5. Bejegyzés

Mélyen tisztelt Uram, vagy amennyiben ön nőnemű, Hölgyem!

Ön előtt alázatos szolgaként borulok le én, egyszerű földi halandó.

Na, viccet félretéve.

Mondtam már, hogy utálok mindent? Még nem?

Nos, ebben az esetben utálok mindent, és mindenkit.

A mai napom miből állt?

Nos, Key sírva fakadt, és a rendőrséggel fenyegetőzött, Jonghyun ordibált össze-vissza, és egy kispárnával akart leütni egy embert (szép próbálkozás), Onew igyekezett csendben maradni, és higgadtan megoldani a helyzetet, Minho pedig eközben az ágyamban tartott engem fogságban, a bezárt szobában, és ha meg mertem moccanni, majdnem letépte a fejem. Kellemes családi idill, ugye?

Szerintem is.

Tudod, hogy ki volt a kiváltó ok?

Nem, kivételesen nem Minho, bár elképzelhető, hogy az ő keze is benne volt a dologban. Hogy ezt honnan veszem?

Ismerem őt annyira, hogy tudjam, milyen aljas trükköt eszel ki. Ezzel viszont nem csak nekem ártott, hanem az egész csapatnak. Jonghyunt meg nem bántaná. Neki is kell egy támasz, így megbukott az elmélet, miszerint ő okozta volna a problémát. Nem kicsit volt halálfélelmem, ezt meg kellett hagyni. Csak azt nem értem, hogy ilyenkor hova tudnak eltűnni a menedzserek mind az öten?

Mert nem egyszer hívtuk őket, de csak egy vette fel, és amikor mondtuk, hogy mi van, akkor felnevetett, miszerint semmi bajunk nem lesz.

Nos, de, volt. Kezdetnek már csak azért is, mert Choi Minhoval voltam egy szobában. Az az ember ezer százalék, hogy meg akart engem ölni.

Érted? Láttam a szemein.

Én… kezdek félni ettől az egésztől. Eddig olyan nyugalmas volt minden, most pedig annyira megváltoztak a dolgok. Még sosem volt ilyen. Még sosem féltem ennyire.

Mi lehet velem?

Vajon el vagyok átkozva, hogy hirtelen ennyi dolog jött rám?

Nem mellesleg majdnem lebuktam veled, Minho ugyanis kiszúrt valahonnan. Egyből nyúlt is volna érted, de szerencsénkre meg tudtam akadályozni.

Bocsi, de tényleg nagyon szégyellek. Főleg Minho előtt. Ki fog röhögni, ha tudomást szerez rólad.

Na, még mindig nem tudod, hogy miről van szó, és csak itt papolok neked, mi?

Anyám, ha nem napló formátumban írnálak, csak történet elbeszélésképp, akkor mennyivel jobban járnánk mindketten. Akkor talán értelmes is lenne az egész.

Na, mindegy, azt hiszem, most már tényleg nekiállok a történet elbeszélésének, mert már most fáj a kezem. Nagyon gyorsan kell írnom, mert Key most épp nincs a hálóban, de bármikor megjelenhet. Szegény megkínzott lélek…

Szóval, akkor úgy kezdeném, hogy:

Csodás napra ébredt a SHINee-dorm apraja-nagyja. Minden hímnemű élőlény kikecmergett az ágyból egy hosszas szenvedés után. Ki gyorsabban, ki lassabban. Például Key már hajnalban talpon volt, átvette a nekünk szánt ételt, megterített, kipakolt, aztán falatozgatott. Egyébként nem volt sok dolgunk, sőt, tulajdonképp semmi, de azért egy kis gyakorlás sosem ártott. Ha szabadnapunk volt, akkor áténekeltük a dalokat, táncoltunk, vagy éppen az egyetemek tananyagait tanultuk.

Elképesztő, nem? Nagyjából sosem csinálhattuk azt, amit igazán szerettünk volna. A rendes kajákról meg szinte teljesen le is mondhattunk. Nem is tudom, mikor ettem már utoljára marha steak-et, vagy hamburgert. Egyszerűen néha felhagytam volna minden szabállyal, és mentem volna tele zabálni magamat.

Nem sokkal ezután keltem én. Mostanában nagyon álmatlanul forgolódtam, és egyszerűen nem bírtam aludni. Soha. Hiányzott Minho közelsége. Fáradtan cammogtam ki a szobából. Hiába estem majdnem össze a fáradtságtól, egyszerűen nem bírtam kipihenni magam.

- Jó reggelt - köszöntem az arcomra erőltetett mosollyal. Mondjuk felesleges volt megjátszani magam, mindenki tudta, hogy gyászoltam.

- Szia - Key halványan rám mosolygott, és csendben tanulta tovább a dalszövegeket.

- Hogy aludtál? - kérdeztem tőle, miközben lehuppantam mellé a székre.

- Meglepően jól. Te?

- Meglepően szarul - biccentettem. Nagyon rosszul voltam még mindig. Valahogy nem tudtam Minho nélkül aludni. Érdekes volt, nem? De. Főleg, hogy elvileg én voltam olyan szemét, hogy szakítottunk. Ha én tettem volna erről, akkor nem hiányzott volna Minho ennyire.

- Sajnálom - sóhajtott. Elmosolyodtam. Most tényleg, és nem erőltetésképpen.

- Nem kell, köszönöm - elvettem az ételemet, és csendben eszegetni kezdtem. Nem mintha lett volna étvágyam, de mindegy. Nem halhattam éhen, bár az anorexia már így is fennállt nálam. Nem egyszer voltam már beteg amiatt. Ez most se változott, nagyjából egy sétáló csontváz vagyok a többiekkel együtt. Nem is tudom, hogy miért etet minket egyáltalán az SM. Ha nem kaphatnánk semmit, akkor ugyanott tartanánk. Mindennap edzünk, és fellépés előtt egy órával már nem is ihatunk, mert az hizlal. Hülyeség, mi? Szerintem is. Nagyjából úgy bánnak velünk, mint a Victoria's Secret modelljeivel. Csak tőlünk a jó hang is elvárás. Szemétség.

Az ajtó kinyílt, és a kedvenc leaderünk totyogott be a konyhába. Tényleg totyogott. Nagyon kis aranyos volt.

- Szia - egyszerre köszöntünk Kibummal. Onew elmosolyodott, és visszaintegetett.

- Hogy aludtál? - kérdeztem. Onew felemelte a hüvelykujját. Jól aludt. Gondolom, a viszonyokhoz képest. Mégis ki tudna remekül aludni ekkora feszültségek mellett?

Nagyjából senki. Főleg nem a leader, akinek különösen nehéz ez a helyzet. Elvégre egyben kell tartania a csapatot, és mindenki szempontját figyelembe kell vennie. Nem megy ám mindenkinek.

Elvette a neki szánt reggelit, és leült enni. Hát, rá se tudnék irigykedni. Éjjel-nappal dolgozik, és ha ez nem lenne elég, még konditerembe meg táncolni is kell jönnie. Ez nem olyan pihenő, mint hinnék. Ugyanúgy dolgozik, csak hangkiadás nélkül.

- Szevasztok - csoszogott be Jonghyun a konyhába. A szokásos nyuszis mamuszában. Azt hittem, hogy csak Key miatt hordta. Hát, nem. Lassan leváltja a holmijait nyuszis mamuszra. Megáll az eszem. Key vette neki szülinapjára, és Jonghyun heves tiltakozására kijelentette, hogy addig nem megy ki az ő szobájukból, amíg nincs rajta a mamuszkája. Most lehet, hogy megszokta, de az is előfordulhat, hogy megszerette. Mondjuk, ez nem biztos annyira. Inkább megszokhatta.

- Szia - a bajszom alatt mormogva fogyasztottam a kajámat. Igen, kezdett zavarni Jonghyun. Egyszerűen irritált.

- Szia, kutyuli - Key már ott is termett egy nagy puszit adni neki. Ilyenkor olyan hátba szúrva éreztem magam. Mert ha úgy vesszük, akkor Key lepaktált az ellenféllel. Az meg tilos volt.

A "kutyuli" visszacsókolt, aztán lehuppant a főhelyre.

- Minho? - kérdezte Key.

- Ébredezik. Még eléggé nincs magánál, de nem olyan vészes. Szerintem negyed órán belül itt lesz.

Nos, igen. Ha Minho felébred, akkor még minimum fél óráig csak nézi a plafont. Nem tudom, miért, már suli időben is csinálta. Hát van nála aranyosabb ember a világon? Persze, hogy nincs. Néha olyan kis kedves tud lenni mindenkivel, néha viszont egy határozott, erős férfi.

Kutyuli felsóhajtott, és ő is nekilátott az evészetnek. Hamarosan pedig felbukkant őfelsége, Choi Minho, aki mindig tökéletes volt, mindig aranyosan nézett ki, és mindig elaludta a haját. Most is.

- Szia, Torzonborz – kacagott fel a fővokalista. Minho csak értetlenül nézett rá. Intelligencia a magaslaton.

- Elaludtad a hajad – Key kicsit megigazította Minho haját, én meg majdnem felrobbantam az idegtől. Egyszer odamegyek hozzá, és agyon csapom. Minho az enyém! Csakis az enyém! Rajtam kívül senki nem nyúlhat hozzá!

- Kicsit jobb – biccentett Jonghyun – azért nyugodtan fésülködhetnél…

- Majd fogok. Most keltem fel – Minho ásított is egyet csak azért, hogy igazolja magát. Lehuppant az új helyére, elvette a nevével ellátott reggelit, aztán nekifogott a kajálásnak. Azért a szemem sarkából figyeltem őt, ahogy tömte magába azt a „mennyei” étket.

- Akkor jó étvágyat – Onew helyett most Key mondta ezt, és az egész banda jóízűen eszegetett. Minho hirtelen felém fordította a fejét. Ó, a rohadt életbe…

- Mi a gond? Van valami az arcomon, hogy ennyire nézel? – a hangja rideg volt, és megijedtem tőle. Régebben, ha néztem őt, akkor mindig elmosolyodott, vagy farkasszemet néztünk, esetleg összemázolta az arcomat valamivel. Akkor még olyan meghittek voltunk. Most meg szégyenlősen kaptam el a fejem, mert megijedtem a nézésétől. Hova süllyedtünk?

- Se… semmi – dadogtam – csak elbambultam.

- Ja, pont az arcomon – Minho mélyet sóhajtott.

- Útban volt - magyaráztam ki magam, nagyon remélem, hogy sikeresen. Persze, nem biztos. Sőt, nagyon nem, mert ugyanolyan hülyén nézett rám. Nem mintha tudna rendesen nézni.

- Akkor leszedem az arcom, és máris nem kell bambulni - unottan evett tovább. Olyan bunkó volt ez a pasi, hogy az hihetetlen. Figyeld meg, ezt is rám fogja kenni.

Lehet, hogy őrült vagyok? Egyre többet beszélek veled, bár a pszichomókus szerint ez teljesen normális. Mennyire tudok én ennek örülni...

- Látom, ma még nem vetted be a nyugtatódat - igyekeztem minden higgadtággal ránézni - mennyit is szedsz? Napi hetet? Szerintem növeld nyolcra, mert lópikulát sem ér.

- Először is, nem szedek, de neked kellene. Vagy tudod, mi lenne a jobb? Egy kis pillanat-ragasztó arra a zavaró hasítékra az orrod alatt - válaszolt. Cseles. Onew az asztalra csapott, ezzel is jelezte, hogy innentől vége a vitának. Komolyan? Hagyja, hogy Minhoé legyen az utolsó szó?

- Mi van, hyung? Te is Minho mellé álltál? Ennyire szeretsz? Megjátszod, hogy velem vagy, közben Minhonak kémkedsz?

- Nem, te hülye - sóhajtott Jonghyun - csak már mindenki un titeket. Ezerszer jobban örülnék a régen történt dolgoknak, mert amit most műveltek, az kritikán aluli. Ha nem rosszabb.

Ekkor kopogtattak. Nem tudtuk, hogy ki volt az, így Key ment ajtót nyitni.

- Jó... - itt lefagyott. Szinte hallottuk, ahogy megpróbálta istenesen bevágni az ajtót, de nem jött össze. Összenéztünk mindannyian. Key nagyon kevés embert utált ennyire, és egyszerűen nem tudtuk kisakkozni, hogy ki lehet az. – Vedd el a mocskos lábaidat!

- Mi van, cicus? Valami nem tetszik? – az a mézesmázos, gonosz, kárörvendő hang rázta meg a dormot. Igen, néha még felbukkant, de csak rövid látogatásokat tett, mert a menedzserek mind itt voltak. Most azonban védtelenek voltunk.

- Minho-sshi, te és Taemin zárkózzatok be a szobába… mi addig eltartóztatjuk, meg elzavarjuk őt – Jonghyun suttogva fordult felénk, Onew pedig bólogatott. Még mielőtt meg tudtam volna szólalni, miszerint én nem vagyok hajlandó egy szobában tartózkodni ezzel az izével, Minho megragadta a kezem, és szó szerint behúzott a szobába. Csak némán az ágyra vágott engem. Hatalmasat nyekkentem.

- Au… - mormogtam, de rám borította a takarómat.

- Kuss van, és maradj itt. Ha idejön, meg ne moccanj, meg foglak védeni, ne aggódj – suttogta. Kivett valami éles dolgot, és az ajtóhoz állt vele.

- Nem bízom benned – dühösen felé fordultam, de ő csak a szemeit forgatta.

- Ha azt akarod, hogy megerőszakoljon, aztán meg kirúgjanak, amiért sántítasz, akkor nyugodtan.

- Kegyetlen vagy velem – a szemeimet forgatva bújtam vissza a takaró alá.

- Mert te olyan nagy szent vagy, mi? Ne állítsd be magad az áldozatnak, mert senki nem hisz neked. Key is csak azért áll a te pártodon, hogy ne érezd magad szarul. De ha ennyire hülye vagy, akkor… - itt abbamaradt a szöveg. Minho csendben figyelte, hátha valaki bejön, de csak különféle ordibálásokat lehetett hallani.

- Akkor? – csak azért is kötöttem az ebet a karóhoz. Minho elmosolyodott, közelebb lépett hozzám, homlokát a homlokomnak döntötte. Nyeltem egy nagyot. Most vajon mit akarhat? El akartam húzódni, de elkapta a számat, és azonnal utat tört magának a nyelvével. Egy időre megfagytam, és csak hagytam, amint körbepásztázta a számat. Ezek után elhajolt. Arcán egy gonosz vigyor ragyogott.

- Akkor bocsánatot kérek azért, amiért ekkora tuskó, önző paraszt vagy – miután ezt kimondta, felállt, és az ajtóhoz sétált. Csak feküdtem döbbenten, magam elé bambulva. Nem is tudom, hogy mit éreztem egészen pontosan. Minho megcsókolt, tehát még biztosan érez irántam valamit. Azonban mégsem bánt velem kedvesen, sőt, gonoszkodott velem, tehát lehet, hogy csak megszívatott egy kicsit.

Néha annyira belelátnék az emberek fejébe. Vajon mit gondolhat rólam Minho? Szeret? Utál? Nem szeret? Csak a haverjának tekint? Vagy az exének? Ki vagyok én neki?

- Ez nagyon nem volt vicces – forgattam a szemeimet. Igyekeztem a komoly tag lenni, de nem hiszem, hogy ez sikeres lett volna. Egyszerűen sokkolt az a csók.

A legfurcsább azonban az volt, hogy szerettem őt. Még mindig. Még akkor is, ha éppen haragban voltunk. És nagyon örültem ennek a csóknak.

Magam sem akartam elhinni, hogy leállt egy másodpercre a szívverésem, hogy remegtem, hogy minden rendben volt addig, amíg ő csókolt. Biztonságban éreztem magam.

Azonban az a mosoly elrontott mindent. A romváros hirtelen felvirágozni kezdett, de aztán egy hurrikán a földdel tette egyenlővé.

Na, most pontosan így érzek én is.

- Azt mondtam, hogy hívom a kurva rendőrséget! – ordibálta Key. Hallottuk, amint baszaladt a nappaliba, utána az illetővel, de valaki még rohant mögöttük. Aztán egy puffanás.

- Takarodj haza – Jonghyun hangját lehetett hallani, valószínűleg leterítette az állatot.

- Jaj már, Jongie-sshi! Csak a Cicushoz jöttem látogatóba – a mély hangtól azonnal összerezzentem. Hogy ki volt az?

Choi Seunghyun, alias Jégherceg, alias Bigbang T.O.P.

- Az enyémhez ugyan nem! Kopj már le a bandáról – kiáltozta a vokalista. Összerezzentem ettől a helyzettől. Fogta magát, idejött mindenféle engedély nélkül, és rettegésben tart minket.

- Mert, mi lesz, Kiskutya? – be lehetett hallani, amint Seunghyun lerúgta magáról Jonghyunt. Ekkor Minho agya ismét eldurrant. A telefont odadobta nekem, hogy hívjam a menedzsert, ő közben óvatosan kilopakodott.

- Halló? – Az egyik menedzser vette csak fel… milyen jó, hogy öten voltak, abból három tojt ránk…

- Szia, itt Taemin. Lenne egy kis gond. Choi Seunghyun ismét látogatást tett. Segítened kell! – magyaráztam, de csak felnevetett.

- Jaj, nem haltok bele egy kis beszélgetésbe!

- De ez nem beszélgetni akar – morogva folytattam a panaszkodást, bár nem sok sikerrel. Egyszerűen nem tudtam meggyőzni a menedzsert az igazamról.

- Ne legyetek már ennyire finnyásak – a menedzser csak egy mélyet sóhajtott a telefonba. Kezdett reménytelen lenni a helyzet, de Keyért meg kellett tennem. Miatta erőszakosnak kellett lennem.

- Kérlek, siess haza, nem érzem jól magam, és a fiúk nem tudnak mit csinálni – jött a füllentés része – Seunghyun meg útban van.

- Jó, hamarosan jövök.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy végül a menedzser vetett véget a háborúnak. Az ajtórésen át láttam, amint Jonghyun verte párnával Seunghyun-t, Onew meg maga mellé ragasztotta Minho-t, és tolmácsoltatott vele. A menedzser persze nem értette, hogy mi volt ez az egész, de szerintem annyira nem is izgatta őt a dolog.

Nos, mit szólsz a dologhoz?

Szerinted is iszonyat, nem?

Jégherceg már középiskolában is zaklatott minket, és ez közel sem volt olyan vicces, mint amilyennek tűnt. Betegesen le akart feküdni Keyyel, és nem tudta felfogni, hogy ő nem kér belőle.

Minho viselkedését meg nem tudom hova tenni.

Neked van valami ötleted? Én már teljesen tanácstalan vagyok. Most akkor szeret? Vagy nem? Vagy utál? Napló! Mi van velem?

Miért szeretem őt még mindig? Miért? Miért imádtam annyira azt a csókot?

Én… azt hiszem, hogy már fáradok. A mondataim nem elég összeszedettek, és hamarosan biztosan meg fog jelenni Key is. Tele van karcolásokkal, meg sebekkel. Állítólag Seunghyun meg akarta erőszakolni.

Mindegy, minden jó, ha a vége jó, nem?

Kicsit most olyan befejezetlennek érzem a mai napot, de talán egy jó alvás segít átgondolni mindent.

Aludj jól,napló!