Igazából a mai napom túl hosszú
volt, és éppen ezért úgy döntöttem, hogy kettő részre fogom szedni az egészet.
Így aztán előre írom a dátumot, és majd holnap folytatom, de egyszerűen nem
fért bele abba az oldalszámba, amit terveztem.
Ma eleve úgy keltem, hogy tudtam,
kettesben leszek egész nap Juhyeonnal. Soohyun és Seulgi leléceltek a
családjaikhoz, Seunghwan pedig plusz felvételeket készít, így egyedül maradt a
csajom. Ennek pedig felettébb örültem, mert az ilyen ritka alkalmakat ki kellett
használnom. Hát, igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, remélem, sikeresen.
Így aztán reggeli után egyből vissza is siettem átöltözni.
- Ennek megint mi a baja? -
hallottam Kibum morgását.
- Csajozik - esküszöm, tudtam, hogy
Kim Jonghyun arcán egy milliókat érő mosoly ékeskedett, mint valami boldog
mókusnak. Nagyon rendes volt tőle, hogy megvédett, kiállt mellettem, meg, hogy
igyekezett megérteni engem is. Komolyan, ezt sosem fogom tudni meghálálni.
Behajtottam magam mögött az ajtót, majd nekiálltam vetkőzni. Igazából nem
tudtam, hogy mit fogok vele csinálni, de a biztonság kedvéért betettem egy
doboz óvszert a táskámba, néhány síkosítót, meg a szokásos felszereléseimet.
Emellett azt is beleszámítottam, hogy nagy valószínűséggel ott is alszom, így
bepakoltam egy pólót is. A többi elhanyagolható volt. Elégedetten húztam be a
hátizsákomat, majd kinyitottam a szekrényt. Szinte azonnal elbizonytalanodtam.
Eszembe jutott, hogy Juhyeon egyáltalán nem volt olyan, mint egy átlagos lány,
vagy, mint Taemin. Őt nem lehetett csak úgy megtömni, mint a többi embert.
Egyszerűen túl kedves, visszahúzódó és cuki volt ahhoz, hogy ilyet tegyek vele.
Nem tudom, miért, egyszerűen nem volt szívem ezt tenni. Így nem öltözhettem fel
egy szimpla "hé, jöttem dugni" ruhába. Valami romantikusabb öltözetet
kellett találnom. Nos, a legromantikusabb szerelésem egy öltöny volt, így
felvettem azt. Úgy voltam vele, hogy házimoziba tökéletesen meg fog felelni,
így aztán büszkén emeltem le a szerencsés nyertest. Elég visszafogott és szexi
volt egyben, így bátran fel mertem ölteni a testemre. A fehérneműfiókomhoz
sétálván kinyitottam azt, s kivettem egy újat, valamint valami normális zoknit.
Általában cicás, kutyás, nyuszis, vagy szivecskés volt, amik nem túl férfiasak,
így nem akartam magam kellemetlenül feltűntetni. Így jutottam aztán arra a
döntésre, hogy a mélyen őrzött, és csak nagyon ritkán használatos fehér
zoknijaimat kellett felhasználnom, ami számomra egy személyes traumával ért fel
több okból is. Nagyon utáltam ezeket felvenni, mert túl egyszerűek és unalmasak
voltak, ami nem igazán volt rám jellemző, ugyanis valami eszméletlen módon
szerettem a mintákat, meg a szép motívumokat. A sima az túl unalmas volt, és
kellett rá némi más szín is, még akkor is, ha csak valami eszméletlenül picike.
És nem, az, ha leettem, nem számított mintának...
Taemin szórakozott mindig ezzel, és
már felettébb zavart egy idő után. Ő jobban szerette az egyszerű pólókat, és
már kezdtem úgy érezni, hogy igazából az évek során elnőisedtem, ő meg
férfiasabb lett, és lassanként bele fog kényszeríteni az uke szerepébe.
Igazából nem volt olyan rossz alul lenni, de a dominálás volt inkább az én
műfajom. Ettől függetlenül nem zavart, hogy a Kölyök néha felül akart lenni,
elvégre ő is férfi volt, és ugyanúgy megtette értem. Én miért ne tehettem volna
meg érte?
Büszkén léptem ki a szobából, majd
vonultam végig a dormon, hogy mindenki láthassa, randim lesz. Igazából nem azért
volt, hogy másnak tetsszem, hanem inkább magamnak akartam bemesélni, hogy
mennyire szuperül fogom magam érezni Juhyeonnal, a Kölyök meg majd el is lesz
felejtve, mert én ezt megtehetem.
- Hallod, nem is tudtam, hogy
luxusétterembe mentek - jegyezte meg hirtelen Jinki a tabletjén keresztül.
Gondolom, Taemin már elmesélte, hogy a leaderünk nem tud beszélni a műtétje
miatt. Polipja volt. Felvontam a szemöldököm, mivel valójában nem oda indultam.
- Nem is - ráztam meg a fejem.
- Pedig nagyon ki vagy nyalva -
biccentett Jonghyun is. Esküszöm, kezdtem magam hihetetlenül kellemetlenül
érezni amiatt, hogy egy egyszerű randira sem tudtam kiöltözni rendesen. A
következő hangot Kibum adta ki egy hangos sóhajjal.
- Gyere, Rómeó, megtanítalak
öltözni - mondta, majd behúzott a szobába. Szó nélkül mentem utána, mert
tudtam, hogy mást is akart mondani.
Igazam lett. Amint beértünk a
szobába, behajtotta az ajtót, majd rám nézett. Tekintete csalódottságot
tükrözött, amit nem tudtam hova tenni. Értetlenül néztem a cicaszemeibe. Egyből
felugrott a lelki szemeim előtt az, amikor sikerült őt is megfektetnem,
ráadásul az iskolában. Most azonban már nem az a szöszke kisgyerek volt, hanem
egy igazi férfi, aki szerintem gondolatban már hatszor megölt. Vagy tervezte.
- Mi az? - vontam fel a
szemöldököm, de csak idegesen elpillantott. Mintha azt akarta volna velem
éreztetni, hogy rosszat tettem.
- Taemin ma egész nap maga alatt
volt. Meg tegnap is. Megint kezdesz visszaesni az érzéketlen kurva szerepébe -
sóhajtotta. Értetlenül néztem rá.
- Sosem voltam kurva.
- Tudod, te az a fajta vagy, aki
mindenkit megkaphat. Sportos, kedves, romantikus, bújós, magas, férfias. Ezt
tudtad magadról, és ki is használtad. Aztán jött Taemin, aki hirtelen a világot
jelentette neked. Mi lett ezzel a kapcsolattal? Hol van a tündi-bündi 2min? -
kérdezte hirtelen, mire felsóhajtottam. Valahol igaza volt. A Kölyök nekem egy
nagyon fontos személy volt, hiába próbáltam tagadni...
- Tudod, ez nem egy tündérmese, itt
nincs "boldogan éltek, míg meg nem haltak". Taemin már a múlt - igaz,
fájt kimondanom, de valahogy muszáj volt elmondanom neki, hogy már nem akartam
visszaszerezni a Kölyköt, hanem az volt a célom, hogy tovább lépjek.
- Ezt nem fogom elhinni. Szereted
őt, hiába tagadod, de ha ez nem is így van, akkor is lehetne annyi empátiád,
hogy nem dörgölöd az orra alá a nőügyeidet, mert neki ez kellemetlen, ha
hiszed, ha nem - most hirtelen olyan volt, mint egy anyatigris, aki nagyon is
védte a kistigrisét, a Kölyköt. Azonban valahol igaza volt.
- Tudod, hogy ez nem csak Taeminről
szól. Ő boldog, van egy szólóalbuma, ott van neki Jongin, minden tökéletes.
Hadd legyen nekem is egy pici boldogságom. Ő ezekkel vág fel, én mivel? Nekem
is kell valami. Nincs
jó hangom, nem táncolok olyan jól,
konkrétan egy senkinek érzem magam, és még ezt az orrom alá is dörgöli -
jelentettem ki határozottan, mire Key bólintott. Valahol biztosan megértette az
én nézeteimet is.
- Nem azt mondom, hogy dobd
Juhyeont. Ha boldog vagy vele, legyél. Azt azonban ne feledd, hogy Taemin
nagyon szeret téged, de nem mer közeledni feléd, mert fél, hogy kidobod.
Felsóhajtottam.
- Tudom. De azt hiszem, hogy ideje
túllépnem ezen a kapcsolaton - a szekrényhez fordultam, mintha attól vártam
volna segítséget. Azonban semmit nem kaptam, még egy üres tekintetet sem.
Inkább kinyitottam, hogy újra láthassam a ruhákat. Kibum csendben mellém
lépdelt, tekintetével a választási lehetőségeket nézte, így beállt egy
felettébb kínos csend. Igazából tudtam, hogy valahol igaza volt, ő is tudta, de
igyekezett megérteni engem egy picit, ami azért jól esett.
- Szóval, mit is csináltok? -
kérdezte egy kis idő után.
- Átmegyek hozzá filmezni, aztán
meg ki tudja... - egy sejtelmes pillantást vetettem felé, de nem viszonozta, mi
több, még el is fordította a fejét, majd kiemelt egy kék inget.
- Ezt vedd fel, meg a fekete
farmerod. Egy átlagos tornacipővel tökéletesen fogsz kinézni - magyarázta,
miközben kipakolta az említett cuccaimat, majd mindet a kezembe nyomta -
öltözhetsz.
Némán bólintottam. Letettem a
ruhákat a földre, majd nekiálltam vetkőzni. Gyorsan kiszenvedtem magam az
öltönyből, amikor a szemem sarkából megláttam Kibumot. Úgy megijedtem, hogy
majdnem eltaknyoltam a hirtelen jött ugrástól.
- Bassza meg! Te nem mentél ki? -
kérdeztem rémülten, mivel egy cseppet sem mozdult a helyéről. Ez most komolyan
végignézte a vetkőzésemet?!
- Nem - vont vállat, majd lehuppant
mellém - férfiak vagyunk, nem fogok elájulni a kukackádtól. Főleg, ha nem is
látom, mivel az alsónadrágot le sem veszed. Nincs igazam? - hangja kicsit
gonosz volt, de rettentően szerettem, amikor így szórakozott.
- Igazad van, de ez nem kukacka,
mert nagyobb, mint a tied - felhúztam a farmeremet és az ingemet, amit gombolni
kezdtem. Kibum csendben bambult ki a fejéből, érdekes módon nem is figyelt rám,
pedig azért elég sokat izmosodtam az utóbbi időben.
- Tudod, nagyon rosszul esik, hogy
Taemint így átverem. Mindkettőtök oldalát megértem, de neked is meg kellene
érteni az ő szemszögét. Nagyon szeret téged, és sajnálja, hogy úgy bánt veled -
bambán nézte a falamat, arca rezzenéstelen volt. Tudtam, hogy elég kellemetlen szituációba
hoztam, ugyanis már tudott arról, hogy szakítani akartam Taeminnel. Megkértem
őt, hogy legyen vele, és mesélje el, hogy van az én kincsem. Azóta suttyomban
néha megbeszéljük a dolgokat.
- Figyelj, ha tényleg így van,
akkor elmondja. Akkor tényleg bocsánatot kér, és beszél hozzám rendesen. Az
nekem is feltűnt, hogy keresi a társaságomat, de akkor sem esett jól, hogy
folyamatosan megalázott - igyekeztem halálosan nyugodt lenni, de nem mindig
sikerült, főleg, hogy a végén már majdnem elbőgtem magam. Pedig nem szoktam.
- Te is keresed az övét. Nem tudtok
egymás nélkül lenni - vonta meg a vállát.
- Na, jó, amikor mellém tettétek,
hogy dughassatok, akkor amúgy mit vártatok reggel? Mert Jonghyun azt mondta,
hogy a te ötleted volt - gyorsan témát váltottam. Erre még nagyon kíváncsi
voltam, ezután pedig már sietnem kellett.
- Azt hittem, hogy felkeltek, és
lesznek olyan emlékeitek, amelyek miatt összejöttök. Hát, nem.
- Csodálatos ötlet - biccentettem -
most azonban lépek.
- Várj! - még mielőtt megindultam
volna, megragadta a csuklómat. Értetlenül néztem rá, főleg, hogy nem szokott
ilyeneket tenni, de végül mindent megértettem. A zsebéből kiemelt két pici
zacskót, amit a tenyerembe nyomott.
- Nem akarok a boldogságod útjába
állni. Ha szereted Juhyeont, akkor szeresd, de ne feledd, hogy lehetőleg ne
vesd el magjaidat a termőföldben - kacsintott, majd elengedett. Halványan
elmosolyodtam, intettem neki egyet, és elbúcsúztam a többiektől is. Miközben
felvettem a cipőmet, végignéztem a társaságon. Key addigra már kisétált a
szobából, és Jonghyun mellett foglalt helyet. Nem nagyon foglalkozott mással,
csak hozzábújt a pasijához, mint egy aranyos kiscica. Jonghyun átkarolta a
derekát, úgy néztek tévét. Elmosolyodtam rajtuk, és akaratlanul is
visszaemlékeztem azokra a percekre, amikor Taemin is így viselkedett velem.
Tekintetem ezek után Onewra tévedt, aki papírmunkát intézett. Kicsit elveszve
igyekezett rendet tartani a sok papír között, amiket gémkapcsokkal próbált
összefűzni.
Előtte pedig Taemin ült bambán.
Csak nézett ki a buksijából, mint valami zombi.
- Elmentem! - kiáltottam be, de már
azelőtt leléptem, hogy visszaköszöntek volna. Valamiért nagyon beleégett a
memóriámba a Kölyök bánatos ábrázata. Nem tudtam hirtelen mit csinálni, vagy
mire gondolni. Csak az volt a fejemben, hogy mennyire rossz volt őt így látni.
Csendben siettem el a Red Velvet
dormig, mikor pedig nem láttam embert, szökdécselni kezdtem unalmamban. A
közeledéssel párhuzamban egyre bizonytalanabb lettem, és azon is gondolkoztam,
hogy vajon Juhyeon mennyire szerethetett engem. Sajnos nem voltam túl biztos
magamban. Azt tudtam, hogy kamaszként utált. Mindig előttem ült a suliban, és
mindig kapucnis felsőt viselt. Nos, ezt használtam mindig szemetesnek.
Egyébként már akkor volt valami megnyerő ebben a lányban, de akkor még nem
figyeltem rá annyira. Most azonban már megismerhettem az igazi oldalát is, és
mivel megbocsájtott nekem, esélyesnek éreztem, hogy mindent újra lehet vele
kezdeni. Most pedig úgy éreztem, hogy szerelmes lettem belé.
- Elnézést, mennyi a rózsa? - torpantam
meg egy öreg néni előtt, aki különféle virágokat árult.
- Nyolcszáz-tizenkettő Won
szálanként - remegő, nénis hangon szólalt meg.
- Akkor kérek szépen tíz vöröset,
és egy... az kék? - értetlenül bambultam a sötétszínű virágot. El sem akartam
hinni, hogy az tényleg kék volt.
- Igen.
- Akkor azt tegye középre, kérem -
biccentettem, majd elővettem a tárcámat, és a néni kezébe adtam a pénzt, amint
nyújtotta felém a csokornyi rózsát. Nem igazán láttam eddig kék rózsát, de
biztosan a tintától lett olyan, amit a gyökerébe öntöttek. Megköszöntem a
szerzeményemet, aztán folytattam is az utamat. Most már meg sem álltam a Red
Velvet dormig, ahol bátran kopogtam be. A szívem úgy kezdett verni, mintha ki
akart volna ugrani a helyéről, a víz pedig szörnyen kivert. Főleg, amikor
kinyílt az ajtó. Ajkaimba beleharaptam egy másodperc erejére, aztán felbukkant
Juhyeon bájos feje, egy széles mosollyal az arcán.
- Szia - mosolyogva kiegyenesedett,
és félre is állt az ajtóból, hogy bemehessek.
- Szia - mosolyogtam rá. Egy fehér
pólót viselt, meg egy kék rövidnadrágot. Hát, még mindig nagyon ki voltam
öltözve, főleg, hogy még mindig nagyon tombolt a nyár - Ezt neked hoztam.
Arca hirtelen felragyogott, amint
átvette a felé nyújtott csokrot. Mosolyogva szagolta meg a virágokat.
- Nagyon finom az illata. Köszönöm.
Gyere be, helyezd magad kényelembe, addig keresek neki egy vázát, rendben? -
kérdezte. Gyorsan beléptem az előtérbe, hogy be tudja csukni az ajtót.
- Rendben - biccentettem
mosolyogva. Levettem a cipőmet és a többi közé tettem. Besétáltam a konyhába,
hogy kicsit bámulhassam őt, de végül csak megálltam az ajtóban. Mosolyogva
pakolászott, majd betette a csokromat egy szép, nagy vázába, amit az asztal
közepén helyezett el.
- Így jó lesz? - kérdezte felém
fordulva. Akaratlanul is kiült az arcomra egy mosoly. Juhyeon hihetetlenül
aranyos volt. Simán el tudtam volna képzelni ezt egy jövőbeli képként.
- Szerintem igen - biccentettem.
Még egy picit igazgatott rajta,
majd mellém lépdelt.
- Amúgy milyen utad volt? -
kérdezte hirtelen.
- Kellemes. Gyalog jöttem, így
tudtam nézegetni - válaszoltam neki, közben benedvesítettem az ajkaimat.
Juhyeon bólintott.
- Akkor jó. Éhes vagy? Mert akkor
összedobok neked valamit. Igazából kikészítettem chipset, mogyorót meg vettem
epres pocky-t, így tudunk nassolgatni, de ha még nem ettél, akkor inkább
csinálok neked valamit. Ja, meg van ott víz, narancslé és szénsavas limonádé
is. Ha viszont szeretnél kávét, akkor meg kell várnod, míg lefőzöm - sorolgatta,
mire elmosolyodtam.
- Nekem ezek megfelelnek. Nos,
milyen filmeket is szeretnénk nézni? - óvatosan megfogtam a kezeit, hogy kicsit
lenyugtassam. Igazából ez volt az első direktebb dolog, amit tettem vele, de
nagyon úgy éreztem, hogy nem ez lesz az utolsó.
- Komédiára gondoltam, de nem
tudom, hogy milyen filmeket szeretsz. Mindenféle van - teljesen el volt
vörösödve, amit meg kellett mosolyognom.
- Mindenfélét. Felőlem nézhetünk
mesét is - kacsintottam, majd elindultam a nappali felé, közben el sem engedve
az apró kezeit. Olyan picik voltak, mint Taeminéi, és ugyanolyan puhák is.
Meglepően hasonlított Juhyeon meg Taemin néha egymásra. A nappaliba érve
megfordultam, és elmosolyodtam.
- Piroska vagy! - kuncogtam, mire
felnevetett. Ez egy SM-en belüli poén volt, mert egyszer Siwon szórakozott
Taeyeonnal, aki eleve pirosban volt, és még el is vörösödött. Ekkor Siwon
felnevetett, hogy olyan, mint Piroska, azonban ő szürke felsőt viselt, ezért ő
lett a Farkas. Azóta, ha egy ember elpirul egy másik hatására, akkor azok
lesznek Piroska és a Farkas.
- Te meg a Farkas - mosolyogva
megveregette a mellkasomat, majd lehuppant a tévé elé, hogy kivegyen pár DVD-t.
Letérdeltem mellé, és magába szívtam a finom, nőies illatát.
- Ehhez mit szólsz? - emeltem ki
egy romantikus vígjátékot.
- Rendben - biccentett, majd
visszatette a többit - akkor ezzel kezdünk - mosolyogva bekapcsolta a
gépezetet, beállította a filmet, majd felültünk a kanapéra. Innentől kezdve
csend telepedett közénk. Eszegettük a mogyorót chipsszel, és bambultuk a
filmet. Megjegyzem, én felettébb élveztem, így nem is nagyon erőltettem további
dolgokat. Egészen addig, amíg a két főhős el nem kezdte nyalni-falni egymást.
Ismételten Juhyeon jutott az eszembe, meztelenül, mire automatikusan éledezni
kezdett kedvenc Kisminho ezredesünk. Kezeimet Juhyeon combjára csúsztattam,
aminek hatására elmosolyodott, arcát felém fordította. Ebben a másodpercben nem
tudtam, hogy mi történt velem. Na ja, beindultam. Egyre közelebb hajoltam a
lányhoz, majd szemeimet lehunyva ajkaimat az ajkaihoz érintettem. Juhyeon egy
pillanatra megdermedt, de hamarosan visszacsókolt. Édes nyála volt, és
hihetetlenül jól mozgott a nyelve. Egyre bátrabban kezdtem turkálni a szájában,
egyre mélyebb és mélyebb csókokat váltottunk. Kezei a combomra kerültek, az
enyémek pedig a bársonyos pofijára. Egyre szűkebb voltam ott lenn, és alig
bírtam visszafogni magam. Ujjaim Juhyeon hosszú hajában kezdtek mocorogni.
Olyan volt, mint az a lány akit mindig is szerettem volna magam mellé, mint egy
feleséget. Felkaptam őt, és egyenesen a szobába vittem. A csókcsatánk egy
másodpercre sem maradt abba, úgy gombolgatta ki az ingemet, hogy oda sem
nézett, miközben én végigfektettem a könnyed testét az ágyon. Pólóját felhúzva
valahogy kikapcsoltam a melltartót. Nem sokszor csináltam ilyet, azonban az is
biztos volt, hogy több dolgot kaptam, mint Taemin lapos mellkasától. Ajkaim
lassan lecsúsztak a szájáról, és csókokkal hintettem a nyakát. Juhyeon csak
sóhajtozott, miközben igyekezett levenni rólam a farmert is.
El sem tudod képzelni, hogy jelen pillanatban mennyire nem szeretlek.... segítségkép közlöm,higy nagyon nagyon NEM!
VálaszTörlésMinho CSAK ÉS KIZÁRÓLAG Taeminnel feküdhet le, mert ő a picike szerelme az egyetlen kölyökkutyája XD Amúgy Key nagyon cuki, imádom azt a szerepez amit ebben a ficiben adtál neki. Taemint meg már megint kezdem sajnálni, ami nálam ugyebár elég furi XD Na de lényeg a lényeg, annak ellenére h ezzel a csajjal van nagyon jó rész lett,még mindig imádom *-* <3
Jaj, ugyan már, tudom, hogy szeretsz ^^
TörlésTekintve,hogy Minrene fan vagyok, ezért belőlem ezt ki lehet nézni :D
Key szerepe nekem is tetszik, ő a kis kém :3 Taemin meg szerintem valahol megérdemli. Majd meglátod a következményeket. Nagyon köszi, hogy írtál :* sietek az új résszel
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés