4. Bejegyzés

Szevasz!

Mizu?

Hogy vagy?

Miért kezdek már megint meghibbanni?

Egy könyvhöz beszélek. Mintha a barátom lenne...

Tényleg nem stimmel velem valami...

Te erről mit gondolsz?

Szerinted is meghibbantam? Ugye nem?

De. Most is egy feldarabolt fától kérdezgetek.

Na jó, hiányzik Minho. Testileg meg lelkileg is. Szeretem azt a csacsit, és még mindig hiányzik. Minhot akarom!!!!

Lehet, hogy egy tehetségtelen, hasznavehetetlen, makacs, ingerlékeny, erőszakos és féltékeny agyatlan, de szerettem őt. Azaz: szeretem.

Kicsi vacak...

A mai napom? Nem volt semmi extra, köszi a kérdést. Tényleg...

Csak az is szenvedés, hogy mindennap látom, ott vagyok mellette, sőt, néha fogdosnom is kell a koncerteken. Bár most annyira nem. Most rendesek, és nem igazán mennek a ship dolgokra.

Hogy mi van a csapattal? Nos, ez vicces kérdés, pont ezt akartam mondani neked. Pontosabban leírni.

Jonghyun meg Key összevesztek. Tegnap este. Miattunk. Pontosabban Minho volt a hibás, de természetesen Jonghyunnal egyetemben rám kenték az egészet a mocskok. Még jó, hogy Key azért szeretett engem, és kiállt mellettem. Nem is tudom, hogy mihez kezdtem volna, ha ő nincs. De komolyan. Viszont most ők sem állnak szóba egymással. Nagyon szép munka, Choi Minho! Gratulálok neked, te önző, gonosz, hazug, önsajnáltató, mégis tökéletes teremtmény!

Utállak!

Na jó, nem tudom őt utálni. Azt mondják, hogy az első szerelem az mindig első szerelem marad, nem? Abba az emberbe akkor is szerelmesek vagyunk, ha már van valakink. Mert ő volt az első. Mert oké, volt csajom Minho előtt, de az nem volt szerelem. Tizenegy évesen nem lehettem szerelmes… az csak kamaszkori fellángolás volt. Ez minden.

Minho viszont más volt, őt tényleg szerettem. Szerelem volt első látásra a részemről, és mint kiderült, az övéről is. Jó sokáig csak környékeztük egymást, de mindegy, azt hiszem, ezt most nem mesélem el.

Sajnos Minho nem változott sokat középiskola óta. Megmaradt ugyanolyan erőszakos, mint volt. Pedig olyan szelídnek tűnt mostanság.

Tényleg számíthattam volna arra, hogy egyszer bekattan. Most.

Azt hiszem, inkább elmesélek neked valami mást. Mit szólnál ahhoz, hogy miért vesztünk össze tegnap? Aztán, ha olyan a helyzet, akkor mesélek valami régebbi történetet is. Mert van egypár, amit le kell írnom neked. Például, amikor elájultam, vagy amikor ő került kórházba, mikor lázas voltam, mikor titokban elmentünk kajálni egyetem után, esetleg, mikor kimentünk éjszakai piknikre, de voltak még hasonló dolgok is.

Na, majd sorjában mindet.

Egyébként éppen vacsoráztunk. Cézársalátát egészséges Cézár öntettel. Bocs a termékmegjelenítésért, de muszáj volt. Csendben ettünk, a menedzser meg mellettünk ült, és nézett minket. Magánélet…

Az egyetlen jó dolog a folyton kiváló minőségű étel volt. Tényleg sokan dolgoztak azon hogy mi jó étvággyal együk ezeket az unalmas, ízetlen ételeket. Az új rendszer szerint ültünk. Minho az egyik asztalfő volt, menedzser hyung a másik. A rapper jobbján ült Jinki, mellette én, velem szemben Key, a leaderrel szemben meg Jonghyun. A botrány akkor kezdődött, amikor Minho elkezdett ingerelni.

- Taemin-ah, ideadnád a sót? – pillantott fel az étkezésből. Vettem gondolatban egy nagy levegőt, és a szemébe néztem.

- Minek az neked? – kérdeztem a lehető legnagyobb higgadtsággal. Büszke voltam magamra, amiért meg tudtam tenni ezt.

- Most lehet, hogy hülyén fogsz rám nézni, de meg szeretném sózni az ételt – felvette a bunkó-stílust, és eléggé jól ment neki, ezt meg kellett hagyni.

- Na ne szórakozz – forgattam a szemeimet, és a sóért nyúltam, de természetesen még nem adtam neki oda.

- Miért, szerinted mit tennék vele? Cukrozzam meg a salátámat a sóval? – kicsit ingerültebb lett, de csak normális körülmények között. az egészet egy kínos, erőltetett nevetéssel akarta leplezni.

- Iszonyatosan gyermetegen viselkedsz – fújtattam.

- Ne legyél már ilyen öntelt pöcs, hogy még a sót sem tudod nekem odaadni! Mi van? Ennyire megzavarta az agyhelyedet az, hogy Youngmin papa éppen melyik oldalról nyalja ki a picsádat?

- Nem vagyok öntelt, te vagy féltékeny! A nap huszonnégy órájában engem cseszeget még mindig, mert nem bírod felfogni, hogy tehetségtelen vagy – vágtam vissza egyből, és nagyon reméltem, hogy erre nincsen valami agyament ellenérve.

- Fiúk – a menedzser halkan felpillantott, de aztán evett is tovább. Természetesen nem adtam oda a sót. Nem is kellett az Minhonak.

- Jaj, add már oda neki! – Jonghyun felállt, elkapta a sószórót, és a haverjának passzolta. Chhh, nyálgép – Azt hittem, ennél több eszed van.

- Ne csesztesd Taemint! – háborgott Kibum is. Nos, ő tényleg mindig a védelmemre kelt, és ez nagyon rendes dolog volt tőle.

- Nem támadom, de Minho-yah teljesen normálisan kérte el a sót. Nem kell flegmának, meg bunkónak lenni csak azért, mert kidobott. Inkább nézz magadba, hogy vajon miért tette. El vagy telve magadtól, ez minden - Jonghyun okoskodott. Az a Kim Jonghyun, aki a fekete pólóját bedobja a fehér mosásba, mivel a minta fehér rajta. Az akarja nekem megmondani a frankót?

- Most sincs igazad, Kim Jonghyun! Végre lehet egy hülye szólóalbuma, végre valamit ő is csinálhat, mert eddig el volt nyomva, de most megmutathatja magát. Miért ne örülhetne ennek? Ennyire önző vagy, hogy mivel nem neked lett albumod, ezért most ellene fordulsz? Azt hittem, hogy te jószívű vagy! - már majdnem sírt a végén. Nagyon megsajnáltam Keyt, de igaza volt. Jonghyun meg Minho ott csesztettek, ahol tudtak. Hogy miért? Mert féltékenyek voltak. Pedig Jonghyunban ott volt a lehetőség.

- Nekem semmi bajom nem lenne a szólóalbumával, ha nem lenne ettől így elszállva! Csak most a hülyéje azt hiszi, hogy övé a világ, és senkinek nem lehet hozzászólnia, csak akit Taemin hercegkisasszony hajlandó meghallgatni. És te nem ilyen voltál, Kölyök. Nagyon nem. Te mindig önbizalomhiányos voltál, és ha valamilyen lehetőséged volt, akkor azt úgy csináltad, hogy gyakorlatnak vetted. Sosem ismerted el a tehetséged, és ez túl hirtelen jött nekem. Elítélsz mindenkit - mindentudóan a szemembe nézett. Igen, a Kai-jal való beszélgetést ezer százalék, hogy kihallgatta. Utolsó paraszt.

- Ilyen vagyok, szokjatok meg - vontam unottan vállat, és ettem tovább.

- Hagyd már békén Taemint! - rivallt a párjára Kibum, de kivételesen Jonghyun nem húzta össze a fülét-farkát.

- Én békén hagyom, de akkor ti is kopjatok le Minhoról. Úgy beszéltek róla, mint egy utolsó kutyáról!

- Az is. El akarja nyomni Taemint - vont vállat Key. Ez volt az első olyan mondata, amiben ezer százalékban nekem adott igazat. Meg is döbbentem, mert mindig mérlegelt, és igyekezett igazat adni mindkét félnek.

- Nem akarná elnyomni, de Taemin az agyára megy ezzel az önimádatával! - emelte meg a hangját Jonghyun. Ez is a ritka pillanatok egyike volt. Onew ekkor unta meg a dolgot, a zsebeiben kezdett túrkálni, gpndolom, a sípját keresvén. A menedzser meg csak akkor szólt ránk, ha testileg is fenyegetni kezdtük a másikat. Állítása szerint szükségünk volt kiereszteni a gőzt, így hagyta, hadd veszekedjünk.

- Csak örül a kurva albumnak! - Key már nagyon ijesztő volt, pontosan, mint egy igazi házisárkány. Engem nagyon megijesztett, de Jonghyun tartotta a szemkontaktust. Ijesztő volt. Key-vel még senki nem mert így szembeszállni. Na jó, a főnökeink, meg Jinki igen, de ennyi.

- Örüljön! Senkit nem érdekel, de ne fikázzon senkit azért, mert ő nem Lee Taemin, az SM Entertainment házi kedvence! A pasiját, meg főleg ne bántsa! Milyen undorító dolog már ez?!

- Kim Jonghyun, te egy akkora tuskó vagy, hogy ha beváglak a kazánba, egész télen trópus lesz egy kétemeletes házban! – kiáltotta dühödten a díva. Oké, én már kezdtem félni…

- Te meg egy akkora boszorkány vagy, hogy…

- KUSS! – egy mély hang rázta meg a termet, mire Jongkey azonnal befogta. Hatásos volt, ez tény. Hogy kinek volt ehhez mersze? Természetesen Minhonak. Ijedten kaptuk felé a fejeünket – Komolyan nem lehet megenni egy adag Cézár-salátát anélkül, hogy ne kezdenénk el kötekedni egymással? Ez rohadtul unalmas, és nem kell feleslegesen feszültséget csinálni! Díjaznám, ha mindenki lenyugodna, és ha nem tud senki a másikhoz rendesen szólni, akkor meg inkább fogja be a pofáját – darálta idegesen. Tény, Minho közelében nem lehetett veszekedni, mert utálta, pontosan úgy, mint a sírást. A negatív érzelmek ugyanis rontották a pozitív auráját. Ami nem volt neki, de mindegy.

- Mi van, már minket is terrorizálsz? – Key kíváncsian húzta fel a szemöldökét, és ezzel beelt a pohár Minhonál. Egyszerűen felállt az asztaltól, és bement a szobájába. Igen, most ő alszik egyedül, mert ragaszkodott, hogy hadd cserélhessen helyet Onew-val. Mindannyian csendben néztünk utána. Oké, azért sajnáltam…

- Mondd, ezt most neked kurvára kellett? – mordult fel Jonghyun a párja felé kapva a fejét.

- Nem hagyom, hogy ő nyerje meg a csatát – Key összefonta maga előtt a karjait. Kezdett bűntudatom lenni, és ösztönösen húztam magam össze, mikor Jonghyun szóra nyitotta a száját.

Ekkor azonban valami más történt. Jinki megkocogtatta a poharát egy kanállal. Szerencsétlen Jonghyun egyszer sem mondhatta végig az idegtépő monológját. Mindannyian a leaderre figyeltünk. Sóhajtott egy nagyot, aztán Jonghyunra mutatott, majd Minho helyére. Ezek után a két kezét összetette, arra ráhelyezte a fejét, és becsukta a szemeit.

Fordítás: Jonghyun és Minho ma együtt alszanak.

Jonghyun felállt, és elment.

Jinki rám és ommára mutatott. Úgy csinált, mintha bezipzárazta volna a száját, aztán meg eldobná a kulcsot.

Oké, vettük az adást, a lényeg az hogy pofa be Minho és Jonghyun közelében. Onew hihetetlen volt. Túl hihetetlen. Nem is tudott beszélni, és így is meg tudta tartani a rendet közöttünk.

- Jól van, fiúk, látom, Jinki-yah tudja kezelni a helyzetet. Akkor én megyek is haza, ha nem bánjátok – a menedzser felállt, és bepakolt a mosogatógépbe. Beköszönt a fiúknak, aztán tőlünk is elbúcsúzott. Hamarosan pedig öten maradtunk. Csend lett. Key bepakolt mindent a mosogatógépbe, eltette Minho maradékát, persze, névvel ellátva, aztán ment zuhanyozni. Onew még papírokat nézett át, Jongho felszívódott, én meg ültem a konyhában, és néztem magam elé. Egészen addig, amíg meg nem jött Jonghyun.

- Taemin-ah? Nem baj, ha kipaterolunk a szobából, és Key mellett kell aludnod? – kérdezte. Egyből elöntött a pulykaméreg. Komolyan úgy kell ugrálnom, ahogy Minho fütyül nekem? Meg a fenéket! Ő megy el, és kész!

- De – jelentettem ki határozottam. Jonghyun felsóhajtott.

- Nézd, valakinek így is, úgy is el kell hagynia a szobáját, és ő már majdnem alszik…

- Nem érdekel, ő megy a szobából, én maradok, és jön Key-hyung hozzám – csak azért is kötöttem az ebet a karóhoz. Nagyon rafkósak voltak, de én sem hagytam magam. Pontosabban nem hagytam volna, de Onew háromszor rácsapott az asztalra. Jonghyunra pillantott, és biccentett.

Fordítás: Én lettem kipaterolva.

- Köszi, hyung – azzal Jonghyun felszívódott. Dühösen fordultam Onew felé.

- Miért? – kérdeztem. Felsóhajtott, elővette a telefonját, és pötyögni kezdett rajta. Addig csendben vártam. Kellemetlen volt ez a helyzet, meg szerencsétlent zseniálisan felidegesítettük, holott most gyógyulnia kellene, de mindegy.

„Ne légy gonosz. Teljesen mindegy, hogy hol alszol”- mutatta felém a képernyőt. Felsóhajtottam. Onew csak békét akart, és azt hiszem, hogy hallgatnom kellett rá. Nem mintha sok választási lehetőségem lett volna.

Szóval, így kerültem egy szobába Kibummal. Persze, a mai napon kibékültek, bár nem teljesen. Ez csak azért van, hogy Jinki ne idegeskedjen miattunk. Ettől függetlenül megegyeztek abban, hogy Minho meg Jonghyun egy szobában alszanak majd.  Key természetesen marad velem. Talán tényleg így lesz a legjobb.

Képzeld, még van egy kis időm, amíg Key zuhanyzik, úgyhogy tudok neked írni még valami történetet, ha esetleg érdekel.

Gondolom, egyértelmű, hogy nem áll szándékomban felfedni a kilétedet, és az, hogy titokban írlak. Bocsi.

Uh, mit szeretnél hallani? Azaz olvasni?

Azaz… miért is beszélek én hozzád? Minek kérem ki egyáltalán a véleményed? Majd ha le akarok írni valamit, leírom.

Valamit láttam a szemem sarkából megmozdulni. Azonnal megrezzentem. Tekintetemmel az árnyékot kezdtem kutatni, amikor szembetaláltam magam egy szörnnyel!

Igen, azzal!

Ez egy gigászi szöcske!!!

Nos, mondom, hogy mi történt az elmúlt fél órában, mivel téged elpakoltalak.

Szóval, megláttam egy szöcskét. Ugyebár köztudott tény, hogy rühellem a bogarakat, meg mindent, aminek négynél több lába van. Általában, mikor rovart látok, sikítani kezdek.

Ez most sem volt másképp.

„Férfias” sikoltásom megrázta az egész dormot.

Egyből összehúztam magam az ágyon, nehogy megtámadjon. Ekkor pedig nyílt az ajtó. Négy hímnemű élőlény esett be a szobába. Minho pizsamában ékezett meg elsőként, a nyakába egy dinoszaurusz zuhant, arra egy Jinki, végül meg Key jelent meg köntösben.

- Mi történt? – kérdezte Jonghyun azonnal. Szerencsére Minho rutinosabb volt, már ismert eléggé ahhoz, hogy rájöjjön, miért is sikítottam. Egyből felkapott egy keményfedelű könyvet, és tekintetével a rémet kereste. Amint megtalálta, óvatosan közelített felé, aztán a falhoz nyomta. Szinte hallottam fröcsögni a bogár vérét. Vagy rovar. Vagy nem tudom. Kivett egy zsebkendőt, levette a falról a szörnyeteget, majd kisétált. Mindenki döbbenten állt. Általában ők már aludtak, amikor hajnalban sikoltozva keltegettem mindig Minhot, hogy csapja le a rovarokat.

Ezek után visszajött, leszedte a koszt a falról egy újabb zsebkendő segítségével.

- Meghaltál? – unottan nézett rám, miután végzett, sőt, inkább lealázóan, amiért én féltem a rovaroktól. Nem mintha tehettem volna erről, de kicsit elszégyelltem magam. Mindig olyan sokat segített rajtam, és most is neki kellett megmentenie ettől az izétől.

- Nem – ráztam meg a fejem. Minho bólintott.

- Akkor jó éjszakát, és legközelebb ne visítozz. Elhiheted, hogy neki sem kellesz – a beszólás után kisétált a szobámból. A többiek is lassan visszatértek a saját dolgaik folytatásához. Szóval én is elővettelek téged.

Na jó.

Az a szöcske megőrjített.

Ennyire nem lehetek hibbant, hogy egy fadarabbal beszélgetek!

Hamarosan felbukkant Key.

Egyből becsúsztattalak a párnám alá, nehogy észrevegyen téged.

- Tudod, ha vissza akarod szerezni Minhot, akkor vegyél hat szöcskét, és meg lesz oldva – nevetett fel. Ez gonosz volt tőle. Nagyon gonosz.

- Vicces vagy…- sóhajtottam fel reménytelenül – talán nekünk tényleg csak ennyi lett megírva.

- Lehet. Mindenesetre biztos vagyok abban, hogy meg fogod találni az igaz szerelmed. Mindenki megtalálja – bebújt az ágyába, és magára húzta a takarót.

- Neked már sikerült.

- Lehet, de nem biztos. Ki tudja, mit hoz nekünk még a sors. Lehet, hogy a végén macskás-néni leszek. Nem lehet tudni – kacagott fel kicsit keservesen. Elmosolyodtam rajta.

- Nem hiszem – ráztam meg a fejem. Key biccentett.

- Remélem is. Na, álmodj szépeket – lekapcsolta a saját villanyát, és a sötétség felé fordult.

Azt hiszem, megyek én is aludni, holnap munka van.

Jó éjt.