2015. november 7., szombat

13. Bejegyzés







Red Velvet debüt
Red Velvet debüt.
Red Velvet debüt.
Red Velvet debüt.
Red Velvet debüt.
Red Velvet debüt!
Ma debütál a Red Velvet!
Ezzel a gondolattal pattantam ki az ágyból. Ma fognak debütálni a lányok!
Már biztosan izgatottak voltak, én például nem is tudtam aludni a debüt előtti napokban. Tegnap egész nap a lányokkal voltam, akik felettébb izgatottan futkostak fel-alá a próbatermükben. Nagyon nagy macera volt megnyugtatnom őket, de jobb dolgom amúgy sem volt, így élveztem a feladatomat. Ma is egész nap velük leszek, főleg, hogy most lesz kinn az MV. Mindannyian valami eszméletlenül gyönyörűek benne, főleg Juhyeon. Ő valami csodálatos, így külön ki kell emelnem azt a gyönyörű, sötétbarna haját, amelybe tökéletesen illik az erős babarózsaszín festék.  Az a lány egyszerűen gyönyörű volt.
Gyorsan felkaptam valami megfelelő öltözéket és már rohantam is a konyhába.
- Csodálatosan szép jó reggelt - vigyorogva lehuppantam a helyemre. A csapat hatalmas szemekkel nézett rám. Key értetlenül pislogott, Jonghyun végigmért a tekintetével, Onew szemei csak elkerekedtek, míg Taemin eleresztett egy fájdalmas sóhajt. Komolyan, néha úgy viselkedett, mintha valami kínzótáborban lett volna.
- Neked mi bajod? - kérdezte végül Elnök úr. Na ja, a becenevek megmaradtak.
- Ma debütál a Red Velvet. Gondolom, amiatt van ilyen kicsattanóan jó kedve - sóhajtotta Kibum. Elém tolta az ételt, aztán folytatta is a falatozást. Taemin mormogott magában, azonban ezt már megszoktam. Akármikor szóba kerültek a lányok, ő durcizott, hisztizett, morgott.
Kicsit olyan volt, mint valami idegbeteg kutya. Igazából tudtam, hogy csak féltékenykedett. Minden jele erre utalt, ráadásul a fiúk is szóltak erről. Biztosan azt hitte, hogy csak valami indokot kerestem arra, hogy dobhassam, ráadásul, mivel jóban voltam a Red Velvet lányaival, gondolom, összekapcsolta a kettőt. Feltételezése, miszerint én összeszűrtem a levet az egyik taggal, hamisnak bizonyult. Jó, tényleg szimpatikusak voltak, meg minden, de szegényeknek semmire nem volt idejük, nemhogy velem foglalkozni...
Oké, tényleg sokat lógtam velük. Ez tény, azonban nem jártam senkivel. Amúgy sem tudtam volna ilyet tenni. Azért én sem vagyok szívtelen, hiába mond Taemin mindenféle cifrát rólam. Sőt, be kell vallanom, hogy ezt a döntést szinte el sem akartam mondani neki. Nem akartam szakítani, de muszáj volt. Egy senkinek éreztem magam Taemin mellett, márpedig azokat mindig kiiktattam a környezetemből. Az meg különösen rosszul esett, hogy mindig Jonginnel jött. Az elején még valahol örültem is ennek az albumnak. A Kölyök álma valóra válhatott, bár nem igazán tetszett, hogy a Bigbang példáját követve minket is alcsapatokra és szólóalbumokra szednek szét. Én tisztelem a Bigbanget, sőt, nagyon is szeretem őket, kivéve persze Seunghyunt, de sajnos a szólóalbumok miatt az ő kapcsolatuk is megromlott egy kicsit. Nem volt idejük egymásra, és a barátokból már csak fanservicelő kedves ismerősök lettek. Persze, szeretik egymást, de ettől függetlenül teljesen mások mostanában. Mindegy, most nem erről van szó. Valamiért féltem, hogy Taemin elhidegül tőlem. Ez pedig be is következett, ráadásul Jongin is nagyon a képbe került. Megértettem, hogy Taemin vele dolgozott. Nem is értettem, miért engem akart duettpartnernek, amikor ez képtelenség volt. Engem sokkal inkább az lombozott le, ahogy beszélt róla. Akármit mondott, akármikor került szóba, az ő hangja megváltozott. Vágyakozva gondolt rá. Olyan volt, mintha szerelmes lett volna belé. Ez pedig mélységesen zavart. Nem akartam elfogadni, hogy szerette azt a kis mocskot.
Ezt nem csak azért mondom, mert Jongin különösen rá volt mászva az én akkori pasimra, hanem mert őt sose kedveltem igazán. Egyszerűen túl irritáló személyisége volt. Kezdetben Taemin is utálta, nem tudom, mit tett vele, de biztos nem magától fordult ellenem. Azért ismertem már egy ideje.
- Amúgy mi van közöttetek Juhyeonnal? - gondolatmenetemből Jonghyun rázott fel. Három pár kíváncsi szem nézett rám. Taemin lesütött szemmel rágcsált.
- Semmi. Nem igazán tud kialakulni bármi is. A fene se tudja, gondolom, majd valami kialakulhat a debüt után. Legalábbis én nem fogok ellenkezni, ha esetleg rám hajtana. Nagyon csinos lány - megvontam a vállam, de titokban azért érdekelt Taemin reakciója. Látni akartam, hogy vajon még érzett-e irántam valamit. A földet bámulta, de azt a bizonyos falatot még mindig nem nyelte le.
Bingó!
Szóval, zavarja, ha csajozom?
- Amúgy Taeminen kívül volt más fiú az életedben? - pillantott fel hirtelen Onew. Összeráncoltam a homlokom. Mi ez? Mindent Minhoról című műsor? Esetleg a SHINee Tv egy rendkívüli adása?
- Volt. Taemin előtt négy. Meg jó sok lány. Miért?
- Mert én eddig csak lánnyal láttalak, mielőtt Taemin a képbe jött volna - fürkészően a szemeimbe nézett, mintha azt akarta volna érzékeltetni, hogy olyat mondjak, hogy Taemin volt az igazi szerelmem. Pedig ez nem volt igaz. Sulli előtt még volt egy lány, meg egy fiú. A futókalandokról nem is beszélve. Az első csajom csak gyerekkori hóbort volt, az első pasim meg véletlen és tévedés.
- Mert Taemin előtt nem foglalkoztunk egymással - vontam meg a vállam. Ebben mindenki igazat adott nekem, így nem is folytattam ezt a beszélgetést. Gyorsan benyomtam a reggelit, a tányért a gépbe tettem.
- A lányoknak gratulálunk!
Vegyél nekik valami kis kosarat a csapat nevében - kiáltott utánam a leader.
- Rendben - kiáltottam vissza gyorsan, majd elsiettem. Emlékszem, amikor a SHINee debütált, az egész Super Junior ott volt, hogy szorítson nekünk. Én most csak egyedül leszek, hacsak nem jön egy pár EXO tag. A Red Velvet tagjai sajnos nem mindenkinek szimpatikusak. Például Taemin sem kedveli őket, de messzebre megyek, az Krystal sem. Ő hisz az F(SHINee) dologban, és sajnos emiatt nem is nagyon barátkozik a lányokkal, mert tönkreteszik az ő karrierjét. Sullit sosem zavarták, Amber pedig sokat segít nekik. Bírtam azt a csajt. Mindig őszinte volt, ráadásul ő fogadta el a legjobban a változásokat. Egy jó poénra pedig mindig kapható volt, amit külön szerettem benne. Az egész bandából ő áll hozzám a legközelebb, persze, csak Sulli után. Luna és Jonghyun voltak még jóban, meg Key és Amber. Taemin elzárkózott a lányoktól, csupán néha beszélgetett Krystallal. Onew inkább az SNSD lányok felé hajlott, velük jobban érezte magát.
Most lehet, hogy bunkónak tűnök, vagy valami.
Egyébként én mindenkit nagyon szeretek. Szerintem mindenki felettébb rendes. Csak tisztában vagyok bizonyos tényekkel, amiket közölni akartam.
Leparkoltam a művészbejárónál, és hátulról mentem be. Ezt az ajtót ritkábban alkalmazzuk, de én most nem akartam feltűnő lenni. Még a végén azt hiszik, hogy Taeminnel lesz duettalbumom, vagy esetleg én is szólózom. Nem akartam őket elkeseríteni azzal, hogy a szólóalbum és én nagyon távol álltunk egymástól, így inkább nem a főbejáratot használtam.
Mikor beléptem, azonnal elmosolyodtam a sok ismerős arc láttán. Utam természetesen egyből a Red Velvet öltözője felé vezetett. Nem is voltam semmi és senki másra kíváncsi, csak a lányaimra. Mindenkinek integettem, aki szembejött velem. Visszaintegettek. Nagyon szép épületünk volt. Igaz, a falak mind fehéren ragyogtak, valamint a csicsásságot sem vitték túlzásba, de szerintem pont ez lehettet benne olyan megnyerő. Hiszen adott az egész vállalatnak egy modern összhatást. Teljesen futurisztikus hangulatom lett néha ennek köszönhetően.
Amint elrohantam a büfé mellett, szemeim megakadtak a szomszédos sütispult előtti asztalnál ülő bánatos szépségen. Kiengedett hosszú haja sajnos eltakarta az arcát, de azért megismertem őt. Vettem egy mély levegőt, és elindultam. Nem akartam, hogy szomorú legyen, azt nem tudtam elviselni. Amint odaértem, gyengéden átöleltem a vékony testet. Egy pillanatra megremegett, majd rövid mozgolódás után éreztem, hogy hozzám simult. Egy darabig így voltunk. Ő ült, én őt átkarolva álltam. Feje lassan a mellkasomra csúszott, mintha a szívverésemet akarta volna hallgatni megnyugvásképp. Lábammal odahúztam a legközelebbi széket, arra ráültem, így teljes mértékben a mellkasomba fúrhatta bájos arcocskáját. Aztán éreztem, hogy a pólóm átnedvesedett, így egyik kezemmel ösztönösen simogatni kezdtem a hátát, míg a másikkal a fejét tartottam. Ez is egyfajta ölelés volt. Először csak néha-néha hüppögött, de ez aztán komplett sírássá alakult át. Nem akartam abbahagyatni vele, csak szerettem volna tudatni, hogy itt voltam mellette, ne érezze magát egyedül. Idővel pedig abba is hagyta.
- Köszönöm - suttogta a szemeit törölgetve, majd meg is hajolt - bocsánat, amiért ilyen voltam.
- Nem kell bocsánatot kérned. Jobban vagy? - aggódva a szemeibe néztem, haját pedig kisimítottam a szeméből. Félénken bólintott. Halványan elmosolyodtam - Miért sírtál?
- Mert... félek. Nem tudom, hogy elfogadják-e a Red Velvetet. Én nem bírnám, ha a bandatagok álmai porba hullanának csak azért, mert... mert nem tetszünk eléggé a közönségnek - suttogta elveszetten. Ekkor eszembe jutottak Leeteuk szavai, amiket felénk intézett, mikor mi debütáltunk, így azokat én is felhasználtam a saját tapasztalataimmal kiegészítve:
- Figyelj, nem csak a rajongók a fontosak. Nektek is jól kell magatokat érezni, alakítani azt a személyt, akit neked adtak. Mert te valahol ő vagy. Hidd el, ismernek, nem fognak teljesen megváltoztatni. Mert nem tudnak megváltoztatni. Nem lehet, hiszen te az vagy, aki. Csak adjátok magatokat. Mosolyogjatok sokat, és hidd el, szeretni fognak titeket. Vagy ha nem is mindenki, akkor a kisebb rajongók. Tudod, itt van például a SHINee meg az EXO. Az EXO az SM egyik legnépszerűbb bandája, rengeteg rajongóval. De majdnem ugyanannyi antifannal. Nekünk nem nagyon vannak antifanjaink, de rajongónk se annyi, mint az EXO-nak. Ők viszont a mieink, és boldogok vagyunk velük. Lehet, hogy soha nem leszünk EXO vagy Bigbang, de nem is akarunk, mert mi vagyunk a SHINee. Amúgy is, ti lányok vagytok, azokat jobban szeretik, bár nem tudom, miért. Na, gyere, nézzük meg a véleményeket! - szó szerint felpattantam, ő pedig követett. Gyorsabb tempót akartam diktálni, így ösztönösen megfogtam a kezét, mint a Kölyöknek szoktam. Ő sem szeretett rohanni, így mindig húztam magam után. Egyébként Juhyeon kezei sokkal nagyobbak voltak, mint az övéi, ami valahol meglepett. Így estünk be a terembe.
- Az egy dolog, hogy egymás kezét fogjátok, de olyan pirosak vagytok, mint a paradicsompüré - nevetett fel Seulgi. Hirtelen elengedtem Juhyeon puha kezeit. Ekkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy mit is tettem pontosan. Biztosan elég kellemetlen helyzetbe hoztam őt.
- Csak a sietség miatt tettem - zavartan megvakargattam a tarkómat.
- Ja, persze - Seunghwan volt a másik fele... totál kínos helyzetemből egy mosollyal mentettem ki magam:
- Hogyan állunk? - a képernyőre pillantottam.
- Egész jól. Nem nagyon érkezik rossz vélemény, csak F(x) fanoktól - Seohyun arrébb csusszant, hogy elférjek közte meg a leader között. Gyorsan be is fészkeltem magam, aztán együtt olvasgattuk a kommenteket. Kezem ösztönösen Juhyeon közelebbi combjára csusszant, de nem nagyon cseszett le, így nyugodt szívvel ott is hagytam. Lehet, hogy észre sem vette. Mindenestre a lányokkal meghallgattam az egész albumot, megnéztük a klipet, kiveséztük, hogy elég érdekes lett, aztán meghívtam őket egy süteményre. Természetesen kaptak kakaót is hozzá, mert az csak úgy finom. Esetleg kávéval, vagy egy finom kapucsínó társaságában. Juhyeon epertortát evett, Seohyun erdei gyümölcsöset, Seunghwan csokisat, Seulgi pedig karamellás-csokisat. Én maradtam a triplacsokis tortánál, mert azt az SM Entertainmenten belül csinálják a legfinomabbra. Mármint az a cukrászat, ahonnan rendeljük ezeket a csodákat. Ismételten Juhyeon mellé kerültem, csak most a másik oldalamon Seulgi ült.
- Egyébként mi a helyzet Taeminnel? - kérdezte hirtelen. Igen, tudtak róla, hogy a Kölyök meg én egy párt alkottunk egy időben, sőt, azt is tudták, hogy biszex voltam, így igazán lehetett barátnőm is, mert nekem mindegy volt.
- Semmi. Még él - vontam meg a vállam.
- Na jó, de még szereted? Vagy most mi van? - tolmácsolta Seunghwan. Felsóhajtottam. Nem tudtam erre mit mondani. Vegyes érzelmek keringtek bennem, ami zavart, de tudtam, hogy lassan eljön majd az idő, mikor végleg döntenem kell, hogy tovább akarok-e lépni ezen a kapcsolaton, vagy sem. Ha továbblépek, akkor talán nyerek, mert megszerezhetem Juhyeont. Férfi lennék egy nő mellett, lennének gyerekeink.
Azonban úgy éreztem, hogy Taemin volt nekem az igazi boldogság. Olyan lágy volt, és könnyed, mellette mindig olyan eufórikusan érzem magam. Kicsit olyan, mintha ő lenne a drogom, amely elősegít egy-egy nehezebb szakaszon az életben. Még most is, néha úgy éreztem, hogy meg kell őt ölelnem, magába akartam szippantani a finom illatát, megérinteni a puha bőrét. Még most is úgy tekintettem rá néha, mint a szerelmemre, akit szeretek, s aki viszontszeret. Azonban valahol mégis úgy éreztem, hogy már soha nem lehetünk olyanok, mint régen.
- Igazából úgy érzem, hogy ez a kapcsolat már befuccsolt. Nem mondom, hogy nem szeretem, mert az hazugság lenne. Még a SHINee előtt jöttünk össze, nem tudnám azonnal elfelejteni, bármennyire is akarom. Viszont ő már nem akar engem, a viselkedése meg elég kiakasztó mostanság, így azt hiszem, lassanként sikerül végleg lezárnom a múltat.
A lányokra pillantottam. Nagyon sok teória fűződött már most köréjük. Volt olyan, hogy majd 12 tag lesz, de olyan is volt, hogy Yerivel zárulni fog minden. Egyelőre csak Kim Youngmin tudott erről bármit is részletesen. Még az érintettek sem lettek beavatva.
- Gratulálunk! - Yuri és Taeyeon szinte szó szerint a lányok nyakába repültek. Agyon ölelgették mind a négyet ketten. Én mosolyogva néztem őket. Nemsokára lesz a debüt fellépés is, amin szintén jelen leszek. Már alig vártam az egészet, nem is beszélve arról, hogy mindenki boldognak tűnt. Szerettem az itteni csajokkal lenni, körülöttük mindig jó volt a levegő.
- Köszönjük - Juhyeon azaz, immáron Irene nevetve igyekezett összehúzódni. Elég félénk volt, ami meg is látszott néha a magaviseletén. Nem szeretett megnyílni mások előtt, inkább csendben mosolygott. Ezt különösen szerettem benne. Nem volt olyan, mint a többi lány, ráadásul ez adott neki egy kis ártatlanságot. Ha minden igaz, már volt egy komolyabb kapcsolata, és mivel előttem ült az iskolában, nem voltunk egymás számára ismeretlenek. Igaz, sosem kedveltük egymást túlzottan, azonban ez az évek során megváltozott. A Tehetségek Iskolája sajnos bezárt, így a vállalatok maguk képezték az újoncokat. Irene balszerencséjére ez pontosan akkor volt, amikor debütáltatni akarták őt az F(x) nevű bandában. Ez azonban neki nem jött össze, Lee Sooman nem gondolta még elég tehetségesnek őt. Aztán jött a változás, Irene pedig hoppon maradt, hogy úgy fogalmazzak. Így lett az, hogy
nagyon sokat kellett várnia a debütálásra.
-Te hogy vagy? - Yuri kíváncsi tekintetével találkoztam. Egyébként egyszer vele is volt egy majdnem-viszonyom. Mikor a Lucifer korszakban megbetegedtem, ő ápolgatott, így elég közel kerültünk egymáshoz. Kezdetben ijesztő volt az egész helyzet, de tudtam, hogy a Kölyköt szerettem, így végül nem csaltam meg őt.
Megvontam a vállam.
- Megvagyok. Lassanként, de le fogom tudni zárni a Kölyökkel való múltam - elmosolyodtam. Tudom, hogy nem szívből jövő, boldog vigyor volt, de igyekeztem olyan fabrikálni.
- Jaj, te szegény - a lány megölelt, és bár vállával kicsit megnyomta az ádámcsutkámat, annyira nem fájt, hogy eltoljam. Meg jó érzés volt most megölelni. Oké, nem lehetett Juhyeonnal összehasonlítani, de baráti ölelésnek tényleg a legjobb volt.
- Nem kell sajnálni, de tényleg - egy idő után azonban finoman eltoltam magamtól - inkább ünnepeljük a Red Velvetet!
Mindannyian tapsolni kezdtünk.
- Csatlakozhatok? - Amber is feltűnt a színen, odahúzott egy széket, és leült.
- Naná, de Minho oppának már kell szerezni egy fiút, mert szegény egyedül képviseli a nemét - Seulgi felnevetett, amitől elmosolyodtam. Nagyon imádtam mindenkit körülöttem.
- Ha akarnak, jönnek, ha nem, nem. Én elvagyok veletek is. Nincs szükség más fiúra.
- Mit szólnátok, ha felmennénk a Red Velvet dormba inni egy kis sojut? Megünneplésképpen - ajánlotta fel hirtelen Juhyeon.
- De Soohyun nem ihat - Taeyeon az említett leányzóra mutatott, majd elnevette magát.
Szegény lány még kicsi volt az alkoholhoz. Így aztán mind a nyolcan felálltunk, és elindultunk a Red Velvet dormba inni.
A mai napról nem írok többet. Tudom, hogy még lehetne, de igazából se kép, se hang állapotba kerültem.
(Se Hun)
Így majd bővebb kifejtést alkotok máskor.
2014. 08. 03.

4 megjegyzés:

  1. Öhm.... ilyet sem gondoltam h írni fogok egyszer, de marhára hiányzott ebből a részből Taemin. Mondjuk annyival jobban tetszett, hogy nem azt kellett végig olvasnom, hogy ilyen rossz meg olyan rossz, de akkor is.... ez túl hetero volt XD 2mint akarok, most rögtön azonnal !!!!! Am Minho cuki volt a lányokkal, de tényleg :) Siess a kövi résszel , imádtam megint :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most egy pár rész kicsapongóan hetero lesz, de ne aggódj, Taeminről sem fogok megfeledkezni ;)
      Ha 2min nem is, de Jongkey lesz, annyit elspoilerezhetek.
      Igen, Minho mindenkivel egy tündérangyal, a Red Velvetet meg nagyon imádom, így velük különösen ;)
      Sietek az új résszel, nagyon köszi a komid :*

      Törlés
  2. Kövezz meg de én nagyon utálom Juhyeont..nem tehetek róla :c
    Minho tényleg nagyon aranYos a lányokkal és én nagyon- nagyon remélem, hogy csak magának próbálja beneszélni, hogy nem szereti már Taemint, illetve hogy már hanarosan túl lesz rajta. Aah Taeminnek is kell valaki akivel féltékennyé teheti Minhot!! :D
    Szegény Taemint még mindig sajnálom..de ettől függetlenül szeretném, ha ugyanaz az embe lenne akibe Minho beleszeretett. :3
    Nagyon jó rész volt! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ha utálod, utálod, nem hibáztatlak érte, mert nem fogom megszabni ;)
      én személyesen imádom őt, ezért is van benne újabban egyre több fanfictionömben.
      A karaktereket igyekszem a realitásnak megfelelően írni, vagy legalább nagyjából.
      Az, hogy mi lesz 2minnel, még eldől, bár őszinte leszek, hajlok a Minrene felé is. De majd meglátod ^^
      Köszi,hogy írtál, sietek az új résszel :)

      Törlés