ájult - ismertettem a tényeket. Szerencsére felbukkant Kyungsoo is, aki azonnal kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy kihalássza onnan a taknyot.

- Mondtam, hogy szeret - vont vállat Suho, majd eltávolították a felesleges tényezőt. Még egy darabig beszélgettünk, aztán jobbnak láttam elindulni. A SHINee dormba vezető út szörnyű volt. Taemin ide-oda ugrált, énekelt, egyszer az ablakból kellett visszarángatnom őt. Szerencsére azonban a végére elaludt.

Mikor leparkoltam, kivettem őt is, és a hátamon cipelve siettem fel az emeletre. Ott pedig jobb híján lábbal tudtam csak kopogni.

- Sziasztok - Key nyitott ajtót. Mikor meglátta Taemint, egyből kétszeresükre nőttek a szemei - Mi történt?

- Nyert, és berúgott - válaszoltam - segíts levenni a cipőjét.

- Rendben. A vének alszanak, majd holnap megünnepeljük a győzelmet - Key gyorsan levarázsolta Taemin cipőit, csakúgy, mint én a sajátjaimat - Most egy picit olyanok vagytok, mint akkor, amikor suliban kiment a bokája, te meg hazavitted.

- Aha - biccentettem. Elköszöntem Keytől, és bevittem a Kölyköt az én szobámba, ahol már megint nem volt Jonghyun. Nagyon sóhajtva letettem a kicsit az ágyra, majd ledőltem mellé, és elaludtam én is.

2014.08.29.

Choi Minho