![]() |
Haha, nosztalgikus fotóm ^^ |
Bocsesz, hogy így abbamaradt a
történet bevezetése, de írás közben elaludtam. Nagyon fáradtak vagyunk
mindnyájan, ugyanis a bandákat halálra dolgoztatja a vállalat vagy a
vállalatok. Ma nincs kedve megszólítani téged, de vedd úgy, hogy köszöntem,
rendben?
Nos, ma befejezem a nosztalgiázást,
aztán rendes naplóként foglak vezetni holnaptól, jó?
Amúgy most nem történt semmi az
elmúlt két napban, majd lehet, hogy kicsit részletezem a semmit, oki?
Nos, ott tartottam, hogy Jinki
mellém állt, Minho a szobájába rohant, és hamarosan megérkezett Jonghyun Key
társaságában. Mindketten mosolyogva léptek a nappaliba. Key éppen valami viccen
nevetett, amit éppen Jonghyun mesélhetett neki.
Waaa, elfelejtettem elválasztani a
visszaemlékezést!
Szóval,
Key kacagva lépett be.
-
Hülye vagy, hyung – nevetett, azonban a látványtól kicsit eltorzult az arca.
Orcámon jól látszott egy gigantikus, vörös tenyérnyom, az meg kicsit sem volt
furcsa, hogy Onew pólójába kapaszkodva bámultam magam elé. Jól esett az
ölelése, jól esett, hogy a fejemet a vállán tarthattam. Megnyugtatott.
Szerettem az ő társaságát, és szerettem, hogy foglalkozott velem. Szerettem őt
nagyon, csak egy baj volt vele. Az, hogy Onew Onew volt, nem pedig Minho. Nem
tudtam soha Jinki hyungra másképp tekinteni. Ő olyan volt nekem, mint egy báty,
akire feltétel nélkül számíthattam.
-
Mi történt? - Jonghyun hangjára rémülten
felpillantottam. Igen, megijedtem. A nemrég történt események miatt féltem az
újabb támadástól. Nem szólaltam meg, ami így elég nehéz volt, mert Onew sem
adhatott ki semmilyen hangot.
-
Beszélgettem Minhoval, és felkapta a vizet Kai miatt. Tudjátok, ő lesz a
szólómon a társam. Nos, annyira kiakadt, hogy üvöltözni kezdett velem, végül
felpofozott. Ha nincs Onew, akkor talán már agyon vert volna – mondtam. Key és
Jonghyun hirtelen összenéztek. Igazából már ismerték Minhot nagyon régóta, és
biztos meglepte őket ez a hirtelen durvulás. Nos, engem is, de ez volt. Minho
bekattant, és lényegesen megváltozott. Az eddigi cuki viselkedése már
megingott, és visszatért a régi énje.
-
Ezt egy kicsit nehéz elhinni – húzta el a száját Jonghyun, mellette Key kicsit
elgondolkozva sóhajtott.
-
Szerintem lehetséges, hogy megtörtént. Minho mostanában furcsa, és ezt mindenki
látja – ezzel a válasszal rukkolt elő, és őszintén szólva igazat adtam neki.
Minho megőrült.
-
Megkérdezem, hogy mi van vele, lehet, hogy ő teljesen mást mond – Jonghyun
éppen elindult volna a szobába, ha Key meg nem állítja egy mondattal.
-
Minden patkány bújik vagy menekül, miután megharapott. Nem gondolod? Naná, hogy
máshogy fogja beállítani az egész helyzetet, mint ahogy az megtörtént.
-
Minhoról beszélsz. Lehet, hogy néha hülye, lassú felfogású, sőt, azt is
elismerem, hogy ok nélül be tud dühödni, de Taemint nem pofozná fel csak
viccből – igyekezett kiállni a legjobb barátja mellett, ami rendes dolog volt,
Minho is biztos értékelni fogja, hogy egyvalaki elhiszi az ő meséjét.
-
Mert? Lehet, hogy meghibbant.
-
Na, idefigyelj! Téged nem egyszer mentett már ki a szarból, amikor
lebetegedtél, nem is engedett senkit a közeledbe, és inkább megbetegedett ő,
csak ne rohadj egyedül. Seunghyunnal is inkább összeverette magát, csak azért,
hogy téged védjen, én ez a hála? Elfelejtetted azt, amit tett érted, és úgy
eleve a bandáért. A legjobb barátok voltunk évekig, és most ellene fordulsz?
Honnan veszed, hogy nem Taemin hazudik? Lehet, hogy felhúzta Minho agyát. Az is
lehet, hogy totál félreértés az egész – Jonghyun a végére kezdett kicsit
bedühödni. Bár az évek eltompították benne a vadállatot, most kezdett belőle is
előtörni a múlt. Csak ő már úgy-ahogy tudta ezt kezelni. Meg ő alapból sosem
emelne kezet Keyre. Bár megjegyzem, először én is ezt hittem Minhoról.
-
Taeminnek mi oka lenne hazudni? Egyértelműen felpofozták őt, és biztosan nem
csinálta magának, hiszen akkorák a kezei, mint egy tízévesnek. Úgyhogy, Kim
Jonghyun, fáj beismerni, de a haverod nem normális.
-
Ja, ilyenkor már az én haverom, mi? De ha neked feltűnik a múltból egy
szeretőd, akkor aznap Minho egész napi kényeztetést kap, mert megint megvédett
téged. Nem kéne ennyire kétszínűnek lenni. Nem kellene elárulni az egyik
legjobb barátodat – megemelte a hangját. Ilyen még szinte sosem volt. Jonghyun
és Key nyugisan beszélgettek mindig. Kibum megmondta a frankót, Jonghyun meg
bólogatott.
-
Nem vagyok kétszínű – háborodott fel Key. Nos, ez tényleg nem lehetett róla
elmondani – Már a kezdet kezdetén megmondtam, hogy Minho egyszer ki fog törni!
-
Menj a picsába, Key-ah. Megnézem Minhot – azzal Jonghyun bement a szobába,
egyenesen a haverjához. Egyértelmű volt, hogy mellette áll ki, hiszen legjobb
barátok voltak mindig is, mondjuk Key is a csapathoz tartozott, csak neki volt
esze.
Nos, ez volt a hullám megindítása.
Innentől kezdve nem hivatalosan szakítottam Minhoval. Alig szólt hozzám,
gyakran még át is vánszorgott másik szobába. Jonghyun gyakran vele volt, Key
inkább velem, Onew meg beszerzett egy sípot. Először senki nem értette, hogy
minek, de aztán rájöttünk. Minden egyes veszekedésnél belefújt. Igazából,
valahol megértettem a helyzetét, hiszen leaderként nem állhatott az egyik
oldalra sem. Bár elég nyilvánvaló volt, hogy nem Minhot pártolta. Nos, a csapat
egyre többet veszekedett, és akárhogy próbáltam megbeszélni Minhoval a
dolgokat, mindig elég látványosan került, ami feltűnt az SM Entertainment
összes alkalmazottjának is. Pedig elintéztem neki egy meglepetést.
Kérvényeztem, hogy a dal, amit először nem akartam, ne csak a dallistában
szerepeljen, hanem ez legyen az egész album címe. Hogy miről szólt?
Még egyszer Minho írt egy
versecskét, nagyjából akkor, amikor megnyerte a Dream Teamet. Azt hiszem, úgy
is szállta meg az ihlet, hogy nagyban büszkélkedett mindenkivel. Ugyebár ott
kapta az Ace nevet, és akkor írt nekem egy versecskét, hogy ő csak az én Ace-m
akar lenni. Mikor a menedzser is elolvasta, egyből ajánlotta is SHINee dalnak,
de ez valahogy elhúzódott, és most megkaptam ezt, hogy nyikorogjam el. Na,
tisztázzuk, hogy én nem nyikorgom, de érted, hogy hogyan értem.
Először nem akartam az egészet,
mert plagizálásnak tűnt, de végül még albumcímnek is berakattam, hogy tudja ez
a hülye, az övé vagyok. Erre tessék! Az albumomat elhordja mindennek, pedig még
csak a szöveg van kész, sőt, még az se teljesen. Komolyan, Minho?
Sőt, mindenbe belekötött. Ha mondtam
neki a napirendem, belém kötött, ha meséltem az albumomról, belém kötött, ha
mondtam, hogy Jongin már tanulgatja a szöveget, belém kötött. Esküszöm,
elmentek neki otthonról. Ha megkérdezte, hogy akarok-e vele filmezni, és
mondtam, hogy tanulom a dalszövegeimet, belém kötött. Ha elcsent nekem egy
sütit, és kirángatott a helyemről, hogy egyem meg, amit meg is köszöntem, majd
visszamentem szöveget tanulni, akkor is beszólt valamit. Már kezdtem nagyon
unni, hogy folyton megkaptam az olyan megjegyzéseket, miszerint vissza kellene
szállnom a földre. A földön voltam, és díjaztam volna, ha Minho nem csesztet
folyamatosan, csak azért, mert ő egy tehetségtelen, és hasznavehetetlen tag. Ha
ennyire zavarja mások sikere, akkor nem ezt a szakmát kellett volna választani,
hanem egy teljesen másikat. Mondjuk valami olyat, amiben nincs versengés. Bár,
elvileg Choi Minho soha nem veszít, most mégis sikerült neki. Egyszerűen nem
ért semmilyen zenei dologhoz, és kész. Nem értem őt. Ami nem megy, azt nem kell
erőltetni. Ő jól sportol, meg színészkedik. De énekelni nem tud, és pont. Ez
most olyan, mintha megkérnék egy halat meg egy macskát, hogy másszanak fára.
Nem hiszem, hogy a halnak menne… Minho is ilyen. Jó, lehet, hogy ez most kicsit
nyersnek tűnik, de be kell ismerned, hogy ő az egyetlen pótolható tag.
Lehet, hogy bunkón hangzik, de így
van. Jó, nem akarom őt kipaterolni a bandából, de Minho tényleg visszafoghatná
magát, és díjaznám, ha belátná, hogy én vagyok a jobb.
Nemsokára azonban valami olyan
dolog történt, ami egy utolsó rúgás volt. Te is tudod, hogy miről beszélek, én
is tudom, hogy miről beszélek, de ha esetleg ötven év múlva (Te jó ég, akkor
már hetven éves leszek!) el akarom olvasni, vagy csak kézbe kerül, akkor lehet,
hogy már nem fogok emlékezni bizonyos dolgokra… bár erre biztosan. Hiszen ez
volt életem legrosszabb napja. Mert szerettem, szeretem, és szeretni fogom Choi
Minhot, míg világ a világ.
Szóval,
otthon voltam a fiúkkal. Jinki filmezett, én tanulgattam, Jonghyun bóbiskolt a
fotelban, Key pedig csatlakozott a leaderhez. Tényleg mindenki megvolt. Éltünk,
és virultunk, egészen addig, amíg haza nem jött Minho. Music Core forgatáson
volt, és egész idáig nyugiban ültünk. Key kutyusai azonban egyből farok csóválással
jelezték Minho érkezését. Ösztönösen összehúztam magam a kanapén, ami a
többieknek azonnal feltűnhetett.
Onew
leállította a filmet, Jonghyun felkelt, Key pedig védelmezően elém állt.
-
Szia – köszönt a vezető, mikor belépett ő. Kicsit meg volt izzadva, arca
gondterheltnek tűnt, és normális esetben odajött volna hozzám, hogy
megcsókoljon, utána leült a kanapéra, az ölébe húzott, a derekamat átölelve
pedig mesélni kezdett a műsorról. Ez egészen addig ment, amíg be nem jött a
szólóalbumos dolog. Igen, még Naeun alatt is megtartotta ezt a szokását.
Csak
mostanában nem csinálta. Zavart, és bántott, de nem tudtam mit tenni a dolog
ellen.
-
Sziasztok – komoly hangja volt, ami eleve megijesztett. Azonban, mikor
tekintete találkozott az enyémmel, és a szemembe nézett, tényleg félni kezdtem.
Szinte megigézett a szemeivel – Taemin-ah, beszélnünk kell. Kettesben,
négyszemközt.
Megremegtem.
Félve pillantottam körbe.
-
Legyetek itt kinn, mi bemegyünk a szobáinkba – Key a szavaihoz híven azonnal
felpattant, és Onewt karon ragadva berohant a Jonghyunnal való közös szobába. A
párja is utánuk ment, így tényleg csak kettesben maradtam vele. Igazából
rettegtem tőle. Bár mást jobb volt a helyzetem, mint legutóbb, Minho simán
megverhet, ha nagyon akar, és nem tudnék ellenkezni. Ennek az volt az
elsődleges oka, hogy kiskorában megtanulta kifejleszteni a néma gyilkolást. Nem
túlzom el, tényleg nagyon sok gyereket szadizott anélkül, hogy az megmukkant
volna.
Nem
azért, mert nem akart megszólalni, hanem mert nem tudott.
-
Mit szeretnél mondani? – jobban összehúztam magam, de sajnos ez volt a maximum.
Szemeimmel láttam, amint leült velem szembe a fotelba. Nagy szemeivel
végignézett rajtam, és szinte éreztem, hogy kicsit hülyének nézett. Jó, kicsit nagyon.
-
Te mi a ló tüdőt művelsz? – kérdezte döbbenten. Felsóhajtottam, és félénken
elengedtem magam. Először csak felpillantottam, aztán kicsit engedtem a
testtartásomon. A lábaimat letettem a földre, kezeimet hagytam magam mellett
elernyedni. Sőt, kicsit ki is húztam a hátam, így máris nyugodtabbnak, és
határozottabbnak tűntem. Pedig egyik sem voltam. Féltem Minhotól, féltem attól,
amit tenni fog velem. Féltem, hogy bántana, hogy szadizna.
-
Bocs, kicsit… félek… - nyögtem ki ezt a három szót. Tudom, hogy ezzel lovat
adtam alá, ugyanis ha valakitől félsz, akkor pont nem az a cél, hogy el is
mondd neki. Az inkább egy ösztönzést ad neki arra, hogy jobban csinálja azt,
amit. Elvégre ő élvezi a kínzást, a te kínzásodat, de már kimondtam azt, amit
ki kellett mondanom. Félve néztem a nagy, mélybarna szemeibe. Minho haragudott
rám, kigúnyolt, bántott, szadizott, húzta az agyam, de mégis szerettem. Elvégre
ő volt az első szerelmem, az pedig sosem múlik el. Úgy meg főleg nehéz, ha
alapból együtt laksz vele.
-
Bocsánatot szeretnék kérni. Nem akartalak megütni, kicsit elborult az agyam és
olyat tettem, amit nem kellett volna. Bocsánat – a végén sóhajtott egyet.
Kellemesen csalódtam benne, és eléggé meg is lepődtem. Minhoból most mindent
kinéztem jelen pillanatban, csak azt nem, hogy bocsánatot kér. Hirtelen nem is
tudtam, hogy mit válaszoljak neki. Bocsássam meg a tettét? Vagy ne?
Kicsit
vacilláltam. Féltem tőle, és féltem elmondani, hogy nekem mennyire rosszul
esett a pofon.
-
S-semmi… semmi baj – dadogtam össze-vissza. Na jó, ez már érdekes volt, főleg,
hogy nem is azt akartam mondani, mint amit mondtam. Igenis, haragudtam Minhora,
és kegyetlen volt az, amit tett velem féltékenységből.
-
Akkor megnyugodtam – sóhajtott kicsit megkönnyebbülten.
-
Ennyi? – kérdeztem döbbenten. Ugye nem ezért zavart be mindenkit a szobába?
-
Természetesen nem, csak ezt szerettem volna tisztázni elsőként – válaszolta, és
éreztem, hogy megállt bennem a levegő. Gonosz volt, elvégre most hirtelenjében
tényleg nem tudtam, hogy mit szeretett volna közölni velem. Elvégre, lehet,
hogy most békültünk ki, nem? Reményteli szemekkel néztem rá, de sajnos ez nem
hatott. Minho felsóhajtott, és éreztem, hogy majd most jön a baj. Megijedtem
tőle, a helyzet ugyanis egyre komolyabb lett, és egyre jobban éreztem, hogy
valami olyan dolgot akar mondani, amit nem kellett volna. Azt hiszem, nem most
mondom el neki, hogy jelentkeztem egy másik műsorba is, amiben megint csajozni
fogok, bár eddig még semmi sem biztos. Azt hiszem, megver, felpofoz, és kivág
az erkélyről. Mondjuk, még nagyon sokat kell rá várni, mire elkezdődik, addigra
már az albumom is meglesz szerintem.
-
Mindent értek – biccentettem. Minho a szemeimbe nézett. Még akart valamit
mondani, és ez megijesztett.
-
Taemin-ah, ez így nem mehet tovább – felsóhajtott, azt követően pedig két kezét
a szája elé tette ketrecként. Huh, ezt nm tudom most hirtelen másképp
elmagyarázni, de remélem, érted, hogy mire gondolok. Mint amikor valaki
belelehel a tenyerébe, hogy melegen tartsa azt, vagy nem is tudom. ÁÁ, ezt
ilyen idegállapotban nem tudom elmagyarázni!
-
Mire célzol ezzel? – a szemeim összeszűkültek, és összeráncoltam a homlokom.
Jelen pillanatban nem érdekelt, hogy mit fogok kapni a sminkesektől.
-
Figyelj, nem tudom, hogy mi lett velünk, de romba dőlt a kapcsolatunk. Túl
fiatalok voltunk, Kölyök, mikor ezt elkezdtük, és elhibáztam azzal, hogy
egyáltalán összejöttem veled. Ne értsd félre, a legjobb éveim voltak, de ez… ez
nem megy. Felnőtt férfi vagy, kezdenek érdekelni a lányok, vagy más fiúk, élni
akarsz, és a körülményekhez képest szabad lenni. Ebben azonban meggátollak, és
mivel annyi minden történt már, azt hiszem, ideje elengednem téged. Mi nem
illünk össze, csak túl sokat volunk összezárva. Megváltoztál, Taemin-ah. Lehet,
hogy kívülről egy csodálatos, szexi, és tökéletes fiú lettél, azaz férfi, de
sajnos a belsőd is megváltozott, és én a kicsi Kölyköt szeretem, akit meg tudok
védeni, aki cukin bújik hozzám, aki kicsi. Érted? Már független felnőtt vagy,
nincs rám szükséged, és éppen ezért érzem úgy, hogy ennek itt és most vége –
végig a szemeimbe nézett. Rezzenéstelen arccal nézte végig, amint a szemeimben
könnyek gyűltek össze, és ahogy lassan lefolytak a könnycseppek.
-
Hyung, nem hagyhatsz el, szükségem van rád – suttogtam, de nem hatott. Hiába
mondta, hogy még szeret, tudtam, hogy nem volt igaz. Hazudott, mert neki a
gyerek tetszett, nem én. És ezt most bevallotta. Sírva rohantam ki a
nappaliból, be az egyik szobába, és zokogtam. Valaki magához húzott, átölelt,
és hagyta, hadd sírjak a vállán. Onew volt az, megismertem az illatát. Arcomat
a vállába fúrtam, hogy biztonságban érezhessem magam.
-
Szakított velem. Kidobott – zokogtam, de ő csak ölelt, és azt hiszem, hogy ez
jót tett nekem.
Nos, így történt ez a szakítás.
Tudom, a bunyó rosszabb volt, de inkább verjen agyon, mint még egy ilyen.
Elvileg férfi vagyok, vissza tudok ütni, ebben igaza volt Minhonak.
Hogy mi történt ezek után? Nos,
összeomlottam, egész nap sírtam, és még a menedzser sem tudott kiimádkozni a
szobából. Minho átköltözött az egyedüli szobába, Jongkey együtt aludt, Jinki
meg beköltözött mellém. Persze, széttoltuk az ágyakat, de így is különös volt.
Persze, azt hiszem, rossz értelemben. Szerettem volna Minhot magam mellett
tudni, de nem lehetett. Talán emiatt mindenkit elutasítottam magam körül. A
színpadon, meg a műsorokban jópofiztam, de amúgy senkit nem engedtem rendesen
közel magamhoz. Ekkor jött az újabb ötlet. Egy olyan zseniális kreálmány, amely
a világon nincs még egy. Ráadásul egyenest a menedzser mondta ezt!
Nos, ugyebár ezt még nem biztos,
hogy mondtam, de járnak hozzánk pszichológusok. Ez elsősorban azért van, mert
túl vagyunk hajszolva, távol a családjainktól, magánéletünk nulla, meg egyéb ilyenek,
és ahhoz, hogy ne kapjunk idegösszeomlást, meg hasonlókat. Nos, a zseniális
menedzser szólt az én pszichológusomnak, hogy kezdjen velem valamit. Egyébként
pont öt van, és ezt majdnem csak mi engedhetjük meg magunknak. A többi bandában
általában kettő-három emberen osztoznak a dokik, de a mieink már szintén
kezdenek megkattanni tőlünk, meg az F(x)-től, mert kettő ott van, három meg a
Super Juniornál is tevékenykedik. Megjegyzem, biztos utálják már a munkájukat,
a SuJu-ból ugyanis folyton váltakoznak a dokik. Érdekes, nem?
Hogy mi volt a pszichológusom
reakciója?
Megvett nekem egy naplót, kulccsal,
meg pici lakatocskával, a kezembe nyomta, és azt mondta, hogy kezeljem
barátomként, írjak le mindent, mert ő sosem fogja visszamondani senkinek. Ettől
függetlenül persze rendszeresen beszélget velem, elmondom neki minden bajomat,
ő meg homofób létére igyekszik teljes mértékben megérteni engem. Persze,
tisztában van azzal, hogy a banda nyolcvan százaléka meleg, de tulajdonképpen a
nem idolok között szinte alig vannak olyanok, akik a saját nemüket kedvelnék.
Vannak, csak kevesen.
Szóval, így lettél te, kicsi
naplóm, remélem, tetszett neked ez a nosztalgiázás. Innentől kezdve mindig
elmesélem, hogy mik történtek, mi van az Ace-szel, mert ez lesz az albumom
címe. Ace, mint Choi Minho, kinek ez a dal, nem is, kinek ez az egész album
szól. Innentől megkezdődnek az újabb veszekedések, meg minden egyéb. Jó, nem
látok a jövőbe, de tudom, hogy ez lesz. Hogy honnan? Mert Minho részéről ezzel
még közel sincs vége mindennek, Onew ki fog állni mellettem, Jonghyun Minho
oldalán lesz, Key meg az enyémen. A háború még csak most fog megkezdődni, és
lehet, hogy a SHINee már sosem lesz olyan fényes, mint volt.
Szia *-*
VálaszTörlésTaemin nekem tenyleg nagyon-nagyon furcsa. Alapbol ahogy a naplohoz "beszel"..nekem itt is latszik ez a nagykepuseg. Orulok, hogy Taemin ennyire sikeres ember, de nem tetszik az, ahogy a szerelmerol "beszel". A pofonos dolognal o is hibas volt, megis Minhora akarta kenni az egeszet. Oke, eleg Taebol mert mar nekem esik rosszul a velememyem rola.xd
Minho tenyleg megvaltozott, emiatt meg is lehet erteni Taemint.
Huh, a szakitast en teljesen mashogy kepzeltem el. Azt hittem, hogy veszekedesbol fog kiindulni az egesz. Ennek ellenere pozitivan csalodtam. Igazabol tetszett ez a szakitas, mert vegre nem uvoltoztek egymassal. Igazabol Minho ervei nagyon logikusak voltak, szerint sokan dontenenek a szakitas mellett egy ilyen kapcsolatban. Nem hittem volna, hogy Taemin sirni fog..ezzel megleptel! :) De orulok, hogy mutatott vegre egy kis erzelmet Minho irant a sirassal.
Nagyon kivancsi vagyok, hogy mikent fognak telni a napjaik. Abba mindenesetre biztos vagyok, hogy meg hosszu ut all a kapcsolatuk elott.
Koszonom, hogy olvashattam, nagyon jo volt! <3 :)
Szia ^^
TörlésElőször is köszönöm a komit ^^
Taemin tényleg kicsit furcsa. Hát, a naplóötlet nem jött be neki, és mivel "barátként" kell kezelnie, ezért igyekszik úgy is beszélni vele, mintha a barátja lenne. Igen, az ő szemszögéből ő az egyértelmű áldozat, hiszen ő nem lehet hibás ahhoz túl tökéletes -szerinte- . Minho igazából csak az album bejelentése után lett ilyen köcsög, de erről majd lesz részletesebb információ is a későbbiekben.
A szakítás szerintem is szép lett ^^ Taemin meg szereti Minhot, csak már túlságosan hozzászokott ahhoz, hogy bármit tesz, Minho megbékél. És ez most úgy jött ki, hogy mégsem igaz az elmélete.
Köszönöm, hogy írtál, sietek az új résszel. <3
Aigo, Tae meg mindig nem a szivem csucske de meg tudom erteni es szinte nekem fajt a szakitas:'(
VálaszTörlésIstenem de rossz lehet most es.ezzel nem csak a 2min rombolodik de a Jongkey is es azt sem tudom.Onew meddig fogja birni:/
Nagyon tetszett bar szomoru volt:(
Igen, ha a banda egyik tagja szenved, akkor a többi is, ez már csak így meg, Onewnak meg kitartást ^^
TörlésÖrülök, hogy hatásosra sikerült ez a fejezet, és annak is, hogy tetszett. Köszönöm, hogy írtál :*
Chhh nem is tudom, hogy most kinek az oldalán álljak. Minho durva volt, de Taemin megszólalása arról, hogy Minho tehetségtelen a bandában meg pótolható az túlzás volt. Leszakad a pofám hogy képes volt ilyet mondani arra a személyre, akit elvileg szeret. Minhot is megértem kicsit, de lehet csak azért, mert Taemint alapból nem kedvelem. Jjongon nem lepődtem meg, higy ki mellé fog állni, ahogx Keynél sem. Onew meg alap, hogy kit véd.
VálaszTörlésNagyon kíváncsi vagyok mi lesz a többi részben. Imádom még mindig nagyon <3 <3
Hát valahol mindketten hibásak, ez igaz. Reméljük, ezzel nagyjából letudják a veszekedéseket ^^
TörlésHát, mondjuk én sokat gondolkoztam azon, hogy Keyt ki mellé állítsam, mert Minho a gyerekkori haverja, de Taemin meg a "gyereke" úgyhogy vele kicsit nehezebb dolgom volt, míg Onew meg Jonghyun már eleve ki volt találva.
Hidd el, még én sem tudom, hogy miket akarok írni ^^"
Nagyon örülök, hogy tetszik, és hogy szakítottál rá időt :*
Sietek az új résszel