Szia, Napló!
Igazából halványlila gőzöm sincs
arról, hogy ma mit fogok beléd írni, mert olyan szinten nem történt semmi, hogy
az elképzelhetetlen. Semmi, ismétlem semmi! Minho kerül, köszön, és ezzel
mindent letud, nem hagyja, hogy odamenjek hozzá, hogy beszélgessünk, meg
semmit. Jonghyun teljes mértékben mellette áll, Key meg mellettem, úgyhogy
mostanában ők sem beszélnek sokat. Onew meg alapjáraton néma, úgyhogy megvan a
csapat. Már tényleg nem ragyogunk, és ez elkeserítő. Kainak is feltűnt.
Pont ma találkoztam vele, mert
éppen az SM Entertainment falain belül bóklásztam papírokat aláírni. Unottan
mentem be az épületbe. Valamiért elment a kedvem az egész szólóalbumozástól. Ha
ez nem jött volna képbe, akkor sokkal jobb lett volna minden. Talán még járnánk
Minhoval. Itt elkeseredtem. Minden a boldog kapcsolatunkra emlékeztetett. Úgy
tényleg minden…
Ahogy elsétáltam a büfé előtt,
eszembe jutott, hogy mennyi kaját vett nekem titokban, majd a mellette levő
kávéházban eltöltött pillanatok, ahogy sütit ettünk, és általában több került
az arcunkra, mint a szánkba, mert mindig elkentük egymáson.
- Egy csokis muffin-t kérek –
sóhajtottam, és mikor megkaptam a süteményemet, fizettem. Odalépegettem az
egyik asztalhoz, fáradt, unott és depressziós voltam. A csoki csokival pedig
rontott a helyzeten, holott boldogsághormonokat tartalmaz. Már ez is Minhora
emlékeztetett. Ő nagyon imádta mindig is a csokit, meg a csokis dolgokat.
Egyszer megevett hat gombóc csoki fagyit. Oké, én is sokat eszem, meg ettem
mindig is, de a hat gombóc fagyi kiakasztott. Főleg, hogy az eset télen
történt. Ja, újabban csoki fagyit sem fogok enni. Csak némán bámultam a kaját,
és szerintem már a második falatot fél órája rágtam. Így is időmilliomos
voltam, mert csak délutánra kellett volna beérnem, de minek maradtam volna
otthon, abban a hangulatgyilkos övezetben? Mindenki olyan bunkó volt
mostanában…
- Mi a baj, Macicica? – Sulli
mosolyogva ült az asztalhoz. Gondolom, nem kell bemutatni Choi Minho
középiskolai csaját, akit mindenki „Vörös Ördögnek” hívott, esetleg „Mrs. Choi
Minhonak”, nem is beszélve a pletykáról, miszerint ők már házasok voltak, és
Jinri neve nem is Choi Jinri, igazából, hanem valami teljesen más. Egyébként
járt Onew-val is egy ideig, de mikor beindult a SHINee, akkor ez az egész
abbamaradt. Jinki és Sulli békésen elváltak (inkább szakítottak, mert nem
voltak házasok) , de továbbra is megmaradt a jó viszony, főleg az F(x)
debütálása után.
- Te mindig feltűnsz a semmiből, ha
valakinek kell valami – szomorúan rámosolyogtam, mire megpaskolta a vállam. Ez
Jinri-nyelven annyit jelentett, hogy tudja.
- Pontosan – kacsintott, de arcáról
azonnal lelohadt a mosoly – Taemin oppa, mi bántja a lelked?
Nem akartam panaszkodni. Oké,
tudtam, hogy Sulli megért, de most mondjam el az igazat? Igen, azt hiszem, hogy
az lenne a legjobb. Sulli rendes lány volt, megértette a dolgokat, így tényleg
az igazság mellett döntöttem.
- Szóval… lesz egy szólóalbumom –
kezdtem bele, mire Sulli szemei felcsillantak. Nos, ő legalább tudta értékelni
a tehetségem.
- Jajj, hadd gratuláljak –
vigyorgott, de ismét elkomorodott. Túl hamar, Sulli! Ismersz engem! – Tovább.
Gondolom, nem emiatt vagy elkeseredve.
- Ja, hát, tényleg nem… igazából,
Minho dobott – nyögtem ki elkeseredetten. Hirtelen az a muffin sem kellett.
Sulli szemei elkerekedtek.
- Mert? – kérdezte döbbenten.
- Mert féltékeny volt arra, hogy
Kaival leszek az albumon, és nem vele. Azt hiszi, megcsaltam, úgyhogy
szakítottunk – itt könnyezni kezdtem. Olyan volt, mint egy rémálom, és fel
akartam kelni azonnal. Minho nélkül már nem is voltam az, aki.
- Hú, sosem hittem volna, hogy pont
Jongin miatt szakítotok. Jó, azt mindig is tudtam, hogy nem kedvelik egymást
Minhoval, de akkor is… - Sulli teljesen elképedve nézett a szemeimbe. Biztos
segített volna nekünk, de nem tudott, ugyanis nyári szabadságra ment, vagy
mire. A lényeg az volt, hogy fontolgatta azt, hogy kilép az F(x)-ből, és
gondolkozási időt kért. A vállalat pedig szívesen dolgoztatta tovább a
lányokat. Állítása szerint az F(x) csak azért kellett, hogy legyen a SHINee-nak
egy testvérbandája, pontosan úgy, mint a Super Juniornak meg az EXO-nak az
SNSD. Nos, nekünk meg a TVXQ-nak ott volt az F(x), de Kim Youngmin meg is
mondta, hogy ez a banda meg fog szűnni, amint lehet. Nos, úgy néz ki, hogy
össze is hozták ezt az alkalmat, ugyanis újabban egyre többször látok itt négy
Rookie-t.
A Rookie-k, azok a tanoncok,
ugyanis a Tehetségek Iskolája sajnos megszűnt. Most már tényleg meghallgatások
vannak, meg külön gyakornoki órák. Elég pocsék lett, nem? Nos, a lényeg a
lényeg, hogy szerintem itt alakulóban van egy banda. Jelen pillanatban négy
lányt látok folyamatosan ide-oda szaladgálni, ráadásul az egyik különösen
ismerős volt nekem. Le mertem volna fogadni, hogy ismertem valahonnan. Mindegy,
annyira azért nem érdekelt, csak ismerős volt az arca.
- Igazából én se, de ez a szakítás
már nagyon benne volt a pakliban. Naeun idejében robbant ki az első komolyabb
nézeteltérésünk. Valamiért féltékeny volt, aztán ez fokozódott – magyaráztam.
Sulli bólintott.
- Figyelj, szívesen segítenék, de
nem hiszem, hogy tudok. Ez a kettőtök harca, nektek kell megvívnotok. De biztos
vagyok benne, hogy ha együtt kell lennetek, akkor együtt is lesztek. Ha nem,
akkor meg találtok mást – magyarázta lelkesen, de én felsóhajtottam. Nem ő volt
az én helyzetemben – Figyelj, tudom, hogy pofázni könnyű, de szerinted én
ezeken nem mentem át? Ugyanúgy voltam már szerelmes… Minho pedig biztosan
szeret téged, csak most ez a kapcsolatotok hullámvölgye. Ne aggódj, még van
esélyetek.
Halványan elmosolyodtam.
- Lehet, hogy igazad van. Köszönöm.
Kicsit jobb – sóhajtottam fel a végén. Nem volt jobb, de nem akartam Sullit
megbántani.
- Esetleg szervezhetnél Minhonak
valami helyes kis randiszerűséget. Biztosan örülne neki. Vagy nem is tudom… de
szerintem még nincsen minden veszve. Szeret téged, nem fog egyik napról a
másikra megutálni – tovább folytatta a gondolatmenetét, amit érdeklődve
hallgattam. Valóban igaza volt, talán még nem hűlt ki teljesen ez a kapcsolat. A
baj csak az volt, hogy nem egyik napról a másikra utáltuk meg egymást, hanem
lényegesen több idő telt el, és a tűz pedig fokozatosan hűlt ki. Már csak a
parázs maradt, amivel újra lángra lehet talán lobbantani azt a régi tüzet.
Hiányzott Minho közelsége. Hiányzott az ökörködése, a mozdulatai, a sok kedves
szava.
- Majd még meglátom, de köszönöm a
segítséget, lehet, hogy megpróbálok minden tőlem telhetőt – mondtam. Ezek után
Sulli felpattant, mellém jött, és megölelt.
- Sok sikert nektek, aztán nehogy
csalódjak bennetek, kicsi galambjaim – gyengéden magához szorított, ami nagyon
jól esett nekem. Ha már Sulli is a kapcsolatom megmentéséért szurkol, akkor
biztos van valami a dologban.
- Köszönjük, te meg pihenj jól –
megveregettem a vállát, mire elengedett. Megköszönte aztán lelécelt. Csend lett. Megint. Ismételten kettesben
maradtam a sütivel, amely csak nézett rám, mintha Minho lett volna. Szinte
bűntudatom volt már az egész miatt. A We Got Married, a szólóalbum, sőt, a The
Heirs is felkavarták az életünket. A The Heirs egy műsor volt, aminek a
kabaréváltozatába kértek fel engem. Az elején jó mókának ígérkezett, egészen
addig, amíg nem Naeun volt a kijelölt partnerem. Amint őt megkaptam, rögtön
abbahagytam az egészet.
-
Szóval, ez így nem lesz jó – a rendező dühösen masszírozta az orrnyergét.
Egyből elengedtem a lányt, aki kicsit megkönnyebbült. Valamiért nem voltam az
esete… különös…
-
Valami baj van? – kérdezte izéke… elfelejtettem a nevét, így csak Izéke marad,
pedig szegény híresség ugyanúgy, mint mi.
-
Egyszerűen nem illetek össze. Már megbocsáss, de ez pocsék így. A nézők nem
fognak titeket cukiknak gondolni. Jöjjön hát a B-terv. A lány Naeun lesz –
jelentette ki kicsit ingerülten, mire azonnal fel is bukkant a fruska. Oké,
cuki csajszi volt, nem azért mondtam, de eléggé rám kattant újabban. Folyton
hívott, üzengetett, sőt, egyszer már Keyt is felhívta, hogy adja át az
üzenetét. Mindig találkozni akart, és sajnos nem igazán sikerült neki
megértenie, hogy mást szerettem.
-
Ki van csukva – jelentettem ki határozottan. A menedzser azonnal felkapta a
fejét, és felém jött. Tudta, hogy allergiás lettem a csajra a We Got Married
alatt.
-
A közönség imádott titeket.
-
Igen, de én nem szerettem, és nem fogok jó pofizni. Párkapcsolatban élek –
morogtam, de persze ezzel senkit nem hatottam meg.
-
Tíz perc szünet – sóhajtott a rendező, és ki is ment. Naeun persze egyből
odajött hozzám balhét csapni. Teljesen logikus…
-
Ez mi volt? – kérdezte dühösen.
-
Nem akarok veled dolgozni, már így is omlik össze miattad az életem. Végre
békét akarok, hogy a párom ne legyen féltékeny, mert szeretem őt, és ő is
szeret engem. Szóval kopj le, kérlek – magyaráztam, de így is sokat kellett
dolgoznom azért, hogy ne verjem agyon. Már kezdett hanyatlani a kapcsolatom, de
még nem volt olyan borzalmas.
-
Nem értelek, a műsorban olyan romantikus voltál. Meg amúgy is, a médiai
források szerint még sosem volt barátnőd, max a debütálás előtt – Naeun
szúrósan nézett a szemeimbe, ami kicsit irritált. Láttam azt, hogy mennyire
kétségbe volt esve, meg azt, hogy ez mennyire fájt neki. Valószínűleg szerelmes
volt belém. Na, ez már érthető…
-
A műsorban színészkedtem, a párom meg titok. A rajongóknak nem kell tudniuk
róla – tökéletes visszavágás level Taemin. Tényleg. Naeun kicsit elkeseredett,
ami miatt megsajnáltam őt.
-
Legalább csinos? – kérdezte szomorúan.
-
Az. Mármint… nem mondhatni, hogy nagy mellei vannak, meg hosszú haja, de
szerintem elképesztően néz ki.
-
Tehát pontosan különbözik az ideálodtól, tekintve hogy a nagy mellű, nagy
szemű, hosszú hajú, vékony fehér lányokat szereted – fürkészően a szemembe
nézett. Vajon miért mondtam ezt? Mert Koreában nem igazán volt ilyen lány. Természetesen
nem ilyen volt az ideálom, Minho meg amúgy is tökéletes volt mellek meg hosszú
haj nélkül.
-
Nem sok választja el egy fehérbőrű, nagy szemű, nagymellű, hosszú hajú lánytól.
Csak rövid a haja, kicsik a mellei, és ázsiai – azt már nem mondtam hozzá, hogy
fiú is – ráadásul nagyon szeretem.
Naeun
szúrósan nézett a szemeimbe.
-
Csak kitaláltad őt, mert félsz egy kapcsolattól – morogta. Esküszöm, hogy az
igazat mondtam! Az illető pontosan olyan volt, mint amilyennek leírtam. A
menedzserre néztem, hogy segítsen, aki szerencsére vette is a jelzést, és
egyből mellettem termett.
-
Naeun-sshi, Taemin-ah valóban kapcsolatban él, kérem, értse meg, hogy ő így
boldog – a hangja higgadt volt, és kedves. Ezzel Naeun pedig felfogta, hogy nem
őt szerettem, hanem valaki mást, aki történetesen Minho volt. Nagyon hálás
voltam a menedzsernek a mentésért.
Ahogy erre visszagondoltam, megint
elszorult a szívem. Naeun egy csinos lány volt, de mégis elküldtem őt Minho
miatt. Mert szerettem azt a lükét. Minho túl tökéletes volt nekem, és még Emma
Watson-ra se cserélném le. Hiába volt az a pofon, szerettem őt. Teljes
szívemből, és sajnáltam azt, amit tettem. Talán tényleg bocsánatot kellett
volna kérnem tőle. Talán tényleg én voltam a hibás az egészben, még akkor is,
ha Onew meg Key is az én pártomat fogták. Minho még sosem viselkedett így, és
talán túl messzire mentem. Ő eleve ellenezte ezt a szólóalbumot, de nekem
erőltetnem kellett. Miért bántottam ennyire azt az embert, akinek a jövőmet
köszönhettem? Miért kínoztam őt, és miért nem érttettem a szóból? Ő elmondta,
hogy nem érdekli a dolog, de dicsérte a tehetségemet, mindig büszke volt a
hangomra, még akkor is, amikor mutáltam. Minho mindig kitartott mellettem,
mindig segített, amikor csak tudott, ha rossz kedvem volt, felvidított. Vele
volt az első komolyabb csókom, az első együttlétem, és ő volt az elsődleges
önbizalom építőm. Ha nem lett volna, akkor én sem itt tartanék, csak
ábrándoznék, hogy milyen jó lenne énekesnek lenni. Meg őt felvették a
vállalatba, már megkapta az együttest, járt hangképzésre, emellett rengeteget
sportolt, sőt, elit táncklubba is ment. Ő tett valamit azért, hogy idol
lehessen. Az új főnök utálja őt, mert átlagos a hangja, ezért ha bele roskad
is, de mindent tökéletesre csiszol magán. Addig edzett, amíg nem lett izmos,
addig gyakorolt el minden drámát, amíg nem azonosult a karakterével, addig
tanulja a tánclépéseket, amíg nem tökéletes. Volt, hogy hajnali háromkor esett
haza, mert addig táncolt, de olyan is volt már, hogy éjszaka bennmaradt, és a
sok próba után elaludt a földön. Mindig küzdött az elismerésért, mindig
gyakorolt, hogy ne legyen ő a nélkülözhető tag, mindig mindent elvállalt, hogy
megkedveljék őt, de emellett mindenkinek a támasza, ha valaki kedvtelen, máris
felvidítja, vagy megpróbálja, ráadásul mindenkivel jóban van. A takarítókat is
névről ismeri, valamelyiket tegezi is, a karbantartókkal együtt szokott
kártyázni, sőt, egyszer adogatta a szerszámokat, és az olajt, a végén meg
retkesen esett be a táncterembe, egy perc késéssel. Erre a tánctanár leszidta,
hogy ilyen nem létezhet, hogy késik. Ez az ember egy angyal volt, vagy bármi,
de nem ember. És én őt neveztem szívtelen, tehetségtelen, utolsó senkinek. És
tűrte. Nem zavarta, egészen addig, amíg szóba nem került Jongin. Az egyetlen
ember, aki komoly ellenfélnek minősült a számára.
- Miért ülsz itt úgy, mint egy
bánatos bálna fos? – egy ismerős hang csapta meg a fülem, mire azonnal
felpillantottam. Az emlegetett szamár volt az, Kai, azaz Kim.
- Csak… hiányzik – motyogtam magam
elé. Most erre mit mondhattam volna? – Rosszul érzem magam miatta. Nem érdemelte
meg azt, amit tettem vele.
- Nem értelek, hyung – Jongin leült
velem szembe – albumod lesz, szólóban debütálsz. Egy istenverte tehetség vagy.
Egy kiválasztott. Minho meg féltékeny, amiért ő nem te. Nem lehet mindenkinek
olyan hangja, mint neked. Helyes vagy, tehetséges és ismert. Megérdemled azt az
albumot. Egyértelmű, hogy izgatott voltál, de ő az utadban volt. Meg akart
akadályozni. Nem akarta, hogy kiemelkedj, mert azzal csak azt bizonyítod, hogy
jobb vagy nála. Ő meg féltékeny, mert nem Lee Taemin. Jól néz ki, aztán ennyi.
Te meg tehetséges is vagy emellett, szerinted nem féltékeny? Ha visszamondod az
albumot, akkor lehet, hogy vele leszel, de elszúrod az életed lehetőségét. Ezt
akarod? Még van esély visszalépni, a rajongók semmit nem sejtenek. Lesz Minhod,
de bukik a karriered. Bukik a tehetséged, mert most van esélyed szárnyra kapni.
Ugyanolyan SHINee tag maradsz, csak te egzotikusabb vagy – igazán meggyőzően
beszélt, és igaza volt. Tényleg nem véletlenül választhattak ki, hiszen én is
megdolgoztam a sikerért, csak én másképp. Miért ne élvezhetném ennek a böjtjét?
Minho színészkedik és műsorvezető, Jonghyun dalszöveget ír és rádiózik, Key
színpadon színészkedik, Onew meg mindenben akar szerepelni. Akkor miért én
legyek a nyomi, aki semmiben nem emelkedik ki?
- Lehet, hogy igazad van –
bizonytalanul meredtem rá, és nem tudtam dönteni. Lehet, hogy igaza volt, de én
ezt nem egészen így éreztem. A SHINee minden tagja megérdemelt volna egy
szólóalbumot ennyi erővel. Még Minho is.
- Szerinted miért kap egyre
kevesebb részt a dalokban? Mert tehetségtelen. Mert énekelni nem tud, Key meg
jobban rappel nála.
Teljesen logikus volt, és hittem
neki.
Tényleg okkal választhattak ki
engem, nem pedig tomboláztak… gondolom…
- Ettől függetlenül szerelmes
vagyok belé, csak… csak valahogy nem megy… miután szakítottunk, egyszerűen nem
tudok a közelében lenni, és nem azért, mert eltaszít, hanem mert nem megy.
Egyszerűen bűntudatom van, még akkor is, ha az igazat mondtam. Talán a kegyes
hazugsággal többre mentem volna…
- Hülye vagy, hyung! Mindig az
igazat kell mondani, ha nem teszed, akkor később amúgy is kiderül, akkor meg
rosszabb lesz, nem? - egy kedves mosolyt
küldött felém, így kicsit bátrabban álltam a dolognak. Talán igaza volt. Talán
tényleg így kellett lennie. Meg amúgy is, ha Minho szeret, akkor megbocsájt. Az
albumom meg biztos tetszeni fog neki, bár még messze van.
- De – bizonytalanul pislogtam rá.
Igazából féltem a reakciótól, meg úgy umblokk mindentől. Féltem elmondani
Kimnek, hogy én szeretem a páromat, mindennek ellenére is. Pontosabban: a VOLT
páromat.
- Na, ez a beszéd! – kacsintott, a
tekintete pedig a muffinomra tévedt – azt még megeszed?
- Nem – ráztam meg a fejem. Elment
az étvágyam a csokitól.
- Megkaphatom? – reményteli szemekkel
nézett rám. Igen, Jongin is imádta a csokis muffin-t, nem is értem, hogy miért
nem lettek legjobb barátok Minhoval. Mind a kettő csokit eszik csokival.
- Már ettem belőle –
figyelmeztettem, de szerintem egészen észrevehető volt – de ha nem zavar a
nyálam, akkor a tied lehet.
- Már megszoktam – nevetett fel.
Még mielőtt ez félre értenéd, csak szólok, hogy Kim az én szemétprésem. Akármit
meghagyok, ő azt megeszi, ezért mondta. Nem csókolóztam vele soha, és nem is fogok!
De természetesen a sors ördöge
azonnal felbukkant, Kim Jonghyun néven. A csapattársam csendben leült mellénk.
Fasza, hallotta az utolsó két szót.
- Szia – köszönt Jongin
meglepetten.
- Szevasztok. Nem baj, ha
csatlakozom? - ártatlan szemekkel nézett hol rám, hol Kimre. Most remekül
behúzott a csőbe, mert ha elzavarom, akkor még a végén félreérti a helyzetet,
elmondja Minhonak, az meg csak jobban megutál. Már amennyiben ez lehetséges
volt. Szerintem már így is kellően utált.
- Dehogy – mosolyodott el Kim.
Biztos felismerte a helyzetet, és ő is rájött arra, hogy Jonghyun
tulajdonképpen itt kémkedett Minho számára.
- Mi a téma? – kérdezte kíváncsian,
nem mintha nem hallotta volna az egészet. Gyorsan belekortyolt a kávéjába, és
várta a magyarázatot. Megint sakk helyzet. Ha elmondjuk neki az igazat, rosszul
jövünk ki, ha hazudunk, akkor is.
- Tulajdonképpen a SHINee jelenlegi
helyzete. Mostanában olyan kedvtelenek vagytok, nem ragyogtok úgy, mint rég –
Kai egyből vette a lapot, és azonnal le is zárta ezt a kérdést, hogy Jonghyun
ne tudjon kötekedni.
- Ja, ez igaz. Kicsit romban a
magánéletünk – vont vállat unottan. Kicsit…
- Addig jó, amíg nem mentek szét,
ezt jobb, ha tőlem tudod – kacsintott a legifjabb, ezek után teljes egészében
lenyelte a fél muffin-t. Volt szája, nem mondom.
- Ja, tudom, de szerencsére a
SHINee egy elég összetartó csapat, és mindent átvészelünk. Elvégre mind
ismertük egymást a debütálás előtt is – magyarázta a fővokalista, bár eléggé
meg volt lepődve Kai zabálási-képességein.
- Tudom – válaszolta teli szájjal –
amúgy minek köszönhetjük a látogatásod? Tudtommal nem nagyon kedvelsz engem, és
amikor csak lehet, kerülsz.
- Sajnálatos módon ez így is van.
Csak kávézgatni jöttem, de mivel már megittam, megyek is tovább – azzal Jonghyun
felállt, és elment. Mindig ezt csinálta. A legcikisebb helyzetekben bukkant
fel, leszedte az információkat, aztán arrébb állt. Ez egy kegyetlen dolog volt
tőle, de talán most megérdemeltük.
- Amúgy tényleg megromlott a
bandátok hangulata. Most szinte szikrázott a levegő közted meg Jonghyun között,
és nem a szerelemtől – sóhajtott fel Kai. Kicsit elkeseredve bólintottam.
- Ez már csak így megy a bandákban.
Ha két ember összeveszik, akkor tönkremegy az egész csapat. Nálunk már voltak
kisebb csetepaték, de azokat Onew le tudta rendezni. Itt viszont nem tud
segíteni. Hogy is tudna? Akkor nem kellene szenvednem…
- Nem szenvedsz! Életed lehetősége
áll előtted. És ha a lehetőség kopogtat az ajtón, akkor nem Minho seggébe kell
bújni, hanem kiállni, és üdvözölni őt, nem? – Jongin határozott volt, ezzel
pedig engem is határozottá tett. Nagyon örültem, hogy ő volt nekem, de
komolyan. Nélküle romba dőlne az életem… ennél is jobban…
Szóval, így sikerült ez a mai nap,
majd megint írok beléd, ha olyan lesz. Na jó, ez még mindig furcsa, de remélem,
megérted. Gondolom, azt már meg sem kell jegyeznem, hogy egyáltalán nem szólunk
egymáshoz Minhoval, csak ha muszáj. Furcsa még nekem ez az elvált állapot, de
talán egyszer megszokom. Most viszont megyek aludni, mert hajnali negyed három.
Majd még beszélünk. Szia!
Ah istenem egyre rosszabb a helyzet 😞
VálaszTörlésJonghyhun szandekosan csinalja hogy megjelenik, nem tudom de ez a mostani viselkedese picit zavar xd
Ha Jongin igy telebeszeli Tae fejet hulyesegekkel akkor meg jo hogy a maknae ilyen 😨
Onew meg egyem is meg ezt hiaba probalna helyretenni:(
Minhobol pedig ki tudom nezni hogy a valosagban is ilyen segitokesz es rendes^^
De azert megprobalhatna Taeminnel egy icipicit helyre tenni a dolgot:(
Mondjuk Minho allaspontjat is megertem. Sulli pedig tok cuki volt:3
Nagyon tetszett es izgatottan varom a kovit^^
Igen, valahol Jongin az, aki uszítja azaz, bátorítja Taemint. Jonghyun az első évadban is megjelent, mikor cikis helyzetek voltak, és ezt most is szeretném megtartani ^^
TörlésIgen, Minhoból én is kinézem :3 a kapcsolat még lassan alakulni fog, csak ki kell várni ^^
köszönöm, hogy írtál, és örülök, hogy tetszett :)
Sietek az új résszel
Szia :)
VálaszTörlésSajnos csak most tudtam irni, ezer bocsanat ToT
Vegre Taemin is egy kicsit elkezdett gondolkodni. Most egy kicsit megint szeretem, remelem visszakapjuk a regi Minnie-t, vagy csak egy kicsit belole. :3
Kai-t most nagyon-nagyon nem szeretem (ilyen se sokszor van) Rajta teljesen latszik, hogy Minho ellen van. Lehet igaza van az albummal kapcsolatban, DE a Minho-s dolgokkal egyaltalan ninc tisztaban!
Jonghyun-t kedvelem. Nem tudom utalni, marcsak azert sem, mert O az egyik UB-m. A lenyeg, hogy szerintem igaz baratkent viselkedik..legalabbis nem a rosszindulat vezerli, csak Minhonak akar jot :)
Amit TaeTae mondott Minhorol..nos, vegre lathattuk hogy valojaban mit gondol a kis Picur a mindenerol. A csunya velemenye szerintem csak az idolsagnak koszonheto, az nem az igazi Minnie.
Mindenesetre imadtam ezt a reszt is. Folytatom is az olvasast, mert kisse lemaradtam. ^^,
Szia!
VálaszTörlésHidd el, sosem késő írni, én mindig örülök neki ^^
Nos, Taemin kicsit kettős-gondolkodású, mert Minho mellett utálja őt, a távolban meg kedveli. Még lesznek itt dolgok, főleg, hogy egy-két dolog nagyon be van tervezve, csak iskolaidő alatt ez picit lassabban megy. Kainak is lesz benne szerepe, ne aggódj, és hol szimpi lesz, hol kevésbé ^^
Jjongot meg én is szeretem, főleg ezeket a felbukkanásokat :3
köszi, hogy írtál, sietek az új résszel
Mármint, majd a legújabbal ^^"
TörlésTudom, tudom nyugodtan gyilkolj meg, hogy csak most irok de nem tehetek róla. De a rész tetszett, bár Taemin már annyira depis néha, hogy még az én életkedvem is elveszi. Sulli és Kai nagyon cukik a maguk módján, mindkettőt imádom. Jinghyun meg bármekkora bunkó lesz én imádni fogom *_* nagyon jó rész volt <3
VálaszTörlés