2015. augusztus 24., hétfő

3. Bejegyzés







Szia, Napló!

Igazából halványlila gőzöm sincs arról, hogy ma mit fogok beléd írni, mert olyan szinten nem történt semmi, hogy az elképzelhetetlen. Semmi, ismétlem semmi! Minho kerül, köszön, és ezzel mindent letud, nem hagyja, hogy odamenjek hozzá, hogy beszélgessünk, meg semmit. Jonghyun teljes mértékben mellette áll, Key meg mellettem, úgyhogy mostanában ők sem beszélnek sokat. Onew meg alapjáraton néma, úgyhogy megvan a csapat. Már tényleg nem ragyogunk, és ez elkeserítő. Kainak is feltűnt.
Pont ma találkoztam vele, mert éppen az SM Entertainment falain belül bóklásztam papírokat aláírni. Unottan mentem be az épületbe. Valamiért elment a kedvem az egész szólóalbumozástól. Ha ez nem jött volna képbe, akkor sokkal jobb lett volna minden. Talán még járnánk Minhoval. Itt elkeseredtem. Minden a boldog kapcsolatunkra emlékeztetett. Úgy tényleg minden…
Ahogy elsétáltam a büfé előtt, eszembe jutott, hogy mennyi kaját vett nekem titokban, majd a mellette levő kávéházban eltöltött pillanatok, ahogy sütit ettünk, és általában több került az arcunkra, mint a szánkba, mert mindig elkentük egymáson.
- Egy csokis muffin-t kérek – sóhajtottam, és mikor megkaptam a süteményemet, fizettem. Odalépegettem az egyik asztalhoz, fáradt, unott és depressziós voltam. A csoki csokival pedig rontott a helyzeten, holott boldogsághormonokat tartalmaz. Már ez is Minhora emlékeztetett. Ő nagyon imádta mindig is a csokit, meg a csokis dolgokat. Egyszer megevett hat gombóc csoki fagyit. Oké, én is sokat eszem, meg ettem mindig is, de a hat gombóc fagyi kiakasztott. Főleg, hogy az eset télen történt. Ja, újabban csoki fagyit sem fogok enni. Csak némán bámultam a kaját, és szerintem már a második falatot fél órája rágtam. Így is időmilliomos voltam, mert csak délutánra kellett volna beérnem, de minek maradtam volna otthon, abban a hangulatgyilkos övezetben? Mindenki olyan bunkó volt mostanában…
- Mi a baj, Macicica? – Sulli mosolyogva ült az asztalhoz. Gondolom, nem kell bemutatni Choi Minho középiskolai csaját, akit mindenki „Vörös Ördögnek” hívott, esetleg „Mrs. Choi Minhonak”, nem is beszélve a pletykáról, miszerint ők már házasok voltak, és Jinri neve nem is Choi Jinri, igazából, hanem valami teljesen más. Egyébként járt Onew-val is egy ideig, de mikor beindult a SHINee, akkor ez az egész abbamaradt. Jinki és Sulli békésen elváltak (inkább szakítottak, mert nem voltak házasok) , de továbbra is megmaradt a jó viszony, főleg az F(x) debütálása után.   
- Te mindig feltűnsz a semmiből, ha valakinek kell valami – szomorúan rámosolyogtam, mire megpaskolta a vállam. Ez Jinri-nyelven annyit jelentett, hogy tudja.
- Pontosan – kacsintott, de arcáról azonnal lelohadt a mosoly – Taemin oppa, mi bántja a lelked?
Nem akartam panaszkodni. Oké, tudtam, hogy Sulli megért, de most mondjam el az igazat? Igen, azt hiszem, hogy az lenne a legjobb. Sulli rendes lány volt, megértette a dolgokat, így tényleg az igazság mellett döntöttem.
- Szóval… lesz egy szólóalbumom – kezdtem bele, mire Sulli szemei felcsillantak. Nos, ő legalább tudta értékelni a tehetségem.
- Jajj, hadd gratuláljak – vigyorgott, de ismét elkomorodott. Túl hamar, Sulli! Ismersz engem! – Tovább. Gondolom, nem emiatt vagy elkeseredve.
- Ja, hát, tényleg nem… igazából, Minho dobott – nyögtem ki elkeseredetten. Hirtelen az a muffin sem kellett. Sulli szemei elkerekedtek.
- Mert? – kérdezte döbbenten.
- Mert féltékeny volt arra, hogy Kaival leszek az albumon, és nem vele. Azt hiszi, megcsaltam, úgyhogy szakítottunk – itt könnyezni kezdtem. Olyan volt, mint egy rémálom, és fel akartam kelni azonnal. Minho nélkül már nem is voltam az, aki.
- Hú, sosem hittem volna, hogy pont Jongin miatt szakítotok. Jó, azt mindig is tudtam, hogy nem kedvelik egymást Minhoval, de akkor is… - Sulli teljesen elképedve nézett a szemeimbe. Biztos segített volna nekünk, de nem tudott, ugyanis nyári szabadságra ment, vagy mire. A lényeg az volt, hogy fontolgatta azt, hogy kilép az F(x)-ből, és gondolkozási időt kért. A vállalat pedig szívesen dolgoztatta tovább a lányokat. Állítása szerint az F(x) csak azért kellett, hogy legyen a SHINee-nak egy testvérbandája, pontosan úgy, mint a Super Juniornak meg az EXO-nak az SNSD. Nos, nekünk meg a TVXQ-nak ott volt az F(x), de Kim Youngmin meg is mondta, hogy ez a banda meg fog szűnni, amint lehet. Nos, úgy néz ki, hogy össze is hozták ezt az alkalmat, ugyanis újabban egyre többször látok itt négy Rookie-t.
A Rookie-k, azok a tanoncok, ugyanis a Tehetségek Iskolája sajnos megszűnt. Most már tényleg meghallgatások vannak, meg külön gyakornoki órák. Elég pocsék lett, nem? Nos, a lényeg a lényeg, hogy szerintem itt alakulóban van egy banda. Jelen pillanatban négy lányt látok folyamatosan ide-oda szaladgálni, ráadásul az egyik különösen ismerős volt nekem. Le mertem volna fogadni, hogy ismertem valahonnan. Mindegy, annyira azért nem érdekelt, csak ismerős volt az arca.
- Igazából én se, de ez a szakítás már nagyon benne volt a pakliban. Naeun idejében robbant ki az első komolyabb nézeteltérésünk. Valamiért féltékeny volt, aztán ez fokozódott – magyaráztam. Sulli bólintott.
- Figyelj, szívesen segítenék, de nem hiszem, hogy tudok. Ez a kettőtök harca, nektek kell megvívnotok. De biztos vagyok benne, hogy ha együtt kell lennetek, akkor együtt is lesztek. Ha nem, akkor meg találtok mást – magyarázta lelkesen, de én felsóhajtottam. Nem ő volt az én helyzetemben – Figyelj, tudom, hogy pofázni könnyű, de szerinted én ezeken nem mentem át? Ugyanúgy voltam már szerelmes… Minho pedig biztosan szeret téged, csak most ez a kapcsolatotok hullámvölgye. Ne aggódj, még van esélyetek.
Halványan elmosolyodtam.
- Lehet, hogy igazad van. Köszönöm. Kicsit jobb – sóhajtottam fel a végén. Nem volt jobb, de nem akartam Sullit megbántani.
- Esetleg szervezhetnél Minhonak valami helyes kis randiszerűséget. Biztosan örülne neki. Vagy nem is tudom… de szerintem még nincsen minden veszve. Szeret téged, nem fog egyik napról a másikra megutálni – tovább folytatta a gondolatmenetét, amit érdeklődve hallgattam. Valóban igaza volt, talán még nem hűlt ki teljesen ez a kapcsolat. A baj csak az volt, hogy nem egyik napról a másikra utáltuk meg egymást, hanem lényegesen több idő telt el, és a tűz pedig fokozatosan hűlt ki. Már csak a parázs maradt, amivel újra lángra lehet talán lobbantani azt a régi tüzet. Hiányzott Minho közelsége. Hiányzott az ökörködése, a mozdulatai, a sok kedves szava.
- Majd még meglátom, de köszönöm a segítséget, lehet, hogy megpróbálok minden tőlem telhetőt – mondtam. Ezek után Sulli felpattant, mellém jött, és megölelt.
- Sok sikert nektek, aztán nehogy csalódjak bennetek, kicsi galambjaim – gyengéden magához szorított, ami nagyon jól esett nekem. Ha már Sulli is a kapcsolatom megmentéséért szurkol, akkor biztos van valami a dologban.
- Köszönjük, te meg pihenj jól – megveregettem a vállát, mire elengedett. Megköszönte aztán lelécelt.  Csend lett. Megint. Ismételten kettesben maradtam a sütivel, amely csak nézett rám, mintha Minho lett volna. Szinte bűntudatom volt már az egész miatt. A We Got Married, a szólóalbum, sőt, a The Heirs is felkavarták az életünket. A The Heirs egy műsor volt, aminek a kabaréváltozatába kértek fel engem. Az elején jó mókának ígérkezett, egészen addig, amíg nem Naeun volt a kijelölt partnerem. Amint őt megkaptam, rögtön abbahagytam az egészet.

- Szóval, ez így nem lesz jó – a rendező dühösen masszírozta az orrnyergét. Egyből elengedtem a lányt, aki kicsit megkönnyebbült. Valamiért nem voltam az esete… különös…
- Valami baj van? – kérdezte izéke… elfelejtettem a nevét, így csak Izéke marad, pedig szegény híresség ugyanúgy, mint mi.
- Egyszerűen nem illetek össze. Már megbocsáss, de ez pocsék így. A nézők nem fognak titeket cukiknak gondolni. Jöjjön hát a B-terv. A lány Naeun lesz – jelentette ki kicsit ingerülten, mire azonnal fel is bukkant a fruska. Oké, cuki csajszi volt, nem azért mondtam, de eléggé rám kattant újabban. Folyton hívott, üzengetett, sőt, egyszer már Keyt is felhívta, hogy adja át az üzenetét. Mindig találkozni akart, és sajnos nem igazán sikerült neki megértenie, hogy mást szerettem.
- Ki van csukva – jelentettem ki határozottan. A menedzser azonnal felkapta a fejét, és felém jött. Tudta, hogy allergiás lettem a csajra a We Got Married alatt.
- A közönség imádott titeket.
- Igen, de én nem szerettem, és nem fogok jó pofizni. Párkapcsolatban élek – morogtam, de persze ezzel senkit nem hatottam meg.
- Tíz perc szünet – sóhajtott a rendező, és ki is ment. Naeun persze egyből odajött hozzám balhét csapni. Teljesen logikus…
- Ez mi volt? – kérdezte dühösen.
- Nem akarok veled dolgozni, már így is omlik össze miattad az életem. Végre békét akarok, hogy a párom ne legyen féltékeny, mert szeretem őt, és ő is szeret engem. Szóval kopj le, kérlek – magyaráztam, de így is sokat kellett dolgoznom azért, hogy ne verjem agyon. Már kezdett hanyatlani a kapcsolatom, de még nem volt olyan borzalmas.
- Nem értelek, a műsorban olyan romantikus voltál. Meg amúgy is, a médiai források szerint még sosem volt barátnőd, max a debütálás előtt – Naeun szúrósan nézett a szemeimbe, ami kicsit irritált. Láttam azt, hogy mennyire kétségbe volt esve, meg azt, hogy ez mennyire fájt neki. Valószínűleg szerelmes volt belém. Na, ez már érthető…
- A műsorban színészkedtem, a párom meg titok. A rajongóknak nem kell tudniuk róla – tökéletes visszavágás level Taemin. Tényleg. Naeun kicsit elkeseredett, ami miatt megsajnáltam őt.
- Legalább csinos? – kérdezte szomorúan.
- Az. Mármint… nem mondhatni, hogy nagy mellei vannak, meg hosszú haja, de szerintem elképesztően néz ki.
- Tehát pontosan különbözik az ideálodtól, tekintve hogy a nagy mellű, nagy szemű, hosszú hajú, vékony fehér lányokat szereted – fürkészően a szemembe nézett. Vajon miért mondtam ezt? Mert Koreában nem igazán volt ilyen lány. Természetesen nem ilyen volt az ideálom, Minho meg amúgy is tökéletes volt mellek meg hosszú haj nélkül.
- Nem sok választja el egy fehérbőrű, nagy szemű, nagymellű, hosszú hajú lánytól. Csak rövid a haja, kicsik a mellei, és ázsiai – azt már nem mondtam hozzá, hogy fiú is – ráadásul nagyon szeretem.
Naeun szúrósan nézett a szemeimbe.
- Csak kitaláltad őt, mert félsz egy kapcsolattól – morogta. Esküszöm, hogy az igazat mondtam! Az illető pontosan olyan volt, mint amilyennek leírtam. A menedzserre néztem, hogy segítsen, aki szerencsére vette is a jelzést, és egyből mellettem termett.
- Naeun-sshi, Taemin-ah valóban kapcsolatban él, kérem, értse meg, hogy ő így boldog – a hangja higgadt volt, és kedves. Ezzel Naeun pedig felfogta, hogy nem őt szerettem, hanem valaki mást, aki történetesen Minho volt. Nagyon hálás voltam a menedzsernek a mentésért.

Ahogy erre visszagondoltam, megint elszorult a szívem. Naeun egy csinos lány volt, de mégis elküldtem őt Minho miatt. Mert szerettem azt a lükét. Minho túl tökéletes volt nekem, és még Emma Watson-ra se cserélném le. Hiába volt az a pofon, szerettem őt. Teljes szívemből, és sajnáltam azt, amit tettem. Talán tényleg bocsánatot kellett volna kérnem tőle. Talán tényleg én voltam a hibás az egészben, még akkor is, ha Onew meg Key is az én pártomat fogták. Minho még sosem viselkedett így, és talán túl messzire mentem. Ő eleve ellenezte ezt a szólóalbumot, de nekem erőltetnem kellett. Miért bántottam ennyire azt az embert, akinek a jövőmet köszönhettem? Miért kínoztam őt, és miért nem érttettem a szóból? Ő elmondta, hogy nem érdekli a dolog, de dicsérte a tehetségemet, mindig büszke volt a hangomra, még akkor is, amikor mutáltam. Minho mindig kitartott mellettem, mindig segített, amikor csak tudott, ha rossz kedvem volt, felvidított. Vele volt az első komolyabb csókom, az első együttlétem, és ő volt az elsődleges önbizalom építőm. Ha nem lett volna, akkor én sem itt tartanék, csak ábrándoznék, hogy milyen jó lenne énekesnek lenni. Meg őt felvették a vállalatba, már megkapta az együttest, járt hangképzésre, emellett rengeteget sportolt, sőt, elit táncklubba is ment. Ő tett valamit azért, hogy idol lehessen. Az új főnök utálja őt, mert átlagos a hangja, ezért ha bele roskad is, de mindent tökéletesre csiszol magán. Addig edzett, amíg nem lett izmos, addig gyakorolt el minden drámát, amíg nem azonosult a karakterével, addig tanulja a tánclépéseket, amíg nem tökéletes. Volt, hogy hajnali háromkor esett haza, mert addig táncolt, de olyan is volt már, hogy éjszaka bennmaradt, és a sok próba után elaludt a földön. Mindig küzdött az elismerésért, mindig gyakorolt, hogy ne legyen ő a nélkülözhető tag, mindig mindent elvállalt, hogy megkedveljék őt, de emellett mindenkinek a támasza, ha valaki kedvtelen, máris felvidítja, vagy megpróbálja, ráadásul mindenkivel jóban van. A takarítókat is névről ismeri, valamelyiket tegezi is, a karbantartókkal együtt szokott kártyázni, sőt, egyszer adogatta a szerszámokat, és az olajt, a végén meg retkesen esett be a táncterembe, egy perc késéssel. Erre a tánctanár leszidta, hogy ilyen nem létezhet, hogy késik. Ez az ember egy angyal volt, vagy bármi, de nem ember. És én őt neveztem szívtelen, tehetségtelen, utolsó senkinek. És tűrte. Nem zavarta, egészen addig, amíg szóba nem került Jongin. Az egyetlen ember, aki komoly ellenfélnek minősült a számára.
- Miért ülsz itt úgy, mint egy bánatos bálna fos? – egy ismerős hang csapta meg a fülem, mire azonnal felpillantottam. Az emlegetett szamár volt az, Kai, azaz Kim.
- Csak… hiányzik – motyogtam magam elé. Most erre mit mondhattam volna? – Rosszul érzem magam miatta. Nem érdemelte meg azt, amit tettem vele.
- Nem értelek, hyung – Jongin leült velem szembe – albumod lesz, szólóban debütálsz. Egy istenverte tehetség vagy. Egy kiválasztott. Minho meg féltékeny, amiért ő nem te. Nem lehet mindenkinek olyan hangja, mint neked. Helyes vagy, tehetséges és ismert. Megérdemled azt az albumot. Egyértelmű, hogy izgatott voltál, de ő az utadban volt. Meg akart akadályozni. Nem akarta, hogy kiemelkedj, mert azzal csak azt bizonyítod, hogy jobb vagy nála. Ő meg féltékeny, mert nem Lee Taemin. Jól néz ki, aztán ennyi. Te meg tehetséges is vagy emellett, szerinted nem féltékeny? Ha visszamondod az albumot, akkor lehet, hogy vele leszel, de elszúrod az életed lehetőségét. Ezt akarod? Még van esély visszalépni, a rajongók semmit nem sejtenek. Lesz Minhod, de bukik a karriered. Bukik a tehetséged, mert most van esélyed szárnyra kapni. Ugyanolyan SHINee tag maradsz, csak te egzotikusabb vagy – igazán meggyőzően beszélt, és igaza volt. Tényleg nem véletlenül választhattak ki, hiszen én is megdolgoztam a sikerért, csak én másképp. Miért ne élvezhetném ennek a böjtjét? Minho színészkedik és műsorvezető, Jonghyun dalszöveget ír és rádiózik, Key színpadon színészkedik, Onew meg mindenben akar szerepelni. Akkor miért én legyek a nyomi, aki semmiben nem emelkedik ki?
- Lehet, hogy igazad van – bizonytalanul meredtem rá, és nem tudtam dönteni. Lehet, hogy igaza volt, de én ezt nem egészen így éreztem. A SHINee minden tagja megérdemelt volna egy szólóalbumot ennyi erővel. Még Minho is.
- Szerinted miért kap egyre kevesebb részt a dalokban? Mert tehetségtelen. Mert énekelni nem tud, Key meg jobban rappel nála.
Teljesen logikus volt, és hittem neki.  
Tényleg okkal választhattak ki engem, nem pedig tomboláztak… gondolom…
- Ettől függetlenül szerelmes vagyok belé, csak… csak valahogy nem megy… miután szakítottunk, egyszerűen nem tudok a közelében lenni, és nem azért, mert eltaszít, hanem mert nem megy. Egyszerűen bűntudatom van, még akkor is, ha az igazat mondtam. Talán a kegyes hazugsággal többre mentem volna…
- Hülye vagy, hyung! Mindig az igazat kell mondani, ha nem teszed, akkor később amúgy is kiderül, akkor meg rosszabb lesz, nem?  - egy kedves mosolyt küldött felém, így kicsit bátrabban álltam a dolognak. Talán igaza volt. Talán tényleg így kellett lennie. Meg amúgy is, ha Minho szeret, akkor megbocsájt. Az albumom meg biztos tetszeni fog neki, bár még messze van.
- De – bizonytalanul pislogtam rá. Igazából féltem a reakciótól, meg úgy umblokk mindentől. Féltem elmondani Kimnek, hogy én szeretem a páromat, mindennek ellenére is. Pontosabban: a VOLT páromat.
- Na, ez a beszéd! – kacsintott, a tekintete pedig a muffinomra tévedt – azt még megeszed?
- Nem – ráztam meg a fejem. Elment az étvágyam a csokitól.
- Megkaphatom? – reményteli szemekkel nézett rám. Igen, Jongin is imádta a csokis muffin-t, nem is értem, hogy miért nem lettek legjobb barátok Minhoval. Mind a kettő csokit eszik csokival.
- Már ettem belőle – figyelmeztettem, de szerintem egészen észrevehető volt – de ha nem zavar a nyálam, akkor a tied lehet.
- Már megszoktam – nevetett fel. Még mielőtt ez félre értenéd, csak szólok, hogy Kim az én szemétprésem. Akármit meghagyok, ő azt megeszi, ezért mondta. Nem csókolóztam vele soha, és nem is fogok!
De természetesen a sors ördöge azonnal felbukkant, Kim Jonghyun néven. A csapattársam csendben leült mellénk. Fasza, hallotta az utolsó két szót.
- Szia – köszönt Jongin meglepetten.
- Szevasztok. Nem baj, ha csatlakozom? - ártatlan szemekkel nézett hol rám, hol Kimre. Most remekül behúzott a csőbe, mert ha elzavarom, akkor még a végén félreérti a helyzetet, elmondja Minhonak, az meg csak jobban megutál. Már amennyiben ez lehetséges volt. Szerintem már így is kellően utált.
- Dehogy – mosolyodott el Kim. Biztos felismerte a helyzetet, és ő is rájött arra, hogy Jonghyun tulajdonképpen itt kémkedett Minho számára.
- Mi a téma? – kérdezte kíváncsian, nem mintha nem hallotta volna az egészet. Gyorsan belekortyolt a kávéjába, és várta a magyarázatot. Megint sakk helyzet. Ha elmondjuk neki az igazat, rosszul jövünk ki, ha hazudunk, akkor is.
- Tulajdonképpen a SHINee jelenlegi helyzete. Mostanában olyan kedvtelenek vagytok, nem ragyogtok úgy, mint rég – Kai egyből vette a lapot, és azonnal le is zárta ezt a kérdést, hogy Jonghyun ne tudjon kötekedni.
- Ja, ez igaz. Kicsit romban a magánéletünk – vont vállat unottan. Kicsit…
- Addig jó, amíg nem mentek szét, ezt jobb, ha tőlem tudod – kacsintott a legifjabb, ezek után teljes egészében lenyelte a fél muffin-t. Volt szája, nem mondom.
- Ja, tudom, de szerencsére a SHINee egy elég összetartó csapat, és mindent átvészelünk. Elvégre mind ismertük egymást a debütálás előtt is – magyarázta a fővokalista, bár eléggé meg volt lepődve Kai zabálási-képességein.
- Tudom – válaszolta teli szájjal – amúgy minek köszönhetjük a látogatásod? Tudtommal nem nagyon kedvelsz engem, és amikor csak lehet, kerülsz.
- Sajnálatos módon ez így is van. Csak kávézgatni jöttem, de mivel már megittam, megyek is tovább – azzal Jonghyun felállt, és elment. Mindig ezt csinálta. A legcikisebb helyzetekben bukkant fel, leszedte az információkat, aztán arrébb állt. Ez egy kegyetlen dolog volt tőle, de talán most megérdemeltük.
- Amúgy tényleg megromlott a bandátok hangulata. Most szinte szikrázott a levegő közted meg Jonghyun között, és nem a szerelemtől – sóhajtott fel Kai. Kicsit elkeseredve bólintottam.
- Ez már csak így megy a bandákban. Ha két ember összeveszik, akkor tönkremegy az egész csapat. Nálunk már voltak kisebb csetepaték, de azokat Onew le tudta rendezni. Itt viszont nem tud segíteni. Hogy is tudna? Akkor nem kellene szenvednem…
- Nem szenvedsz! Életed lehetősége áll előtted. És ha a lehetőség kopogtat az ajtón, akkor nem Minho seggébe kell bújni, hanem kiállni, és üdvözölni őt, nem? – Jongin határozott volt, ezzel pedig engem is határozottá tett. Nagyon örültem, hogy ő volt nekem, de komolyan. Nélküle romba dőlne az életem… ennél is jobban…

Szóval, így sikerült ez a mai nap, majd megint írok beléd, ha olyan lesz. Na jó, ez még mindig furcsa, de remélem, megérted. Gondolom, azt már meg sem kell jegyeznem, hogy egyáltalán nem szólunk egymáshoz Minhoval, csak ha muszáj. Furcsa még nekem ez az elvált állapot, de talán egyszer megszokom. Most viszont megyek aludni, mert hajnali negyed három. Majd még beszélünk. Szia!

6 megjegyzés:

  1. Ah istenem egyre rosszabb a helyzet 😞
    Jonghyhun szandekosan csinalja hogy megjelenik, nem tudom de ez a mostani viselkedese picit zavar xd
    Ha Jongin igy telebeszeli Tae fejet hulyesegekkel akkor meg jo hogy a maknae ilyen 😨
    Onew meg egyem is meg ezt hiaba probalna helyretenni:(
    Minhobol pedig ki tudom nezni hogy a valosagban is ilyen segitokesz es rendes^^
    De azert megprobalhatna Taeminnel egy icipicit helyre tenni a dolgot:(
    Mondjuk Minho allaspontjat is megertem. Sulli pedig tok cuki volt:3
    Nagyon tetszett es izgatottan varom a kovit^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valahol Jongin az, aki uszítja azaz, bátorítja Taemint. Jonghyun az első évadban is megjelent, mikor cikis helyzetek voltak, és ezt most is szeretném megtartani ^^
      Igen, Minhoból én is kinézem :3 a kapcsolat még lassan alakulni fog, csak ki kell várni ^^
      köszönöm, hogy írtál, és örülök, hogy tetszett :)
      Sietek az új résszel

      Törlés
  2. Szia :)
    Sajnos csak most tudtam irni, ezer bocsanat ToT
    Vegre Taemin is egy kicsit elkezdett gondolkodni. Most egy kicsit megint szeretem, remelem visszakapjuk a regi Minnie-t, vagy csak egy kicsit belole. :3
    Kai-t most nagyon-nagyon nem szeretem (ilyen se sokszor van) Rajta teljesen latszik, hogy Minho ellen van. Lehet igaza van az albummal kapcsolatban, DE a Minho-s dolgokkal egyaltalan ninc tisztaban!
    Jonghyun-t kedvelem. Nem tudom utalni, marcsak azert sem, mert O az egyik UB-m. A lenyeg, hogy szerintem igaz baratkent viselkedik..legalabbis nem a rosszindulat vezerli, csak Minhonak akar jot :)
    Amit TaeTae mondott Minhorol..nos, vegre lathattuk hogy valojaban mit gondol a kis Picur a mindenerol. A csunya velemenye szerintem csak az idolsagnak koszonheto, az nem az igazi Minnie.
    Mindenesetre imadtam ezt a reszt is. Folytatom is az olvasast, mert kisse lemaradtam. ^^,

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Hidd el, sosem késő írni, én mindig örülök neki ^^
    Nos, Taemin kicsit kettős-gondolkodású, mert Minho mellett utálja őt, a távolban meg kedveli. Még lesznek itt dolgok, főleg, hogy egy-két dolog nagyon be van tervezve, csak iskolaidő alatt ez picit lassabban megy. Kainak is lesz benne szerepe, ne aggódj, és hol szimpi lesz, hol kevésbé ^^
    Jjongot meg én is szeretem, főleg ezeket a felbukkanásokat :3
    köszi, hogy írtál, sietek az új résszel

    VálaszTörlés
  4. Tudom, tudom nyugodtan gyilkolj meg, hogy csak most irok de nem tehetek róla. De a rész tetszett, bár Taemin már annyira depis néha, hogy még az én életkedvem is elveszi. Sulli és Kai nagyon cukik a maguk módján, mindkettőt imádom. Jinghyun meg bármekkora bunkó lesz én imádni fogom *_* nagyon jó rész volt <3

    VálaszTörlés