- Tökéletes a frizurád - biccentett
a fodrászom, mire elmosolyodtam. Én is nagyon szerettem ezt a hajat, szinte
ellenállhatatlannak tartottam, pedig a fekete volt inkább az én világom. Nem
szerettem ezeket a túl világos színeket, mert azok miatt szinte nem is lehettem
ázsiai. A nagy szemeim miatt valahogy nem ment.
- Köszönöm - biccentettem. A
fodrász kedvesen elmosolyodott. Vele is jóban voltam, csakúgy, mint a többi
itteni dolgozóval. Na ja, én mindenkivel el tudtam beszélgetni. Volt, hogy
kártyáztam a takarítókkal is.
- Nagyon helyes vagy - jelentette
ki a hölgy, miközben leemelte rólam a nejlont, ami megakadályozta, hogy hajas
legyen a ruhám.
- Köszönöm - meghajoltam, majd
elsiettem. Még nagyon sok dolgom volt, például a szövegem átismétlése. Jó, nem
szóról szóra kellett bemagolnom mindent, de azért nagyjából igen. Mondjuk, az
évek alatt megtanultam mindent, és lassanként már minden ösztönösen jött.
Kivéve persze a nevek, előadók, ilyenek. Taemin például most közöttük volt, és
biztosan lázasan készülődött. Sokat gondolkoztam azon, hogy bemenjek-e sok
sikert kívánni neki. Hosszas gondolkodás után végül nem tettem. Nem akartam
megzavarni. Egyszerűen nem mertem megzavarni. Úgy gondoltam, hogy csak valamit
elrontanék szerencsétlen gyakorlásában. Pedig ha most járnánk, már ott lennék
vele, és büszkén puszilgatnám.
Igazából igazat adtam Juhyeonnak.
Most, utólag. Tényleg szerettem a Kölyköt, de nem mertem volna magamnak
bevallani. Ő olyan volt számomra, mint... mint... nem is tudom. Nincs olyan
hasonlat, ami igaz lenne rá. Kibírnám nélküle, de nem tudnék azzal a tudattal élni,
hogy nincs. Azt pedig tudtam, hogy ez az én hibám volt. Nem akartam megbántani,
de szerettem őt, és a szakításunk után igyekeztem érzékeltetni vele, hogy még
mindig fontos volt nekem. Hátha megváltozik. Hátha megbocsájt.
De utált. Teljes szívéből gyűlölt,
és jogosan. Mostanra úgy éreztem, hogy minden az én hibám volt. Újabban
sóvárogva figyeltem a csillogó szemeit, vékony testecskéjét, puha ajkait. Amik
talán már sosem lesznek az enyémek. Amiket elveszítettem. Tegnap sírtam is. Jó,
nem nagyon, de lefolyt pár csepp könny, ahogy rá gondoltam. Arra a kicsi
csodára, akit megadatott nekem az ég. Most pedig éppen arra készült, hogy
megnyerje a mai Music Core-t. Én pedig teljes szívemből szurkoltam neki.
Megérdemelte azt a győzelmet, mert nagyon sokat dolgozott az albumocskájával,
ráadásul miattam még nehezebb is volt neki. Biztos szüksége lehetett a segítségemre,
támogatásomra, de cserbenhagytam, mert önző voltam. Túlságosan sokat
foglalkoztam a saját sebeim nyalogatásával, és közben nem foglalkoztam az én Kölykömmel.
Ezzel a kinccsel, aki nagyon sokat szenvedett. Gondolatban már rengetegszer
kértem bocsánatot, de amikor odamentem volna hozzá, akkor leblokkoltam.
Juhyeon nagyon sokat segített.
Mindig mellettem állt, segített, és igyekezett valahogy összekaparni.
Több-kevesebb sikerrel. Most éreztem úgy, hogy teljesen elhagyott a szerencsém.
Mintha minden ellenem esküdött volna fel.
Ezt a megállapítást megerősítette a
felém közeledő hülye Kim. Most egész normális ruhát választott. Általában úgy
öltözködik, hogy a papagájok is kalapot emelnek előtte. Az egykori raszta haja
meg csak hab volt a tortán. Most legalább az normális volt. Jó, tudom, hogy ez
elsősorban az SM tevékenysége volt, de akkor is...
- Szia - torpant meg előttem. Igen,
gondolhattam volna, hogy miattam jött erre. Mi mást keresett volna itt?
- Szia - biccentettem. Nem igazán
kedveltem őt. Persze, néha jól megjátszottuk, hogy szeretjük egymást, de
általában inkább fújtunk a másikra. Ez most sem volt másképp. Irritáló kis dög
volt.
- Kérni akarok tőled valamit -
igyekezett szigorúan a szemeimbe nézni, de nem igazán ment neki. azért
egyértelműen hatott, hogy én voltam az erősebb.
- Akarni a wc-n kell - jelentettem
ki határozottan. Tudtam, hogy Taemin miatt akart valamit, de azért jó volt
húzni az agyát. Most különösen jól esett. Kim unottan megforgatta a szemeit.
- Nem magam miatt vagyok itt,
elhiheted - mondta. Karba fontam magam előtt a kezeimet. Csak azt akartam, hogy
gyorsan legyen már túl ezen, mert még a Super Junior tagokhoz is szándékomban
állt beugrani. Így azonban nem fog menni, mert valaki feltart...
- És még ma el is mondod, vagy itt
állunk, és gyönyörködünk egymásban? Mert nem bánom, csak dolgom lenne. Szóval,
akkor folytatnánk később ezt a játékot, ha nem baj - mormogtam. Nagyon utáltam azt,
amikor nem mondja el valaki, hogy mit akar, csak itt van, és azt hiszi, hogy én majd kitalálom a gondolatait.
Komolyan, nem értettem ezeket az embereket.
- Meg akarlak kérni valamire. Ezt
most vedd kérlek komolyan - most már tényleg sokkal határozottabb hangon
beszélt hozzám, nem mondott semmi rosszat, és tiszteletben is tartott. Úgy
döntöttem; meghallgatom.
- Mondd.
- Taeminnek nagyon sokat jelentene,
ha szurkolnál neki. De komolyan. Biztosan örülne pár jó szónak tőled. Ha pedig
esetleg nyerne, akkor kérlek, gratulálj neki. Ne tedd tönkre ezt a napot,
rendben? - igyekezett rendesen beszélni velem, és ez nekem elég volt.
Mosolyogva bólintottam. Ha Taemin ettől boldog lett, akkor egye fene,
megcsinálom neki. Mert szerettem őt, és ezt be is akartam bizonyítani.
- Kösz. Nagyon rendes vagy -
forgatta a szemeit, mintha szívességet kértem volna tőle. Én tőle, és nem
fordítva. Megállt az eszem ettől a figurától néha. Szerencsére megfordult, és
már indult is volna, de ekkor megállítottam.
- Akarok valamit kérdezni cserébe,
és szeretném, ha senkinek nem jutna tovább, rendben? - még én is megijedtem a
saját hangomtól. Olyan zord volt, mintha éppen meg akartam volna őt ölni.
Szinte én voltam a gonosz, aki megállítja a naiv főhőst, hogy aztán megölhesse.
- Mit szeretnél tudni? - hirtelen
megállt, és szinte azonnal mellém lépdelt. Büszkén elmosolyodtam, már éreztem a
diadalt a kezeim között. Ez a kérdés ugyanis nagyon fontos volt. A válasz
megbélyegezhette az egész életemet. Csupán azt nem tudtam, hogy miként kérdezzem
meg. Egyszerűen nem jöttek szavak a számra, fejemben üres foltok repkedtek.
Egyszerűen nem jöttek számra a szavak, csak álltam ott. Magatehetetlenül.
- Van valakije? - csusszant ki a
számon a kérdés. Nem így akartam ezt megfogalmazni, de már elkéstem, nem tudtam
visszaforgatni az időt. Jongin hirtelen összeráncolta a szemöldökét, és némán
meredt rám. Tudtam, hogy túl felületesen kérdeztem meg mindent. Nem akartam ezt
így megkérdezni. Mégis csak így tudtam feltenni a kérdést.
- Mit értesz ezalatt? - kérdezte,
mire az alsó ajkamba haraptam bele. Nem mondhattam el, hogy totálisan féltékeny
voltam, hogy szerettem Taemint, és azt sem, hogy vissza akartam szerezni. Akkor
elmondta volna a Kölyöknek. Így aztán vettem egy nagy levegőt. Valamiért úgy
éreztem hirtelen, hogy Taeminnek is fontos lehetek...
- Udvarolnak neki? Vagy ő udvarol
valakinek?
Jongin arcán egy gonosz, mindentudó
vigyor jelent meg. Tudtam, hogy ebből kilogikázta a dolgokat, és abban is
biztos voltam, hogy ezt hamarosan tovább juttatja a Kölyöknek. Pedig pontosan
ezt nem akartam.
- Na, mi van, Rómeó? Megjött az
eszed, és Júlia kell? - kérdezte.
- Olyasmi. Tudod, talán mind a
ketten elbaltáztuk valahol - sóhajtottam. Gyorsan engedtem a tartásomon, így
kezeim szinte életlenül zuhantak a testem mellé. Na ja, Kim beletrafált a
dolgokba.
- Nagyon örülök ennek. De Taemin
már túllépett rajtad. Te egy paraszt voltál, tőle meg ezt kapod cserébe -
gúnyos vigyora még gúnyosabbá vált, majd lelépett anélkül, hogy bármit is
szólhattam volna. Mintha tudtam volna valamit is mondani. Taemin már elfelejtett.
Szinte hallottam a szívem apró
darabokra szakadását. Jongin volt Taemin legjobb barátja. Ha szerinte a maknae
túllépett rajtam, akkor ez biztosan úgy is volt.
- Egy barom vagy, Choi Minho. Egy
szégyenteljes barom - mormogtam magamnak. Talán most éreztem igazából, hogy azt
a kincset elveszítettem. Most éreztem először ürességet a mellkasomban. Most
éreztem úgy, hogy tényleg elveszítettem Taemint. Megálltam az öltözője előtt,
és benyitottam. A Kölyök a székben ült, az utolsó simításokat végezték rajta. A
tükörben tökéletesen láttam, hogy észrevett. Szemei ragyogóan kezdtek
csillogni.
- Szia - köszönt csilingelő hangon,
de a menedzser azonnal rászólt. Igaza volt, fellépés előtt sosem beszélhettünk,
hogy pihentessük a hangszálainkat. Gyorsan odaosontam mellé, és megsimogattam a
fekete haját.
- Csak azért jöttem, hogy tudd:
neked szurkolok - mondtam, mire a smink alatt tisztán látszóan elpirosodott.
Kicsi szívem még mindig elolvadt tőlem, ennek pedig nagyon örültem - Aztán
tessék mindenkit elkápráztatni a csodás hangoddal, jó?
Mosolyogva bólogatott. Most nem
volt szabad magammal foglalkozni. A Kölyöknek nagyobb szüksége volt erre, mint
nekem, hiszen ő volt az, aki most egy díjért versenyzett. Most pozitív energiát
kellett felé küldenem, nem pedig bizonytalanságot. Azt akartam, hogy amint
meglát, kétszáz százalékos teljesítményt nyújtson. Mert megérdemli ezt a
győzelmet, és én hiszek abban, hogy nyerni is fog.
- Köszönöm, hogy itt vagy - suttogta.
Kis kezeit kitárta, és megölelt. Most nem azért mondom, hogy kicsik a kezei,
mert ő az uke, félreértés ne essék. Csupán azért mondtam ezt, mert Taeminnek
valóban nagyon pici kezei voltak mindig is. Ezt pedig imádtam benne, mert ez
egy olyan dolog volt, ami azt bizonyította, hogy meg kell védenem azt a kis
pufi buksiját.
- Nincs mit, Kölyök. Csak légy
ügyes. Mutasd meg, hogy a SHINee a legjobb. Oké? - mosolyogva a szemeibe
néztem. Azokba, amelyek reményt, boldogságot és önbizalmat sugároztak. Valamint
valami még lángolt ott. Valami kis dolog a sok nagy között. Nem ismertem meg,
de sejtettem, hogy egyfajta irántam érzett érzelem lehetett.
- Megígérem - mondta, arcán egy
ezer wattos vigyorral. Megsimogattam az arcát, majd kisétáltam. Nem akartam
zavarni őt készülődés közben, csak annak örültem volna, ha egy kicsit feldobom
a kedvét a babámnak. Innentől kezdve pedig unalmasan várakoztam. Tudtam, hogy
be kellene mennem a Super Junior tagokhoz, de nem akartam már. Csak Taemint
szerettem volna ölelni. Holott már nem volt az enyém. Nem tudom, kit szeretett,
de nem engem, ez pedig nagyon fájt. Kicsit kedvtelenül sétáltam be a
forgatásra, és eldaráltam ugyanazt a szöveget, amit minden szombat délután el
szoktam darálni. Unottan álltam a szokásos jobb oldalon, és közben félszemmel
mindig az én drága Kölykömet kerestem. Sajnos még nem volt a színpadon, de
addig is türelmetlenül vártam, hogy megjelenjen. Kivételesen nem is figyeltem
annyira a műsort, sőt, semmit sem. Taemint vártam egyedül.
Aztán megjelent. A fények
elsötétültek, és elindult az a rémes zene. Taemin kieresztette aranyhangját. A
közönség felsikoltott, ahogy ő a begyakorolt mozdulatokat adta elő. Minden
egyes lépésénél megdobbant a szívem. Annyira tökéletesen csinálta, mint eddig
soha semmit. Léptei biztosak voltak, én meg álltam ott, mint valami
szerencsétlen, megbabonázva, mert a világ legcsodásabb angyala varázsolt el.
A szerelmem.
Napokba telt bevallani magamnak,
hogy a kapcsolatunkat nem tagadhattam le. Egyszerűen nem tehettem, mert még
mindig szerelmes voltam belé. Mindennél jobban imádtam őt.
Aztán véget ért a dal, Taemin pedig
elmosolyodott. A közönség éljenezve gratulált neki a sikeres produkcióhoz.
Csendben figyeltem, ahogy szemeiben megcsillan a büszkeség. Mosolyogva sétáltam
fel az én helyemre, a kamera pedig azonnal a képembe nyomult. Ismét nekiálltunk
szövegelni, de csak testileg voltam ott. A többiek nem is érdekeltek, egyik
előadás sem volt olyan, mint Taeminnieé. Még a Super Junior sem nyűgözött le,
pedig őket imádtam. Egyik sem ért fel Taeminhez. Egyik sem volt olyan jó, mint
az én maknae-m, és nagyon reméltem, hogy a nézők is így gondoltak erre.
Izgatottan vártam az összesítőt, hátha valami csoda folytán majd megtudhatom,
hogy ki nyert, de nem tudtam meg. Izgalom járta át a testemet, mikor kiléptem a
színpadra. Taemin mögöttem állt. Nem tudtam, hogy mit csináljak, elvégre a
kapcsolatunk még nem tartott ott, ahol kellett volna.
A visszaszámlálás megkezdődött.
- Öt, négy, három - egyre tompult a
hallásom, de akkor is mondtam a már betanult szövegemet. Aztán megjelentek a
kis képek, megkezdődött a számlálás. Egyre szorosabb volt a mezőny, így
végigizgultam az egészet. A szívem egyre jobban vert, de aztán valami
elképzelhetetlen módon Taemin szavazatai továbbmentek, és elképedve
tapasztaltam, hogy nyert.
- A győztes pedig Taemin! -
kiáltottam el magam boldogan. Azonnal megfordultam, hogy láthassam őt. Olyan
döbbent képet vágott, hogy azt díjazni kellett volna. A SuJu tagok megölelték
őt, meg gratuláltak neki több, különféle módon, így azonnal oda is siettem,
nehogy megfojtsák. A díj az én kezembe került. Mikor elengedték a maknaet,
Siwon szemei rajtam nyugodtak, s megcsillant bennük egy bíztató fény. Az volt a
feladatom, hogy megtegyem. Meg kellett tennem.
Felsóhajtottam. Félénken közeledtem
felé, karjaimmal magamhoz szorítottam a vékony kis testét. Pontosabban a nyakát,
mert egy komplett ölelés túlzás lett volna. A szívem egyre hevesebben vert,
főleg, mikor visszaölelt. Féltem, hogy meghallja. Gyorsan megveregettem a
vállát, aztán elengedtem őt. Büszke voltam a Kölyökre. Most is bemutatta, hogy
ő egy szuper pasas volt, aki tényleg nagyon sokat fejlődött. Büszke voltam rá
amiatt, aki volt, és szerelmes voltam belé. Egyre biztosabban tudtam. Taemin
záróbeszédét figyelemmel kísértem végig, aztán még gyorsan elmondtuk a záró
ceremóniát. Leállt a kamera. Megkönnyebbülten vettem egy mély levegőt,
tekintetem azonnal a Kölyköt kereste.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a
maknae-t elrabolták a Super Junior tagok. Azonnal rohantam is utánuk. Nem
akartam, hogy engem kihagyjanak a buliból. Automatikusan a fiúk pihenőszobájába
siettem, és nem kellett csalódnom. Tényleg ott volt mindenki.
- Hali! Csatlakozhatok? -
kukucskáltam be az ajtón. Egy pillanatra mindenki elcsendesedett, és a maknae-t
nézték. Igaz, ez az ő döntése volt, nem az enyém.
- Gyere - nyögte ki végül, így azonnal
be is szárnyaltam a terembe. Jongin is ott lábatlankodott, ő is gratulált a
Kölyöknek. Így aztán egyre többen lettünk, és előkerültek a dugipiák is,
amiknek hatására elég oldott lett a hangulat. Mondjuk, Donghae sem ivott, meg
én sem. Valakiknek haza is kellett juttatni a többieket. Oké, a Super Junior
menedzserei itt voltak, de Taeminé tudom, hogy lelécelt.
- Hogy álltok? - fordult hirtelen
mellém Donghae. Értetlenül néztem rá. Nem igazán értettem, hogy mit akart ezzel
mondani.
- Azaz? - vontam fel a szemöldököm.
Pinokkió Taemin felé biccentett a fejével. Amúgy, már nem emlékszem, hogy miért
ez volt a beceneve, de régen tudtam. Szerintem az orra miatt. Mondjuk, az
enyémek is ilyenek...
- Hát, jártok?
- Nem.
- És fogtok?
- Remélem - sóhajtottam - már
hiányzik.
- És mi van azzal a lánnyal?
Irene-nel? - Tudtam, hogy ő, mint Super Junior tag, nem foglalkozott nagyon a
Red Velvet tagjaival. Nekik ott volt az SNSD, mint testvérbanda, így ez abba is
maradt. Nekünk is ott volt az F(x), de a Red Velvet más volt. Ők is velünk
lógtak leginkább,
azaz, inkább velem.
- Megbeszéltük, hogy hanyagoljuk.
Szerinte is még mindig Taemint szeretem - válaszoltam.
- És szerinted? - Donghae felvonta
a szemöldökét. Felsóhajtottam.
- Az a baj, hogy szerintem is.
Fülig szerelmes vagyok ebbe a kis vacakba - tekintetem a mulatozó Kölykön
nyugodott meg. Kénytelen voltam beismerni, hogy tényleg égett bennem az a tűz.
- Nyert ügyed van - vonta meg a
vállát. Csak legyintettem. Nem hittem volna, hogy tényleg lenne esélyünk
újrakezdeni.
- Hyung? - toppant elém a maknae.
Vagy valami olyasmi, mert szerencsétlen már alig állt a lábán. Az egyetlen
szerencse az volt, hogy a Super Junior vetkőztetői vele is foglalkoztak.
- Mondd.
- Szerintem menjünk haza, és
legyünk rosszak - egy kaján vigyorral az arcán nekidőlt a mellkasomnak.
- Ha hazaviszlek, akkor aludni
fogsz - jelentettem ki szigorúan, mire felnevetett.
- Nem. Dugni fogunk, és nem érdekel
Juhyeon.
Felsóhajtottam.
- Előbb hazavisszük Kait, jó? -
kérdeztem. Igazából abban reménykedtem, hogy addigra majd kiürül belőle az
alkohol.
- Oki - valahogy előhalászta Kai-t,
és már száguldott is kifele a kocsihoz. Miután elköszöntem, rohantam utánuk,
majd beültettem őket a kocsiba. Taemin ragaszkodott ahhoz, hogy elöl ülhessen,
Jongin meg azt sem tudta, hogy fiú volt-e, vagy lány, vagy takony. Megjegyzem,
a harmadik.
Mivel azt sejtettem, hogy egyedül
nem fogok tudni két részegre figyelni, ezért felhívtam Suho-t, hogy lenn várjon
minket.
- Itt vagyunk - pattantam ki a
kocsiból, amint az EXO dorm elé értem.
- Csúcs. Hogy viselték az utat? -
kérdezte. Egyébként Suho volt az egyik legjobb barátom, egyértelműen tudott
mindenről.
- Taemin még mindig énekel. Kétszer
az ölembe csúszott, hogy dugni akar, Jongin meg félig ájult - ismertettem a
tényeket. Szerencsére felbukkant Kyungsoo is, aki azonnal kinyitotta a kocsi
ajtaját, hogy kihalássza onnan a taknyot.
- Mondtam, hogy szeret - vont
vállat Suho, majd eltávolították a felesleges tényezőt. Még egy darabig
beszélgettünk, aztán jobbnak láttam elindulni. A SHINee dormba vezető út
szörnyű volt. Taemin ide-oda ugrált, énekelt, egyszer az ablakból kellett
visszarángatnom őt. Szerencsére azonban a végére elaludt.
Mikor leparkoltam, kivettem őt is,
és a hátamon cipelve siettem fel az emeletre. Ott pedig jobb híján lábbal
tudtam csak kopogni.
- Sziasztok - Key nyitott ajtót.
Mikor meglátta Taemint, egyből kétszeresükre nőttek a szemei - Mi történt?
- Nyert, és berúgott - válaszoltam
- segíts levenni a cipőjét.
- Rendben. A vének alszanak, majd
holnap megünnepeljük a győzelmet - Key gyorsan levarázsolta Taemin cipőit,
csakúgy, mint én a sajátjaimat - Most egy picit olyanok vagytok, mint akkor,
amikor suliban kiment a bokája, te meg hazavitted.
- Aha - biccentettem. Elköszöntem
Keytől, és bevittem a Kölyköt az én szobámba, ahol már megint nem volt
Jonghyun. Nagyon sóhajtva letettem a kicsit az ágyra, majd ledőltem mellé, és
elaludtam én is.
2014.08.29.
Choi Minho
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése