18. Bejegyzés

Pólóját felhúztam, kezeimet pedig puha bőrére tettem. Úgy nyögdécselt, ahogy az rendjén volt. Főleg, mikor kezeim a melleire találtak ismét. Megmarkoltam őt ott, mire felnyögött egy kicsit hangosabban. Szám újra a puha ajkaira talált, mancsaim pedig csúsztak le a fenekéhez. Eddigre már kikapcsolta az övemet, és letolta a nadrágomat, hogy Kisminho ezredes kicsit szabadabban érezhesse magát. Gyorsan leszedtem a rövidnadrágot, miközben nyelvünk rituális táncot járt, mint két szamba bajnok a tenger közepén, ahol mézédes hullámok csapongnak körülöttük. Bal kezem segítségével megszabadítottam őt a világoskék rövidnadrágjától, majd éjfekete és tündérrózsaszín haját kihúztam a háta alól, majd átfuttattam tökéletes mellkasán. Juhyeon jól csókolt. Nagyon jól, szinte már annyira, mint Taemin, sőt, talán jobban. Nyála folyamatosan az én számba került, s az az íz egyszerűen robbant a számban, mint egy bomba, olyan kellemes érzést adva át, mint egy olyan embernek a víz, aki már a szomjhalál szélén áll. Egyszerűen tökéletes pillanat volt. Egy gyönyörű nővel henteregtem egy ágyban, egy csodás reggeli napon.

Azonban ezt a tökéletes pillanatot megzavarta két kéz. Juhyeon hirtelen ellökött magától, a csókcsatát megszakította, és igyekezett kicsúszni alólam. Értetlenül figyeltem rá, de kiegyenesedtem, és feltérdeltem.

- Ezt nem szabad. Ez rossz - kezeit a szája elé tette, szemeiben könnyek gyűltek össze.

- Mi a baj, cica? - aggódva néztem rá, de meg sem moccant. Pólója félig fel volt húzva, melltartója félig lógott, alulról pedig már csak a bugyija tartotta őt. Csendben bambult maga elé.

- Nem feküdhetünk le - válaszolta. Értetlenül néztem rá, nagyon nem értettem, hogy mit akart ezzel mondani. Mármint, az stimmelt, hogy nem akart lefeküdni, de az okra nagyon kíváncsi voltam. Na ja, nem szoktak csak úgy visszautasítani.

- Nem feküdhetünk le - Juhyeon kissé határozottabban válaszolt, majd kicsúszott az ágy szélére.

- Miért nem? Biztos van valami indokod... - mellé másztam, és óvatosan elkezdtem a hátát simogatni. Nem rezzent össze, mi több, szerintem még élvezte is - meg fogom érteni, csak mondd el, mert a tudatlanság zavar.

- Mert... mert te Taemint szereted.

Megdöbbentem a válasz hallatán. Értetlen arckifejezéssel néztem rá. Irene csak bambult maga elé, a könnyeknek már nyoma sem volt. A szavai azonban nagyon ütöttek. Most, hogy végre minden tökéletes volt, előállt egy ilyennel. Ez hazugsággal, amit nem tudtam hova tenni. Egy darabig csak némán ültem. Én Juhyeont szerettem, ebben biztos voltam. Taemin mostanára felnőtt, és hiába volt egy kismókus régen, már sajnos semmi nem volt belőle.

- Ez marhaság. Én téged szeretlek - arcomat a vállába fúrtam. Nem akartam, hogy kilépjen az életemből, hogy örökre elhagyjon.

- Valóban? Akkor tegnap meddig fürdött Taemin? Most őszintén - fejét hirtelen felém fordította.

- Tegnap huszonnyolc percig zuhanyozott - válaszoltam őszintén.

- Kedvenc helye?

- Az egyetememmel szemben levő büfé.

- Az én kedvenc helyem?

Na, ezt nem tudtam. Nagyon sokszor mondta már, de valahogy mindig elfelejtettem.

- Valami park.

- A Han folyó menti helyek. Azok nem parkok. Mit adott Taemin neked legelsőnek ajándékba?

- Ez egyszerű. Herkulest, a macimat - mosolyodtam el.

- És tőlem mit kaptál elsőnek?

- Még semmit - értetlenül néztem rá, mire felsóhajtott. Felemelte a telefonomat a helyéről, és a rajta fityegő díszre mutatott. Ekkor hirtelen beugrott minden. Középiskolában volt az eset. Új gyerek voltam, és Juhyeon vett a szárnyai alá. Nagyon sokat segített, aztán azonban képbe jött a menőség, és sajnos elszakadtunk egymástól. Azt tudtam, hogy tetszettem neki, és ezt vette nekem egyik Karácsonyra. Arra kért, hogy sose felejtsem el a barátságunkat, én pedig megfogadtam, hogy az a kis fityegő mindig nálam lesz, hogy ő az eszembe jusson.

Fasza, Minho, ügyes vagy...

- Ne haragudj - lesütöttem a szemeimet, de csak vállat vont.

- Nem haragszom. Soha nem is haragudtam. Egy időben valóban tetszettél, de egy barom voltál, most meg... én most is nagyon kedvellek, de neked nem mellettem van a helyed, mert neked Taemin lett teremtve - hangja kissé rideg volt, amit nem tudtam hova tenni, de ezt a beszélgetést nagyon nem akartam.

- Ez nem igaz - tiltakoztam azonnal, de ez már nem hatott. Felhúzta a lábait, amelyeket átkarolt, de közben folyamatosan beszélt:

- Nem akartam elmondani, de szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szeret téged. Még a debütálásunk előtt egyszer leszólított, és számon kérte, hogy miért vagyok veled. Látni lehetett rajta, hogy mennyire szeret téged, és mennyire nem akar elveszíteni. Te neki örökre "Minho hyung" maradsz, az ember, aki a legnehezebb korszakán volt ott. Ráadásul az első szerelem sosem múlik el. Megértelek téged is, tudom, hogy változott, de te sem vagy a régi. Felnőtt lettél, egy komoly férfi, és ő is. Tudom, hogy te a gyerek énjét szeretted meg, de ő elviselt téged, te is viseld el őt, mert ez a szerelem. Ne rettenj meg a változásoktól. Ő a te mindened, ez minden - mosolyogva nézett rám, mire elengedtem őt, hogy bámulhassam a cipőmet. Valahol igazat kellett neki adnom.

- Ennek ellenére utál, mert mindig kötözködtem vele. A mi kapcsolatunk már sosem lesz a régi - bánatosan nézegettem a zoknimat - nem mellesleg elég bunkó volt velem.

- Na, tudod, mit? - kezeit a kezeimre tette. Felpillantottam, és azonnal összetalálkoztam Juhyeon gyönyörű szemeivel - Járok veled, de csak akkor, ha adsz Taeminnek egy második esélyt. Üljetek le, beszéljétek ezt meg, szerintem ő is megbánta. Aztán, ha megpróbáltad, és nem megy, akkor járhatunk. Azt azonban nem akarom, hogy miattam tedd tönkre az életed. Neked Taemin mellett van a helyed, neki meg melletted, mert ti ketten kiegészítitek egymást. Ezt hívják igaz szerelemnek. Tudod, a farkasok is marakodnak folyton, ennek ellenére mégis ők a legösszetartóbbak. Taemin is pontosan ilyen. Néha lehet hisztis, makacs, önfejű, vagy csak egy tuskó. Azonban szeret téged, és nagyon fél, hogy ő nem elég jó neked. Tudod, mennyire féltékeny volt, amikor találkoztunk? Kijelentette, hogy nem tetszik neki, hogy a pasijával kavarok. Igyekeztem elzavarni, de folyamatosan láttam rajta, hogy imád téged, és nem tudott elengedni - lesütötte a szemeit, és csendben maradt. Tudta, hogy gondolkodnom kellett. Az sokkolt, hogy így leszólította szegény lányt, de valamit megmozgatott bennem. Olyan érzésem volt, mintha a szívemben lévő kandallóba beledobtak volna egy égő fát, s újra füstölni kezdett az a piciny kémény. Még volt esély arra, hogy újra kezdhessem vele, ez pedig feldobott.

Ettől pedig megrémültem. Rettegve gondoltam bele abba, hogy nem tudtam elengedni a Kölyköt, pedig annyira igyekeztem őt megutálni, hogy szinte lehetetlen volt kedvelni szerencsétlent. Erre tessék! Egy vadidegen jobban tudja nálam az érzéseimet...

- Nem akarom őt szeretni. Megbántott, megalázott, tönkre tett.

Juhyeon felnevetett. Hangja olyan volt, mintha egy tündér járt volna táncot a szivárványon. Egy igazi angyalt kaptam, de én barom, nekem Taemint kellett választanom.

- A szeretet nem akarás kérdése. A családodat is szereted, még akkor is, ha esetleg egy időben utáltad. Ez egy ilyen játék. Azt szeretsz, akit. Nem kell emiatt félni. Neked Taemin kell, és hiába bántott meg, sok szép emléket is hozott az életedbe. Ezeket elfelejtenéd? - ragyogó arccal nézett a szemeimbe, mire elmosolyodtam. Nagyon sokat segített nekem, az volt a minimum, hogy megháláljam mindezt, ha szót fogadok neki, és megpróbálom meghódítani a Kölyköt.

- Nem hiszem, hogy ez most menne. Nem érzem biztosnak magamat. Csak túl akarok lenni ezen a kapcsolaton. Azt hittem, hogy te majd segítesz, és tényleg nagyon jól érzem magam veled. Miért ne lehetnénk mi a tökéletes pár? - ismét elbizonytalanodtam. Nagyon nem akartam elveszíteni a lányt, akit tényleg nagyon szerettem.

- Akkor majd úgy fogja hozni a sors. Mindenesetre butaság miatt kaptatok össze, és még mindig szeretitek egymást - olyan bíztatóan beszélt, hogy hinni kezdtem benne. Hirtelen úgy éreztem, igazat beszélt. Azonban nem szerettem már Taemint, és ennek hangot is adtam.

- Az a tűz már kihűlt - a végén felsóhajtottam, miközben arra gondoltam, hogy mennyire ijesztő volt a bennem hirtelen felgyülemlett remény, miszerint visszaszerezhetem a Kölyköt.

- Vagy tízszer hívtál már Kölyöknek - mosolygott rám. Elszégyelltem magam, és hihetetlenül szemétnek éreztem a saját személyemet.

- Ez kínos - dadogtam elveszve, de Juhyeon csak elmosolyodott.

- Az, de ne is foglalkozz vele. Mindig is nagy 2min shipper voltam.

Felnevettem.

- Kizárt!

- Pedig igaz. Na, hívd fel a csajod, mert szeretném hallani, hogy el is mentek - a kezembe nyomta a telefonom, mire felsóhajtottam. Fájdalmasan kerestem ki a Kölyök nevét a listámból. Tudom, hogy neki Minho néven voltam beírva, mert egyszer cseszegetett, hogy beceneveket talál ki nekem, én meg nem hagytam. Így történt az, hogy maradtam Minho hyung, mert azóta meg nem hajlandó nekem becenevet keresni. A kis sunyim, hiába kértem, nem adott.

Beleharaptam az ajkaimba, úgy nyomtam meg a hívás gombot.

- Hangosítsd ki. Nem bízom benned - szólalt meg mellettem Juhyeon. Ennek híven cselekedtem, és kihangosítottam. A tárcsázás folyamatos csengése lepte be a szobát, azonban válasz nem nagyon akart érkezni. Aztán hirtelen kapcsolt a telefon.

- Halló? - Taemin édes kis hangja csengett fel, mire elmosolyodtam.

- Szia, itt Minho - éreztem, hogy remegett a hangom. Kétségbeesetten pillantottam Juhyeonra, aki bátorítóan rám mosolygott. Ekkorra már a Kölyök is megszólalt:

- Szia - a hangja kissé bizonytalan volt, biztos nem számított rám. Juhyeon közben elővett egy papírt, és írni kezdett rá, amiket felém mutatott, hogy olvassam fel.

- Elfoglalt vagy? - tekintetem a lapon nyugodott, de csak valami pampogást kaptam válasznak, a háttérben pedig Kim Jongin hangját véltem felfedezni. A szívem azonnal összeszorult. Tudtam, hogy volt közöttük valami, éreztem.

- Nem. Miért?

- Van kedved eljönni velem ebédelni? Tudod, a törzshelyünkre - a hangom remegett, mert tudtam, hogy vissza fog utasítani. Lehet, hogy egyedül belement volna, de így nem hiszem, hogy volt rá esély. Jongin biztos telebeszélte a fejét az agyatlanságaival. Nagyon fájt a tudat, hogy ők együtt voltak. Az én csajom meg gonoszkodott velem, és össze akart hozni az exemmel. Komolyan, megállt az eszem.

- Persze - hangja hirtelen sokkal több boldogságot sugárzott, mint eddig. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy csak erre várt, de aztán hamar elhessegettem a gondolatokat. Szerintem csak éhes volt.

- Akkor majd lefoglaltatom az asztalunkat. Nehogy valaki odaüljön - esküszöm, csillogtak a szemeim, és madarat lehetett volna velem fogatni.

- Az jó lesz. Viszont még egy óra, amire végzem, és utána még oda is kell érnem. Szóval másfél óra múlva ott leszek.

- Rendben, majd ott várlak. Szia - azzal kinyomtam a telefont. Izgatottan tettem le magam mellé a készüléket, miközben a mellettem ülő lányra vigyorogtam.

- Csak nem sikerült elcsábítanod? - nevetett fel.

- De. Viszont most van egy órám, mert innen húsz perc a sulim - magyaráztam neki, hogy szeretnék maradni, de szerintem meg sem kellett kérnem, elvégre harmadmaknaeként jogom volt itt lenni.

- És mit szeretne csinálni, tisztelt Rómeó? - gyorsan megigazította magán az öltözéket. Gondolom, nem akart túl szexi lenni, nehogy megint elveszítsem a fejemet.

- Hát, itt az ágy, itt vagy te, s én... mi lenne, ha aludnánk? - ajánlottam fel. Mosolyogva bólintott.

- Akkor beállítom az ébresztőt egy óra múlvára.

Miután nekiállt szavaihoz híven cselekedni, ledőltem az ágyra. Nem tudtam, hogy jól cselekedtem-e, mert én valahol Juhyeonnal akartam lenni, azonban azt hiszem, hogy Taemin az igazi számomra, ahogyan Baechu mondta is. Az anyukája hívta mindig így Juhyeont, és néha az eszembe jut, hogy már én is hívhatom így. Még ha nem is lett a csajom, barátok voltunk, és ezt a barátságot azért meg akartam őrizni, mert rettentően szerettem őt. Taemint meg lecsapom, ha féltékeny lesz. Oldalra pillantottam, mikor észrevettem, hogy Irene már végzett a nyomkodással, hátulról átkaroltam őt.

- Mit csinálsz? - nyafogott, mire lehúztam őt az ágyra.

- Megcsikizlek - jelentettem ki nevetve. Arca egy másodperce eltorzult, de csak addig, amíg nem találkozott az ujjaimmal. Csiklandozni kezdtem az oldalánál, aminek hatására ide-oda ficánkolt, de legalább teljes erejéből nevetett.

- Hagyd abba! - kiáltozta, de természetesen nem tettem. Nagyon élveztem a hangját, amely megdobogtatta a szívemet.

- Nem! - válaszoltam kacagva. Juhyeon felemelte a lábait, és a nyakamba tette őket. Imádtam a hajlékonyságát, emiatt is tartottam magunkat tökéletes párnak. Ő hajlékony volt, én sportos. Ráadásul ki is egészítettük egymást. Mert az lehet, hogy később nem fogunk tudni ennyit együtt lenni, de kibírná a szerelmünk.

- Minho-yah! - kiáltotta megint, s a kis cseles azonnal kicsusszant a kezeim közül - Aludj!

- De ommaaaaa - igyekeztem a lehető legnyivákolósabb hangot kiadni, de csak kiröhögött. Pontosabban kinevetett, mert röhögni nem szoktak a lányok, főleg nem az olyan cukik, mint amilyen Juhyeon is. Ujjaival hirtelen puskát formált, és lelőtt, mielőtt bármit is reagálhattam volna. Kiterültem. Kezeim tehetetlenül zuhantak mellém.

- Jól van, cicám, te haldokolsz a legszebben - kacagott.

- Amúgy nem haragszol? - ültem fel hirtelen. Lövésem sem volt, hogy hogyan jött ez a kérdés, de tudni akartam az igazat.

- Miért haragudnék? - kérdezte, miközben visszarántott fekvő helyzetbe, hogy mellém feküdhessen, s puha arcát a mellkasomba fúrhassa.

- Mert nem tudlak szeretni... mert Taeminbe vagyok szerelmes... - sóhajtottam, ugyanis én utáltam magam emiatt.

- Őszintén? Azt hittem, hogy magadtól rájössz arra, hogy szereted. Abban reménykedtem, hogy a közeledésemtől megrémülsz, mert te a Kölyökbe vagy szerelmes, és menekülni fogsz hozzá, vagy rádöbbensz mindezekre, és magadtól teszed meg ezt a lépést - magyarázta. Mosolyogva öleltem át a derekát.

- Egy igazi Cupido vagy - mondtam, miközben egy puszit nyomtam a homlokára. Némán bólintott, aztán elmerültünk az álmok országában.

- Minho oppa! Ébredj! - egy ismerős hang csapta meg a fülem, majd visongás, aztán még egy sikoly. Szinte azonnal kipattantak a szemeim. Seulgi fetrengett mellettem, mint egy retardált borz, akin Soohyun csüngött. Irene felszívódott, vagy legalábbis erre gondoltam, mivel sehol nem láttam szegényt.

- Sziasztok, szépségeim - köszöntem, mire abbahagyták a birkózást.

- Szia - integetett Joy - Juhyeon unnie épp a ruháidat vasalja, és szólt, hogy keltsünk fel téged.

- Csak nekem szólt - kiáltott fel Seulgi. Úgy ficánkolt, hogy dühösen a csapattársa szemébe tudjon nézni.

- Jó, én igazából csak azt akartam megkérdezni, hogy lefeküdtetek-e - Sooyoung kiegyenesedett, ezzel légteret hagyva Seulgi számára. Elkerekedtek a szemeim.

- Hogy mi? Neked még ilyenekkel nem kell foglalkoznod! - hebegtem, de az ifjabbik lány csak elmosolyodott.

- Ezt csak a maknae-nak lehet mondani. Én már vagyok olyan nagy és ügyes, hogy tudjam, mi kell a gyerekhez. Meg alapból az összes ilyen dologhoz.

Döbbenten pislogtam rájuk.

- Nem feküdtünk le. Ommátokat meghagytam ártatlannak.

- Pedig azt hittem, hivatalosan is az appánk leszel - szomorúan lesütötte a szemeit. Amikor épp nem a maknae dolgomat tettem, vagy a fiúkkal voltam, akkor én voltam a Red Velvet appa. A lányok nagyon szerették, ha figyeltem rájuk, és rengeteget is segítettem nekik.

- Sajnos nem - sóhajtottam. Eszembe jutott, hogy mennyire szégyenteljesnek éreztem magam, amiért Taemin volt az egyetlen, akibe szerelmes tudtam lenni, de sajnos ezen nem tudtam változtatni.

- Úgy döntöttél, hogy megpróbáljátok megint Taeminnel? - Seulgi kérdése váratlanul érintett. Elkerekedett szemekkel bámultam rájuk.

- Ezt te honnan szeded?

- Mindenki össze akar titeket hozni - kuncogott - kivéve Joyt. Szerinte neked kell lenni az appánknak.

- Van benne valami. Na, most azonban megyek, és felszedem a mostoha anyukátokat, jó? - kimásztam az ágyból, megsimogattam a lányok buksiját, majd kisétáltam a szobából. Kint már rég kivasalt a nőm, éppen pakolta össze a holmikat. Tekintete azonban azonnal megakadt rajtam:

- Szia - köszönt kissé elpirulva.

- Szia.

- Ott vannak a ruháid, vedd fel őket, aztán menj visszaszerezni Júliát - kacsintott. Egy darabig értetlenül meredtem rá. A SHINee tagokon kívül senki nem hívott minket Rómeónak és Júliának. Egyszerűen az egy belsős poén volt.

- Ez hogy jött? Nem szoktak minket így hívni - értetlenül néztem a szemeibe, de csak elvörösödött. Ekkor már leesett a tantusz. Key keze volt a dologban...

- Csak jött - vont vállat, én meg inkább hagytam. Gyorsan felkaptam a cuccaimat, elköszöntem a lányaimtól, aztán meg mentem is felszedni a Kölyköt. Egy pillanatra déjà vu érzés futott át rajtam, mintha már megéltem volna egy hasonló randit. Ez pedig igaz is volt, mert egyszer megvárattam szegény Kölyköt egy csaj miatt. Most azonban nem akartam ezt a hibát elkövetni.

Csendben lefékeztem az étkezde előtt, és vártam. Tisztában voltam azzal, hogy Minnie nem volt benn, mert egyedül nem szeret ott ücsörögni, ezért tudtam, hogy kinn kellett rá várnom.

- Szia!

Azonnal balra fordítottam a fejem, ahonnan a hang jött. Taemin sétált felém. Egyből feltűnt ragyogó, éjfekete haja.

- Mi történt veled, szöszi? Belelöktek egy szénkupacba? - automatikusan ez csusszant ki a számból, pedig most tényleg nem akartam vele kötözködni.

- Nagyon viccesek vagyunk - fújtatott, miközben mellém sétált. Beleharapott az ajkába. Ezt akkor csinálta, ha meg akart csókolni, de nem volt rá lehetősége.

- Tudom. Amúgy ez sokkal jobb, mint az előző - mondtam neki, azzal besétáltunk a kellemes hangulatú helyiségbe.

Nem igazán beszélgettünk, de ha igen, akkor unalmas dolgokról. Nagyon fel kell turbóznom ezt a kapcsolatot, ha nem akarok hoppon maradni.

Miután végeztünk, szó nélkül rohant a munkára, aztán már nem is beszéltünk.

Ez pedig izgalmassá tette a játékot.

2014.08.23.

Choi Minho