20. Fejezet ~VÉGE

 Sziasztok!

Nos, elérkezett a történetem vége. Remélem, tetszett, és szereztem nektek egy kevéske izgalmat vele ^^ Légyszi, írjatok némi vélemény, kritikát, valamit, hogy kapjak egy kis visszajelzést ^^

Lexyy

Mikor reggel felébredtem, Taemin szuszogott mellettem békésen. Pontosan úgy, mint régen. Elmosolyodtam, és megsimogattam a puha haját. Megfogadtam, hogy vissza fogom őt szerezni, és szerintem volt rá esélyem. Elvégre részegen is engem akart, szóval biztosan kedvel még, vagy valami…

Egy darabig csak gyönyörködtem benne. Olyan természetes volt, hogy az én takarómat húzta magára, és szinte magába szívta az illatomat.

Rádöbbentem arra, hogy eddig azért nem vettem észre ezeket az apró jeleket, mert nem akartam. Egyszerűen igyekeztem figyelmen kívül hagyni mindent, és Juhyeonra koncentrálni. De most már feltűnt, hogy régebben is mennyi minden jelezte azt, hogy együtt kell lennem a Kölyökkel. Azzal az illetővel, aki valószínűleg tényleg az életem szerelme volt.

Felsóhajtottam, majd kimásztam az ágyból. Ma hosszú nap állt előttem, ugyanis áthívtam a volt majdnem csajomat filmezni. Most lehet, hogy nem jártunk, de ettől függetlenül még jól érezhettük magunkat, mint két barát. Meg az is lehet, hogy nem csak Juhyeon jön át, hanem hoz magával egy pár Red Velvet tagot. Ezzel is azt fogjuk szimbolizálni, hogy csak barátok vagyunk.

Így aztán úgy éreztem, hogy ideje volt már felkelni. Vettem egy mély levegőt, és kikecmeregtem az ágyból. Olyan furcsa volt, hogy ilyen testtel meleg lettem, de talán a kettő igazolta egymást. Hiszen lehet, hogy heteroként nem jelentkeztem volna egy virágfiú bandába. Mondjuk, nem is én jelentkeztem, hanem elkísértem Jonghyunt, ott meg mondták, hogy produkáljak valamit, mert jól nézek ki. Nos, így lettem rapper. Még a mai napig emlékszem arra, amikor Jonghyun, Key meg Onew bekerült egy bandába valami Zico művésznevű emberrel. Olyan viták lettek, amelyeket Lee Sooman a mai napig emlegetett.

Ezekre visszagondolva persze nagyokat mosolygom, de ez régen közel sem volt így. Akkor nagyon aggódtam mindenért.

- Jó reggelt – intettem a reggeliző SHINee tagoknak, akik vigyorogva integettek vissza. Nagyon imádtam ezeket az embereket, de komolyan.

- Szia! A szendvicsed ott van a konyhaasztalon. Az, amelyik mellett lévő papírra rá van írva a neved – magyarázta Jonghyun, miközben fejével a két kikészített étel felé biccentett. Némán bólintottam, majd elvettem az adagomat. A szokásos helyemen foglaltam helyet, és eszegetni kezdtem. Most csak azon járt az agyam, hogy vajon mi lesz majd Taeminnel, ha felébred. Mert egy az, hogy totálisan részeg volt, a többiről meg inkább nem is beszélek.

- Milyen volt a Music Core? – kérdezte Kibum. Szúrós tekintetét éreztem magamon, így azonnal felpillantottam. Tudtam, hogy Taemin miatt aggódott. Talán azért, mert az a kis vacak rengeteget dolgozott, így megérdemelte a győzelmet. Valamint azt is, hogy végigszurkoljam az egész műsort. Szerintem, ha nem tettem volna, Key most éppen kinyírt volna engem.

- Hosszú. De Taemin nyert, és kicsit berúgott. Iszonyatos volt hazahozni, főleg, hogy Jongin is jött velünk – mondtam, majd beleharaptam a szendvicsembe. Már elég régen ettem ilyet, főleg, hogy én általában szívesebben fogyasztom az olyan ételeket, amelyek melegek. Mármint… egy reggeli levesnek jobban örülnék, mint egy szendvicsnek, bár megjegyzem, ez még mindig jobb annál, mint amikor kaptunk egy pohár turmixot. Na, akkor kiborultam, és rendeltem pizzát. Általában megértem, hogy ennyi ételt kapunk, mert ők a dietetikusok, akik ezért dolgoztak ennyit, hogy mi jól étkezzünk, de kérlek! Egy turmixszal nem lehet jóllakni!

- Juj, gratulálunk neki – Jonghyun tapsolni kezdett. Olyan volt, mint egy büszke édesapa, akinek a gyermeke valami nagy sikert ért el. Hát, valahol ez így is volt. Key annyit gondoskodott a Kölyökről, amikor megalakult a banda, mintha a második anyja lett volna. Rólam is megpróbált, de én azért annyira nem hagytam magamat. Jinki elővette a mobilját, és pötyögni kezdett rajta. Gondolom, ő is hozzá akart szólni a beszélgetéshez egy hatalmas gratulációval, így csendben várakoztunk, hogy lefirkálja azt, amit akart. Nagyon rossz volt, hogy nem beszélhetett, vagy legalábbis nem olyan sokat, mint szokott. Már ki tudott mondani pár szót, de azt is elég elhaló hangon.

- Ma jön át Juhyeon, ugye? – fordította felém a mobilt. Nem igazán értettem, hogy ez hogyan jött ide, de természetesen készségesen válaszoltam az én kedvenc leaderemnek.

- Igen, de valószínűleg nem egyedül, hanem hoz át más tagokat is, nehogy valaki félreértse.

Már mindnyájan tudtak a visszaszerzési projektemről. Igazából már mindenki tudott róla, csak Taemin nem.

- Mi lenne, ha mi is maradnánk? – ismét a képembe nyomta a gépet. Nos, ez az ötlet remek volt, mert én nagyon szerettem társaságban lenni, és talán némi segítséget is kaphatok majd tőlük, hogy hogyan is kezdjek neki az udvarlásnak.

- Jó kis buli – nevettem fel, mire a banda minden tagja elmosolyodott. Ezek szerint ma szabadnaposak voltak. A három fiú egymásra mosolygott. Értem én, ezek itt konzultálták meg, hogy amint felbukkanok, meghívatják magukat a filmnézős délutánomra. Nagyon kis cselesek voltak.

- Akkor nagyon szívesen meghívjuk magunkat – Kibum büszkén elmosolyodott, majd felállt, és a mosogatóba tette a tányérját. Őszintén bevallom, hogy így még izgatottabban vártam az egész filmezést, mint eddig. Talán azért, mert végre a barátaim is ott voltak. Nagyon hiányoztak a közös SHINee pillanatok. Mostanában mindenki túl elfoglalt volt. Ettől persze nem ment tönkre a banda hangulata, ugyanúgy szerettük egymást, mint eddig.

- Nagyon tudok nektek néha örülni – sóhajtottam. Ismét beleharaptam a szendvicsbe, és közben a két legidősebbet bámultam. Meg kellett hagyni, hogy imádtam őket, Jinki pedig egyenesen a példaképem volt. Valamiért mindig különös vonzalmat éreztem a leaderek iránt. Jó, nem úgy, hogy szerelmi szinten, de valamiért nekem mindegyik olyan volt, mint egy istenség, hiszen kétszer annyit dolgoznak, mint a csapat többi tagja. Jinki pedig most különösen nagyot ugrott a listámon, mert még betegen is megállta a helyét a csapatban.

- Tudjuk – biccentett Jonghyun mosolyogva. Innentől kezdve pedig csend telepedett a konyhára. Jonghyun és én ettünk, Kibum kiment, Jinki pedig bambult ki a fejéből. Mindenki fáradt volt, és unott, és együtt vártuk Junhyeont, meg a lányokat, akiket hoz magával.

Taemin még gondolom, aludt. Nem is csodáltam, szegényem elég fáradt lehetett, meg azért a pia is biztosan hatott. Mondjuk, most nem is bántam, hogy nem volt itt. Ennek talán az volt az oka, hogy most kellett összeszednem minden bátorságomat.

- Majd segítetek Taeminnel? – kérdeztem hirtelen félénken. A fiúk mosolyogva bólintottak, és itt újra megszakadt a beszélgetés. Hamarosan végeztem a szendvicsemmel, így a tányért be is tettem a mosogatógépbe. Igazából kezdett hiányozni az a tipikus, meghitt hangulat, amely mindig belengte a dormot. Valamiért, amióta Taeminnel szakítottunk, azóta nincs ilyen kellemes hangulat a bandatagok között, csak vagyunk, és egyik kínos csendből cseppenünk át a másikba. Persze, az is lehet, hogy ezt csak képzeltem, és eddig is ugyanilyen volt az egész, csak a rózsaszín köd lebegett a szemeim előtt. Mindenesetre akkoriban nem éreztem a kellemetlen, kínos csendet. Egyszerűen túl tökéletes volt minden. Oké, sokat kellett dolgoznunk, de az volt a legkevesebb.

Csendben kisétáltam a konyhából, és felöltöztem. Szemem sarkából láttam Taemint szuszogni az ágyamban, immáron azon a térfélen, ahol én aludtam. Nem is tudom, talán az illatom miatt csúszott át arra az oldalra. Mindenesetre nagyon aranyos volt. Talán ilyenkor szerettem őt a legjobban. Amikor aludt. Olyankor ártatlan volt, pontosan annyira, mint régen. Bájos, nyugodt arcocskája békésen pihent, és az öntudatán kívül látszott rajtam, hogy hozzám vonzódott. Talán a tegnapi sokkomat ezzel igyekeztem nyugtázni, és így mutatta meg, hogy még volt esély a kapcsolatunk újraélesztésére.

Magamra öltöttem egy rövidnadrágot, meg egy pólót, azzal elkészültem. Óvatosan hajtottam be a szekrényajtót, nehogy felébresszem a Kölyköt. Régebben mindig nyafogott, de amióta SM tag, azóta sokat komolyodott, legnagyobb bánatomra. Mondjuk, én is változtam. Én voltam a suli egyik legmenőbb gyereke, most meg virágfiú szerepébe bújva mutatkozom. Hihetetlen változás volt. Csendben odasétáltam Taemin mellé, hogy hallgassam a szuszogását, és asszisztálhassak minden egyes lélegzetvételénél. Annyira szerelmes voltam belé, hogy azt nem tudom szavakkal leírni. Csak abban voltam biztos, hogy vissza akartam őt szerezni. Ezt a kincset, aki az enyém.

- Nagyon szeretlek - suttogtam. Kezeim maguktól vándoroltak a bársonyos arcocskájára, így megsimogattam őt. Lassan áttévedtem a hajára, amibe boldogan túrtam bele. Ugyanúgy aludt, mint mielőtt leültem mellé. Talán majd ma...

Mélyet sóhajtottam. Az volt a baj, hogy a Kölyök már nem volt a Kölyök. Felnőtt, és sok dologban másként gondolkozott, mint azelőtt. Már nem kellett neki minden apró részletet elmagyarázni, de szerencsére a feledékenysége és szétszortsága megmaradt. Talán ezek voltak azok a kapaszkodók, amelyek azt bizonygatták, hogy igenis szüksége volt rám. Nagyon szerettem őt. Túlságosan is. Csak azt nem tudtam, hogy miért. Egyszerűen nem találtam rá magyarázatot. Akármikor ránéztem, nem tudtam megmondani, hogy miért szerettem őt. Csak szerettem. Túlságosan is. Magamnál akartam őt tartani. Emlékszem, mikor debütkor lejöttünk a színpadról, Taemin anyja jött elém. Azt mondta, hogy vigyázzak a fiára, mert tudja, hogy a Taeminnel való kapcsolatom meglehetősen jó.

Hát, vigyáztam rá. Itt volt. Épen és egészségesen. Úgy éreztem, hogy azt a kis babát már soha nem kapom vissza, de nem is kell. Nekem Taemin a szerelmem, és ez az új is van olyan izgató, mint a régi. Úgy döntöttem, hogy össze akarok vele jönni, legyen bármi az ára.

Csengettek.

Kezeimet automatikusan magam mellé helyeztem, és kisiettem. Az ajtót természetesen gondosan becsuktam magam mögött.

- Sziasztok! - üdvözöltem az ajtóban ácsorgó öt lányt. Key segített nekik elpakolni, Jonghyun meg Onew a tévét kapcsolgatták át.

- Hali - köszöntek vissza. Juhyeon volt itt, Wendy, Luna, Amber meg Sooyoung, azaz Krystal.

- Gyertek be - invitáltam őket, Key pedig beszaladt a konyhába nassolnivalókért, meg üdítőkért.

- Hol a maknae? - pillantott rám Irene.

- Alszik. Kicsit berúgott a tegnapi nyerés miatt - válaszolt helyettem Jonghyun - Üljetek le.

Mindenki helyet foglalt valahol. Én a kanapé bal oldalán ültem, mellettem Irene, mellette Seunghwan. Sooyoung a földön akart ülni Amberrel és Lunával, Jongkey elfoglalta a kétfős kanapét, Onew pedig a fotelba került. Azzal elkezdődött a film. Közös megegyezés alapján komédiát néztünk, és nagyon jól szórakoztunk. Úgy éreztem, hogy most már majdnem teljes volt a csapat.

Természetesen Taemin hiányzott innen, hogy velünk együtt nézhesse ő is a filmet, ami összességébe véve nagyon jó volt. A dietetikusok meg fognak minket ölni, az fix, ennek az volt az oka, hogy telezabáltuk magunkat az olyan egészséges dolgokkal, mint a chips, a kóla, a sós mogyoró, a pattogatott kukorica és a gumicukor. Az biztos, hogy emiatt fogunk kapni a fejünkre, de nem érdekelt. Most jól éreztük magunkat, és ez volt a legfontosabb. Aztán hallottam az ajtó nyílását. Taeminnie biztos felkelt, és valószínűleg éhes volt, meg keresett is minket. Szerintem csak én hallottam, mert a többiek mind bambulták tovább a filmet. Egy pillanatra elöntött a bizonytalanság. Nem voltam biztos abban, hogy Taemin még akarta-e ezt az egészet. Elvégre pont akkor hagytam őt el, amikor nem kellett volna. Most már bántam. Nagyon bántam, de már nem tudtam visszacsinálni. Taemin biztosan haragudott rám emiatt. Nem, mintha hibáztatnám, én is utáltam magam. Mosolyogva néztem rá a majdnem csajomra. Bíztam abban, hogy nem tévedett, és Taemin tényleg szeretett engem. Tudtam, hogy most kellett lennie a nagy vallomásnak, de valamiért nem ment. Talán féltem. Igen, ez lehetett a legmegfelelőbb szó. Rettegtem Taemintől, és attól, hogy elutasít. Hogy utálni fog. Igazából, örültem, hogy sokan voltak itt, így legalább abban biztos lehettem, hogy nem fog nagyon balhézni. Legalábbis nagyon reménykedtem benne. Taemin azért elég kiszámíthatatlan volt néha. Nem mindig tudtam, hogy miket művel tudatosan, vagy öntudatlanul. Szerintem ő sem. Ez persze attól függ, hogy aktuálisan kivel beszélt. Voltak olyan szavai, amelyek ösztönösen jöttek az illető kilététől függően.

- Sziasztok - köszönt be a kedvenc kisbabánk. Mosolyogva fordult oda mindenki.

- Szia - intettünk neki mosolyogva. Egy darabig értetlenül nézett körbe. Biztos sok volt neki ez az ember.

- Nem fáj a fejed? - Key aggódva nézte a pici babánkat, aki gyengén bólintott.

- De. Ezért is jöttem be. Kaphatok egy fejfájás csillapítót? - látszott az arcán, hogy nagyon fájt neki, így megragadva a lehetőséget felpattantam, és azonnal mellé siettem. Segíteni akartam neki, mert ő volt a mindenem, és az volt a dolgom, hogy a mindenemmel foglalkozzam.

- Gyere, kiszolgállak - gyengéden megsimogattam a hátát. Olyan pici volt ő, és törékeny, mint egy kisbaba. Ösztönösen meg akartam ölelni, hátha azzal segítenék neki, de nem mertem így cselekedni. Csak finoman magamhoz húztam, és besétáltam vele a konyhába. Minden léptem egyre apróbb volt, pontosan azzal párhuzamban, ahogy Taeminnie lépkedett. Nagyon lassan, de beértünk. A gyógyszeres fiókból kiemeltem a fájdalom csillapítót. Kinyomtam belőle egy pirulát, majd öntöttem egy pohár vizet.

- Tessék, Kölyök - finoman a kezébe nyomtam a két dolgot.

- Köszönöm - hálás szemekkel nézett rám, miközben bevette a gyógyszert. Elmosolyodtam.

- Nincs mit. Jobbulj - finoman megsimogattam a puha arcocskáját. Halványan visszamosolygott. Barna szemeiben csillogott a fájdalom, de igyekezett hősiesen viselkedni.

- Menj nyugodtan vissza filmezni - sóhajtott fáradtan. Azonban látszott rajta, hogy mást mondott, mint amit szeretett volna valójában.

- Maradok, nehogy bajod legyen, jó? - mosolyogva felálltam, és leültem a mellette levő székre. Nagyon szerettem őt, és rossz volt így látni. Persze, tudtam, hogy csak másnapos volt, de akkor sem örültem annak, hogy ennyire nyomott volt.

- Hyung? - tekintetét rám szegezte. Automatikusan odapillantottam. Bájos arcocskáján el volt mosódva a tegnapi smink, ráadásul elég szerencsétlenül. Szerintem annak a párnának új huzatot kell majd vennem. Nagyon nagy áldozatokat hoztam Taemin szerelméért. Túl nagyokat.

- Mondjad - a fáradt szemeibe néztem, hogy lássa, minden figyelmemet neki szenteltem.

- Tegnap nagyon gáz voltam? - kérdezte. Hangja remegett. Biztosan attól félt, hogy leszidom őt olyan dolgok miatt, amikre nem emlékezett. Vagy esetleg csinált valami olyat, amit nem kellett volna. Tudtam, hogy ezt most nem baltázhattam el, így elmosolyodtam. Minden olyat el kellett neki mondanom, amivel közelebb kerülhet hozzám.

- Nem voltál vészes. Bár, amikor már csak ketten ültünk a kocsiban, akkor fogtad magad, és belehuppantál az ölembe. Alig tudtalak kilökni onnan, hogy ne szenvedjünk balesetet. Azon kívül viszonylag rendben voltál - magyaráztam neki. Elkerekedett szemekkel nézett engem. Hát, erre biztosan nem számított. Arról mondjuk nem tehetett, hogy "játszadozni" akart velem, így egyáltalán nem haragudtam a buksijára.

- Én... sajnálom

- zavartan lesütötte a szemeit. Elég kellemetlen dolgot csinált, azt elismertem, de nem tudtam rá haragudni. Talán azért, mert szerettem őt. Eddig azt hittem, hogy ő is szeretett engem, de kiderült, hogy nem. Legalábbis Kim ezt mondta.

- Izé... te meg Jongin... - kezdtem bele. Meg akartam győződni arról, hogy mi is volt közöttük.

- Legjobb barátok vagyunk. Nem több, csak téged idegesít vele. Azt hiszi, hogy így könnyebb lesz túllépnem rajtad - válaszolta. Még nem tette magát túl rajtam? Ez azért meglepett. Valamiért úgy éreztem, hogy fellángolt az a pici remény, így boldogan nyugtáztam magamban a tényeket - És Juhyeon meg te?

Felsóhajtottam. Azzal tisztában voltam, hogy olyat nem mondhattam, hogy Baechu is 2min shipper volt, így mást kellett kitalálnom.

- Izé... nem jött össze. Nem is illünk annyira egymáshoz, mint azt az elején hittem. Tudod, ő inkább benn szeret lenni, én meg kinn. Elütünk egymástól.

- Értem. Akkor... most itt vagyunk mind a ketten pár nélkül - keservesen felnevetett.

- Jó, ennek megvan az oka - mondtam mosolyogva. Taemin rám pillantott. Szerintem kezdett hatni a fájdalomcsillapító, mert most már ragyogott az arca, ami jó jelnek számított.

- Mert egy féltékeny paraszt vagy - arcán megjelent egy kis mosoly, amit automatikusan jelnek vettem, bár megdöbbentett ez a kijelentése.

- Igazán? - felálltam, és mellé lépkedtem. Igyekeztem a lehető legbiztosabban lépkedni, hogy érezze a hatalmamat. Arcomon egy gonosz vigyor jelent meg - te pedig egy öntelt pöcs - leguggoltam elé, hogy a szemeibe nézhessek.

- Sosem találkozhattam a barátaimmal, mert féltékeny voltál.

- Mindig megkaptam, hogy tehetségtelen vagyok.

- Nagyon ritkán hagytad, hogy én domináljak, pedig ugyanolyan férfi vagyok, mint te.

- Soha nem akartad velem tölteni a szabadnapjainkat, amikor nem hagyhattuk el a dormot. Inkább telefonáltál Kimmel.

- Mindig másokkal lógsz, és ez nekem nagyon fájt, mert nagyon jól nézel ki, és én nem adhatom meg neked ugyanazt, mint egy nő. És mivel te vagy nálunk a pasisabb, ezért téged tartottalak annak, aki megun engem.

- Amikor Naeun azt mondta, hogy kedvel, te meg visszaválaszoltad, hogy te is kedveled őt, akkor darabokra hullott a szívem.

- Nagyon hangosan horkolsz. Néha aludni sem tudok.

- A repülőgépen olyan hangosan bömbölteted a fülesedben a zenét, hogy én süketülök meg helyetted.

Ekkor valamilyen oknál fogva megéreztem Taemin puha ajkait. Fel sem tűnt, hogy mind a ketten közeledtünk egymáshoz. Nyelvét finoman a számba tolta, én pedig utat engedtem neki. Nem volt szükségünk szavakra, bocsánatkérésekre, sírásra, vallomásra és hisztire. Semmire nem volt szükségünk, csak egymásra. Mi nagyon jól tudtuk mind a ketten, hogy mindig is összetartoztunk.

- Szeretlek, Kölyök - nyögtem két csók között. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, majd ujjaimmal nekiálltam a hajában turkálni.

- Én is szeretlek, hyung - suttogta.

2014.08.30.

Choi Minho

VÉGE